Fények bűvöletében - A fény különleges természete

Közzétéve2020-08-17 18:23:25
ÖtletgazdaKovács Krisztina, ,
A fény az élet forrása, olyan jelenség, mely nélkülözhetetlen számunkra.
Fizikai, biológiai művészeti és spirituális minőség egyszerre.
A "fény" sokféleképpen van jelen a környezetünkben, és rendkívül sokféle értelemben használjuk, tehát alapvetően alkalmas arra, hogy olyan feladatsor témájául szolgáljon, melyhez jónéhány tantárgy ismeretanyaga kapcsolható.
A tantárgyak összekapcsolásával szerettük volna elkerülni a diákok tanulásra szánt idejének szétforgácsolását, a tantárgyközi integrációt segítségül hívva, - így tehermentesíteni a diákokat a rendkívüli, digitális távoktatási oktatási időszak alatt.
A diákok változatos munkamódszerekkel, sokféle digitális felületen, többféle applikációkat megismerve, kísérletezve, analizálva, majd szintetizálva kreatív alkotómunkát végeztek és konkrét cselekvésekre épülő feladatmegoldás során találkoztak olyan problémahelyzetekkel, melyek gazdagították ismereteiket az adott témakörben. A közismereti tárgyak és a tanult szakmák közötti átjárás is megvalósult a feladatsor által.

A tematika kiindulópontjaként határoztuk meg a FÉNY témakörét, melyhez a különböző tantárgyak saját speciális területeivel kapcsolódtak. Fizikából fénymérések, informatikából prezentációkészítés, magyar nyelv és irodalomból fénnyel kapcsolatos versek gyűjtése, elemzése és kreatív fotós feladat társult. A szakmák közül itt most (a felület szűkössége miatt) két fénnyel kapcsolatos feladatsort mutatunk be, egyiket divattervező, másikat mozgókép és animációkészítő szakos diákokkal valósítottunk meg.

Fontosnak tartottuk, hogy az egyes tantárgyak témái erősítsék egymást, összekapcsolódhassanak, ezzel is lépést téve a tantárgyi integráció felé, miközben elősegítjük az önálló ismeretszerzést, az kooperáció lehetőségeit a digitális tanulási környezetben. A feladatsor előnye, hogy sokféleképpen adaptálható, bővíthető, illetve egy-egy lépés is megvalósítható külön, külön.

Jelen feladatsor művészeti szakgimnáziumban, 11. évfolyamos tanulókkal valósult meg, közel egy hónapot vett igénybe, a digitális oktatás ideje alatt 2020. áprilisában. A további részletekért és letölthető anyagokért kérjük lépjen be