Hogyan segíthet az Erasmus+ program a korai iskolaelhagyás megelőzésében?

2017.11.27.

Rendezvény | Köznevelés, Szakképzés, Felnőtt tanulás, Ifjúság

Az Európai Bizottság által meghirdetett kiemelt szakpolitikai irány, a korai iskolaelhagyás megelőzésének témájában szervez szemináriumot a Tempus Közalapítvány. Előadásokra, szakértői kerekasztalra és projektbemutatókra várjuk mindazokat, akik szeretnének egy komplex képet kapni a szakterületről.

A program első részében a felvezető előadást követően szakértői kerekasztal-beszélgetésre kerül sor, majd a nap második felében a korai iskolaelhagyás megelőzéséért szolgáló példaértékű Erasmus+ projektek mutatkoznak be.

A felvezető előadás során előadónk egy átfogó elméleti képet fog nyújtani a hallgatóság számára a korai iskolaelhagyás, mint európai uniós szakpolitikai téma jelentőségéről, a Crocoos projekt főbb megállapításai alapján.

A kerekasztal-beszélgetésen oktatáskutatók, gyakorlati szakemberek és az állami szabályozási terület képviselői cserélnek eszmét az iskolaelhagyás magyarországi helyzetéről, illetve a szabályozás elméleti és gyakorlati megjelenéséről. A beszélgetés fókuszában az Erasmus+ program, mint szakpolitikai eszköz ilyen irányú felhasználási lehetőségei állnak.

A folytatásban négy sikeres Erasmus+ együttműködés mutatkozik be, amelyek a köznevelés, a szakképzés, a felnőtt tanulás és a felsőoktatás terén járultak hozzá sikeresen a korai iskolaelhagyás megelőzéséért.

Végezetül három projekt – QALLCroCooS és ESLplus – eredményeit ismerhetik meg, amelyek segítséget jelenthetnek helyi együttműködések kialakításában, korai jelzőrendszer bevezetésében és abban, hogy hol érdemes mások, akár külföldi iskolák, jó gyakorlatait keresni a témában. 

Időpont: 2017.12.11. 10.00-15.00
Helyszín: Tempus Közalapítvány (1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1. 6. emelet, Brüsszel terem)

Részletes program és regisztráció itt érhető el. 

Utolsó módosítás: 2017.11.28.