Szűrési feltételek

Hely

Oktatási szektor

Téma

Tantárgy

Pályázat

Bhután: szerelem első látásra - Nemzetközi kreditmobilitás

2019 | Felsőoktatás | interkulturális tapasztalat, környezetvédelem | Pest | Szent István Egyetem

2019

Az Európai Bizottság 2015-ben indította el az Erasmus+ nemzetközi kreditmobilitás programot azzal a céllal, hogy az Európán kívüli régiókat is bekapcsolja a felsőoktatási mobilitási vérkeringésbe. Külön célkitűzésként jelent meg, hogy ezen programok meghatározott része a legszegényebb országokkal valósuljon meg. Dr. Tarr Zsuzsannával, a Szent István Egyetem Nemzetközi és Külkapcsolati Központjának vezetőjével bhutáni partnerkapcsolatukról beszélgettünk.

Oszd meg és énekelj! - Élményalapú tanulás Kodály-módra

2019 | Felsőoktatás | | Budapest | Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

2019

Évekkel ezelőtt egy magyar, egy holland és egy skót zenei intézmény elhatározta, hogy megkísérli ötvözni a kodályi elveket a 21. századi zenepedagógiával. Ebből a gondolatból született meg 2016-ban a Kodály HUB: Sing, Learn, Share című projekt, amely az Erasmus+ program felsőoktatási stratégiai partnerségek pályázat keretében kapott két és fél éves támogatást. A projekt végéhez közeledve már szépen kirajzolódnak az elmúlt időszak eredményei és a jövő tervei is. Ennek kapcsán beszélgettünk Furka Beátával, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem projektmenedzserével.

Profi üzleti mentorok menthetik meg a kis- és középvállalkozásokat

2019 | Felsőoktatás | cégek és oktatás, a munka világa, nívódíjas projekt, pénzügyi / gazdasági ismeretek, vállalkozókészség fejlesztése | Budapest | Budapesti Gazdasági Egyetem

2019

Milyen segítség nyújtható a vállalkozásoknak ahhoz, hogy hosszú távon is sikeresen működjenek? A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) szakemberei szerint az egyik ilyen eszköz az üzleti mentorálás lehet. Ezért a témával nemzetközi partneri kör bevonásával foglalkoztak három éven keresztül az Erasmus+ program támogatásával.

Innovatív fordítási módszerek a felsőoktatásban

2019 | Felsőoktatás | nyelvtudás | Budapest | Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Idegen Nyelvi Központ

2019

Hogyan lehet hozzásegíteni az egyetemeket ahhoz, hogy a hallgatóikat a szaktudás átadásán túl olyan készségekkel is felvértezzék, amelyek segítségével a munkaerőpiacon könnyebben megállják a helyüket? Hogyan lehet a modern infokommunikációs eszközöket beépíteni a fordítóképzésbe? Hogyan lehet egy szakmai koncepciót sikeres projektté formálni? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ az eTransFair megvalósítói egy 2017-ben nyertes Erasmus+ felsőoktatási stratégiai partnerségek projektben.

Intézet helyett családias környezetben

2019 | Felsőoktatás | | Budapest | Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. (FSZK)

2019

Önállóan lakni, döntéseket hozni, valódi közösségben élni. Ez számunkra, épek számára természetes, fogyatékkal élő társaink számára viszont egyáltalán nem. Az Erasmus+ program keretében megvalósított PODIUM projektben kidolgozott képzési anyagok és kiképzett szakemberek őket segítik.

A múlt értékei - Kulturális örökséggel foglalkozó szakemberek képzése

2018 | Felsőoktatás | | Budapest | Eötvös Lóránd Tudományegyetem

2018

Második alkalommal nyerte el az Európai Bizottság támogatását az a nemzetközi Erasmus Mundus mesterképzés, amelyet az ELTE koordinál. A kulturális örökség tanulmányok szakember nemzetközi képzésre idén 13 országból jelentkeztek hallgatók. A TEMA+ a Kulturális Örökség Európai Évének (2018) hivatalos programjai közé tartozik. Nemcsak a képzés tematikáját tekintve illeszkedik tökéletesen abba, hanem számos egyéb kiegészítő eseményével is.

Egy projekt három rétege: film, színház, bábművészet

2017 | Felsőoktatás | drámapedagógia, színház | Budapest | Színház- és Filmművészeti Egyetem

2017

Nemzetközi együttműködések keretében sok olyan felsőoktatási projekt született az elmúlt években az Erasmus+ programban, melyek innovatív tartalmak fejlesztését tűzték ki célul. Ezek az ún. stratégiai partnerségek. A projektek számos területen valósítják meg újító törekvéseiket. A Színház- és Filmművészeti Egyetem három művészeti területen fejlesztett innovatív tananyagokat a Three layers of telling a story: creation of joint curricula in the higher education of cinematographers, puppeteers and applied theatre practitioners című stratégiai partnerségek projektjében.

