A felsőoktatás rendszere Magyarországon

Tartalomjegyzék:

A magyar felsőoktatási Intézményrendszer

Magyarország nagy múltú felsőoktatási rendszerrel rendelkezik, amelyet 39 egyetem (ebből 10 alkalmazott tudományok egyeteme) és 25 főiskola alkot. Az egyetemek egy része (5) állami fenntartású, 18-at magán, illetve 6-ot egyházi fenntartók működtetnek. Az egyetemek, az alkalmazott tudományok egyetemei és a főiskolák közötti különbség minőségi és mennyiségi egyaránt (képzések száma, minősített oktatók száma, képzési szintek megléte stb.), az egyetem és az alkalmazott tudományok egyeteme közt pedig van egy képzéstartalmi, fókuszbéli különbség is: az előbbi inkább elmélet, az utóbbi gyakorlatorientált. A főiskolák többsége kis hallgatói létszámú magán, illetve egyházi intézmény, jórészük különböző egyházak és felekezetek teológiai képzését végzi. (Egyetlen kis állami főiskolaként a bajai Eötvös József Főiskola működik.)

Az intézményrendszer az elmúlt három évtizedben sokat változott: a tanulási vágy megnövekedésével a felsőoktatás iránti keresletre reagálva sok magán- és egyházi intézmény jött létre, az állami intézmények pedig nemcsak megnőttek, de sok kisebb képzési bázist is kihelyeztek más városokba (a budapesti intézmények vidékre, a vidékiek Budapestre; illetve sokan a határon túli magyar területekre). A demográfiai csökkenés következtében megcsappanó hallgatólétszám miatt azonban több magánintézmény mára bezárta kapuit, egyesek pedig a túlélés reményében összeolvadtak. Az utóbbi két és fél évtizedben az állam a saját tulajdonában álló intézményeket több lépésben egyre nagyobb intézményekké vonta össze (integrálta; így jött létre a debreceni, a szegedi és a pécsi nagy városi egyetem), bár időközben szét is választott néhány intézményt, egyes intézményrészeket pedig más intézményhez csatolt. Néhány éve megszűntek a kihelyezett képzési helyszínek, helyettük az állam több, kevésbé ellátott régióban befogadó infrastruktúrát épített ki (ún. közösségi felsőoktatási képzési központot), ahová a felsőoktatási intézmények helybe vihetik képzéseiket. A 2019-2021-es éveket jellemezte talán az utóbbi időszak legnagyobb átalakulása, mikor is az állami felsőoktatási intézmények jelentős része (20 egyetem) vagyonkezelő alapítványok fenntartásába került. Az átalakulásokban két új intézmény is született (egy sajátos integrációval a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, és az Eszterházy Károly Egyetemből kivált sárospataki kar bázisán a Tokaj-Hegyalja Egyetem), egy pedig államiból egyházi fenntartásúvá vált (Eszterházy Károly Katolikus Egyetem).

		egyetem	alkalmazott tudományok egyeteme	főiskola	összesen
állami		5	0	1	6
nem állami	magán	18	8	7	33
nem állami	egyházi	6	2	17	25
összesen		29	10	25	64

Az intézmények teljes listáját lásd: itt.

Az intézmények földrajzi elhelyezkedése

A felsőoktatási intézmények elsősorban a nagyobb városokban találhatók meg, kiemelten Budapesten és környékén. A megyei jogú nagyvárosokban jellemzően egy-egy nagyobb egyetem működik, de találunk kisebb egyetemeket vagy kihelyezett képzőhelyeket középméretű városokban is (pl. Baja, Kaposvár, Nagykőrös, Szarvas, Szombathely, Zalaegerszeg). Az alábbi térkép a magyar felsőoktatási intézmények térszerkezetét mutatja. Jól látszik, hogy a felsőoktatási intézmények elsősorban Budapesten és a vidéki nagy megyeközpontokban koncentrálódnak.

_{Forrás: Fokozatváltás a felsőoktatásban – középtávú szakpolitikai stratégia (2016, 13. o.)
Megj.: A térkép még az állami főiskolák alkalmazott tudományok egyetemévé alakulása előtt készült.}

Intézményi profilok

Míg a nagyobb intézmények sokféle szakterületen kínálnak tanulási lehetőséget, a kisebbek általában egy vagy néhány szakterületen. (Nagykőrösön alsófokú pedagógusképzés, Baján alsófokú pedagógusképzés és gazdasági képzés, Szarvason alsófokú pedagógusképzés és agrárképzés, Kaposváron alsófokú tanítóképzés, közgazdasági, agrár és művészeti képzés érhető el.) A Budapesten működő intézményekre jellemző még a szakterület szerinti elkülönülés: a Műegyetem fő profilja a műszaki képzés (bár kínál természettudományi programokat is), a Budapesti Corvinus Egyetem fő profilja a közgazdasági képzés (bár kínál társadalomtudományi és informatikai programokat is), a művészeti egyetemek pedig művészeti áganként külön-külön képzéseket kínálnak (bár köztük is vannak átfedések, keveredések: filmmel, médiával nemcsak a Színház- és Filmművészeti Egyetem foglalkozik, hanem a Képzőművészeti Egyetem és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem is).

