Idegen nyelvi nevelés kisgyermekkorban

Akkreditált, moduláris rendszerű, 20+10 tanórás képzésünk nem módszert, hanem szemléletet tanít, és arra ösztönzi a pedagógusokat, hogy a gyerekekből előhívják azokat a képességeket, amelyeket az anyanyelv elsajátításakor természetes módon birtokolnak.

Kinek szól a kurzus?

A képzés elsősorban azoknak a célnyelven (angol vagy német) magas szinten beszélő, a korai nyelvi nevelés iránt érdeklődő óvodapedagógusoknak és tanítóknak szól, akik rendelkeznek legalább B2-es szintű célnyelvismerettel, valamint idegennyelv-szakos nyelvtanároknak, akik 3-10 éves gyermekek angol tanítását is végzik. Mellettük várjuk pedagógustapasztalattal rendelkező, a célnyelven (angol vagy német) magas szinten beszélő érdeklődők jelentkezését is.

 

A kurzus jellemzői

A továbbképzés célja, hogy a résztvevők

  • közösen átgondolhassák azokat a kutatási eredményeken alapuló módszertani és pedagógiai alapelveket, melyek a korai nyelvtanulásra vonatkoznak;
  • összegyűjtsenek és kipróbáljanak olyan tanulásszervezési és módszertani technikákat, melyek az adott korcsoportnak megfelelően sikerrel alkalmazhatók a tanórákon;
  • praktikus segítséget kapjanak a tanmenetkészítéshez és a tananyag kiválasztásához a korai nyelvelsajátítás területén.

 

A kurzus specialitása, hogy nem pusztán módszert tanít a résztvevőknek, hanem segíti őket abban, hogy a létező módszerek, technikák, tananyagok, segédeszközök áttekintése után könnyedén tudjanak a korcsoport speciális igényeire szabott egyéni óraterveket, tanmeneteket megtervezni, megvalósítani.

 

  • A folyamatba ágyazott továbbképzésen nincsen hagyományos értelemben vett záróvizsga, miután a kurzus oktatói és e-mentora a kurzus során folyamatosan támogatják és értékelik a résztvevőket a tanulási előrehaladásukban.
  • A résztvevők a kontaktórás alkalmak között a képzéshez kapcsolódó webináriumokon vesznek részt, és a tükrözött osztályterem elvei alapján épülő online anyagokkal ismerkedhetnek meg! 
  • Házi feladat nincs, önálló, online és offline feladatok viszont vannak, minden a képzés anyagának támogatása, hatékony alkalmazhatósága érdekében (Microsoft Classroom).
  • A képzés választható modulokat is tartalmaz, vagyis a résztvevők saját képzettségük és érdeklődési területük alapján egy képzési portfólióból választva végezhetik el a kurzus egy részét.
  • A képzés részeként egy workshop kötelezően választandó (1*5 tanóra), melyet a tanfolyam óraszáma és díja magában foglal. További 6*5 tanórányi workshop szabadon választható, külön díjazás ellenében.
  • Ugyancsak a képzés része további 4 tanórányi online közös munka (ún. virtuális hospitálás és annak közös értékelése, feldolgozása). Így áll össze a képzés 30 tanórája: 20 kontaktóra, 1 tanórányi webinárium, 4 tanórányi virtuális hospitálás és 5 tanórányi workshop.
  • A képzés munkanyelve angol.

 

A képzés tematikájában szerepelnek (többek között):

  • szerepjátékok, utánzásos játékok;
  • mesék, dalok, gyerekversek;
  • vizuális és zenei feladatok;
  • szociális és kulturális készségek fejlesztése;
  • diszgráfia és diszlexia kezelése a korai idegen nyelvi nevelés során.

 

Tanúsítvány:

A képzések sikeres elvégzését követően a Tempus Közalapítvány magyar-angol nyelvű tanúsítványt állít ki a résztvevők számára. A tanúsítvány kiállításának feltétele a képzési alkalmakon való minimum 80%-os részvétel, valamint a tanfolyamhoz kapcsolódó portfólió anyagának megfelelő szintű elkészítése.

 

A kurzus akkreditált pedagógus-továbbképzés, melyet a Pedagógus-továbbképzési Akkreditációs Testület Idegen nyelvi nevelés kisgyermekkorban néven, 575-180/2017 nyilvántartási számon engedélyezett.

 

 

Utolsó módosítás: 2020.07.01.