Már lehet jelentkezni az őszi Erasmus+ pályázatíró rendezvényekre

2018.10.24.

Rendezvény | Felnőtt tanulás, Szakképzés, Köznevelés

Idén ismét nagyszabású rendezvénysorozatot hirdetünk, Budapesten és vidéken is praktikus segítséget nyújtunk a 2018-as mobilitási és stratégiai partnerségek pályázatok elkészítésében leendő pályázóinknak a köznevelési, szakképzési és felnőtt tanulási szektorban.

Országszerte több időpontban és helyszínen várjuk azokat a pedagógusokat, oktatási szakértőket, intézményvezetőket és nemzetközi koordinátorokat, akik pályázni szeretnének az Európai Unió Erasmus+ programjában.

A köznevelés, a szakképzés és a felnőtt tanulás területén megvalósuló projektek lehetnek partnerségi együttműködések, amelyekben több ország oktatási intézményei és szervezetei dolgozhatnak egy-egy közös témán; illetve irányulhatnak kifejezetten külföldi mobilitások megvalósítására, amikor valamilyen képzésen, szakmai gyakorlaton vagy tanulmányúton vehetnek részt az oktatás különböző szereplői.

A pályázatíró szemináriumok célja, hogy a pályázók átfogó képet kapjanak az Erasmus+ mobilitási és stratégiai partnerségek pályázattípusról, megismerkedjenek a pályázati dokumentációval, pénzügyi és adminisztrációs szabályokkal. Munkatársaink praktikus segítséget nyújtanak a pályázóknak:

  • bemutatják a pályázat lényegi elemeit, a támogatandó projekt tervezésétől kezdve a praktikus információkig, mint például a költségtervezés vagy az űrlapok kitöltése,
  • szakmai területek szerint ismertetik az egyes területekre vonatkozó speciális tudnivalókat.

 

Erasmus+ pályázatíró szemináriumok országszerte - mobilitási projektek

2018. November 20.
Budapest

Erasmus+ pályázatíró szeminárium – szakképzési mobilitási pályázatok

További információ és regisztráció

2018. November 22.
Nyíregyháza

Erasmus+ pályázatíró szeminárium – köznevelési mobilitási pályázatok

További információ és regisztráció

2018. November 22.
Nyíregyháza

Erasmus+ pályázatíró szeminárium – szakképzési mobilitási pályázatok

További információ és regisztráció

2018. November 27.
Budapest

Erasmus+ pályázatíró szeminárium – köznevelési mobilitási pályázatok

További információ és regisztráció

2018. November 28.
Budapest

Erasmus+ pályázatíró szeminárium – felnőtt tanulási mobilitási pályázatok

További információ és regisztráció

2018. December 04.
Budapest

Erasmus+ pályázatíró szeminárium – szakképzési mobilitási pályázatok

További információ és regisztráció

2018. December 06.
Budapest

Erasmus+ pályázatíró szeminárium – felnőtt tanulási mobilitási pályázatok

További információ és regisztráció

Erasmus+ orientációs és projekttervező napok - stratégiai partnerségek

2018. november 15.
Budapest

Felnőtt tanulási orientációs nap

További információ és regisztráció

2018. november 26.
Budapest

Stratégiai partnerségek a szakképzésben – orientációs nap

További információ és regisztráció

2018. december 03.
Budapest

Az ötlettől a projektig – Erasmus+ vegyes intézményi összetételű köznevelési stratégiai partnerségi projektek orientációs és projekttervező műhelye

További információ és regisztráció

 

Utolsó módosítás: 2018.11.06.