Vizuális nevelés és matematika - Izgalmas interdiszciplináris projekt egri vezetéssel

2016 | Felsőoktatás, Köznevelés | IKT, természettudomány | Heves | Eszterházy Károly Főiskola

2016

A hazánkban is nagy múltra visszatekintő Tempus programban nyert támogatást 2012-ben az egri Eszterházy Károly Főiskola által vezetett projekt. A belga, finn, osztrák és szerb partnerekből álló konzorcium célja az volt, hogy a matematikát vonzóbbá tegye a fiatalok számára, illetve hogy a technológia és a pragmatikus oktatási módszerek fejlesztése révén támogassa a szerbiai tanárképzést.

Interkulturális kommunikációs készség – lépéselőny a munkaerőpiacon

2016 | Felsőoktatás | interkulturális tapasztalat, nyelvtudás, szociális kompetenciák, vendéglátás | Budapest | Budapesti Gazdasági Egyetem

2016

Ma már elengedhetetlen, hogy a munkavállalóknak legyenek interkulturális ismereteik. Így tudjuk megérteni, hogy a különböző kultúrákból, más-más szemlélettel és értékítélettel érkező emberek hogyan viszonyulnak a munkavégzéshez, az üzletkötéshez és egyáltalán a kommunikációhoz.

A nyitottság a beilleszkedés sikerfaktora

2016 | Felsőoktatás | alapkészségek fejlesztése, interkulturális tapasztalat, nyelvtudás, szociális kompetenciák | Veszprém | Tanárok Európai Egyesülete (AEDE-Hungary)

2016

Nagyszabású nemzetközi kutatómunka zajlott 2012 és 2015 között Európában, amelynek fókuszában az Erasmus+ programban való részvétel és az interkulturális kompetenciafejlesztés összefüggéseinek és egymásra hatásainak vizsgálata állt. A tíz kiváló európai felsőoktatási intézmény és oktatási szervezet részvételével zajló projektnek magyar partnere is volt: hazánkat a Tanárok Európai Egyesülete (az AEDE hazai szervezete) képviselte.

Migráció és medicina - tananyagfejlesztés az orvosképzésben

2016 | Felsőoktatás | egészségügy, interkulturális tapasztalat, szociális kompetenciák | Baranya | Migráció és medicina

2016

A 2010-ben elindított MSc in Migrant Health: Addressing New Challenges in Europe – CHANCE című Erasmus projekt egyik legfontosabb célja naprakész tudás átadása olyan egészségügyi és szociális szakemberek számára, akik a napi munkájuk során rendszeresen nyújtanak segítséget migránsok és menekültek részére.

Verseny a jövőért

2015 | Felsőoktatás | alapkészségek fejlesztése, cégek és oktatás, a munka világa, munkaerőpiac, pénzügyi / gazdasági ismeretek, vállalkozókészség fejlesztése | Budapest, Veszprém | Verseny a jövőért

2015

Köztudott, hogy a versenyszellem növeli a teljesítményt és a kreativitást. De hogyan lehet egy verseny által társadalmi hatást gyakorolni? Mi történik, ha egy cég problémájára felsőoktatási hallgatóknak kell megoldást keresniük versenykörülmények között? Nemzetközi együttműködések keretében sok olyan projekt született tavaly az Erasmus+ programban, mely jó gyakorlatok cseréjét vagy innovatív tartalmak fejlesztését tűzte ki célul. Ezek az ún. stratégiai partnerségek. Egy magyar és egy spanyol koordinációjú nyertes projekten keresztül mutatjuk be, hogy lehet újszerűen alkalmazni a verseny módszerét és ezzel milyen eredményeket lehet elérni.

Európai egyetemi együttműködés a fenntartható mezőgazdaságért

2015 | Felsőoktatás | gazdálkodás, mezőgazdaság, műszaki ismeretek, természettudomány | Hajdú-Bihar | Debreceni Egyetem

2015

Az immár több mint 10 éve működő Erasmus Mundus program hiánypótló nemzetközi mesterképzéseket támogat. A magyar felsőoktatási intézmények is komoly sikereket érnek el az Európai Unió ezen kiválósági programjában. A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara egy nemzetközi szinten is innovatívnak számító közös képzésben vesz részt 2011 óta. Prof. Dr. Babinszky Lászlót, a European Master in Sustainable Animal Nutrition and Feeding – Erasmus Mundus (EM-SANF) mesterprogram magyarországi koordinátorát kérdeztük tapasztalatairól és az együttműködés eredményeiről.

Európai adatbázisok

Minden jog fenntartva, 2014 © Tempus Közalapítvány

Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/002298
Engedélyszám: E/2020/000342

TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY 1077 BUDAPEST, KÉTHLY ANNA TÉR 1. • TELEFON: (+36 1) 237-1300 • INFÓVONAL: (+36 1) 237-1320
E-MAIL: INFO{KUKAC}TPF.HU