Kulturális örökségünk másként

2019.04.30.

Projekttükör | Civil szervezet, EU

2018 őszén indult a Reveal YouropEaN Cultural Heritage elnevezésű projekt az Európa a polgárokért program támogatásával, öt ország részvételével. Vállalásuk merész: szeretnék, ha a fiatalok számára a kulturális örökség kifejezés új értelmet nyerne.

A projekt koordinátorát, a veszprémi önkormányzat Stratégiai Irodájának munkatársát, Knauer Annát kérdeztük arról, hogyan fognak eljutni idáig.

A program neve alapján egyértelműnek tűnik, hogy a szervezők fiatalokra fókuszálnak, a kulturális örökséget az ő szemszögükből járják körül. De mi a program legfontosabb célkitűzése?

A legfontosabb talán az, hogy a fiatalok megtudják, mi mindent kapott az ő városuk Európától, és fordítva, mi az, amit az ő városuk tud adni Európának.

A legtöbb embernek a kulturális örökség szóról valamilyen emlékmű vagy épület jut az eszébe.

Egyetértek ezzel, épp ezért tartjuk nagyon fontosnak ezt a projektet. Jó lenne, ha kitágíthatnánk ennek a szónak a jelentését. Ami a kulturális örökség konkrét elemeit illeti, ezek tartalmát azokra a fiatalokra bíztuk, akik aktívan közreműködnek a projektben. Részben persze meghatároztuk a kulturális fókuszt a rendezvények témáival. A szervezett találkozók során például olyan foglalkozásokat tartunk, melyek segítik a fiatalokat abban, hogy minél jobban meg tudják fogalmazni, mit jelent nekik a kulturális örökség. Az irodalomtól kezdve az épített örökségen át a gasztronómiáig, igazából bármi szóba jöhet.

Veszprém egyike volt azoknak a magyar városoknak, amelyek Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre pályáztak. A mostani projekt bizonyára növeli a győzelmi esélyeket.

Reméljük, igen. Egyrészt az EKF pályázat volt a mostani projekt egyik mozgatórugója. Úgy tekintünk az ENriCH-re, mint a felkészülés egyik szakaszára, támaszára, a két projektben ugyanis nagyon sok a hasonló célkitűzés. Mindkettőben hangsúlyos például a közösségépítés, a fiatalok bevonása a város életébe. Emellett jelentős a kulturális értékek felfedezésének, pontosabban újrafelfedezésének, valamint a saját városunk megismerésének igénye, illetve azoknak az értékeknek a bemutatása, melyek régen is nyújtottak, és amik ma is nyújtanak valamit Európának. Amik hatással voltak Európa kulturális örökségére. A mostani projekt főként ez utóbbi dimenziót hivatott megtalálni. A fő kérdések egyike az: hogyan változik a fiatalok hozzáállása a kulturális örökséghez?

Hogyan fogják ezt mérni?
Hogyan vonják be a fiatalokat a szervezői munkába?
Számítanak-e nehézségekre a projekt során?

Olvassa tovább az interjút itt >> 

További sikeres projektekről is szívesen olvasna? 
Ide kattintva böngészheti szűrhető adatbázisunkat.

 

Utolsó módosítás: 2019.04.30.