Felsőoktatási létszámok

Jelenleg 280 ezer hallgató tanul a magyar felsőoktatásban. Túlnyomó többségük (190 ezer fő) nappali, teljes idejű képzéseken, kisebb részük – munka mellett – részidős képzéseken (elsősorban levelező, kis mértékben esti és távoktatási tagozat). Ugyanakkor jellemzővé vált a nappali, teljes idejű képzés melletti munkavégzés is, egyes becslések szerint az itt tanulók 30 %-a dolgozik több-kevesebb rendszerességgel tanulmányai mellett.

A hallgatók jelentős hányada az állami felsőoktatási intézményekben tanul, és csak kevesen az egyházi vagy magán intézményekben.

_{Forrás: Oktatási Hivatal, 2017}

Egyre jelentősebb a magyar felsőoktatásban tanuló külföldi hallgatók aránya, a 2016/17-es tanévben már 33 000 fő volt a számuk, ami az összes hallgató 10,6%-a. Közel 160 országból érkeztek, a legtöbben Németországból, Szerbiából és Kínából, de jelentős, ezren felüli számban jöttek Szlovákiából, Romániából, Norvégiából és Iránból is.

Szintén becslések alapján 10 ezer főre tehető a külföldön tanuló magyar fiatalok száma.
A magyar felsőoktatásban jelenleg összesen 22 500 oktató, és 1700 fő elsősorban tudományos munkát végző kutató dolgozik. A nem–oktató, nem–kutató, hanem menedzsment feladatokat és szolgáltatásokat nyújtó szakszemélyzet létszáma 33 ezer fő.

_{Forrás: Oktatási Hivatal 2017}

A felsőoktatás kapcsolódásai más szektorokhoz

A magyar felsőoktatásba, annak bármely képzésére legalább érettségi bizonyítvánnyal lehet belépni. A felsőoktatási intézmények egy része szakképzést is nyújt (felsőoktatási szakképzés, OKJ-s képzések), ezek azonban nem adnak felsőfokú végzettséget. Sok intézmény kínál felnőttképzés keretében tanfolyamokat, továbbképzéseket, ezek egy része diplomára épülő továbbképzés. Sok intézmény működtet – pedagógusképzéshez, tanárképzéshez kapcsolódó – gyakorló általános és középiskolákat. A legtöbb intézmény működtet – profilnak megfelelő, oktatáshoz kapcsolódó – tanműhelyeket, kutatólaborokat, tangazdaságokat, tanszállodát és tanéttermet, klinikákat és más a hallgatók szakmai gyakorlatainak helyet adó műhelyeket. A nagyobb egyetemek – sokszor nagyobb vállalatokkal, a Magyar Tudományos Akadémiával közösen - tudásközpontokat, kutatóbázisokat is fenntartanak, ahol tudományos kutatások, fejlesztések, kísérletek, innovációs tevékenységek folynak. Számos egyetem folytat szakmai tanácsadást, végez szakértői tevékenységet, támogatja a helyi közösségeket és önkormányzatokat, és nyújt szolgáltatásokat a környezetében élők számára (pl. nyugdíjasok akadémiája, esti és hétvégi programok). Az egyetemek így sokszor nemcsak az adott régió legnagyobb intézményei (pl. legtöbb alkalmazottat foglalkoztatják), hanem sok szálon kötődnek a helyi gazdasághoz és társadalomhoz is. (A debreceni, szegedi és pécsi egyetemek a helyi gazdaság legjelentősebb szereplői közé tartoznak, sok ezer embernek adnak közvetlenül munkát, a diákok kifizetéseikkel számos szolgáltatási ágazatot tartanak el a vendéglátástól és a tömegközlekedéstől a lakáskiadáson át a könyv-papír-írószer és ruhakereskedelemig, az ezeken keresztül a helyi önkormányzathoz érkező adóbefizetések pedig jelentős bevételt jelentenek a helyi közösség számára.)

A felsőoktatási intézményrendszer irányítása

A magyar felsőoktatás rendszerének átfogó szabályozását és felügyeletét a felsőoktatásért felelős minisztérium (jelen sorok írásakor az Emberi Erőforrások Minisztériuma) látja el, ahol a Felsőoktatásért Felelős Helyettes Államtitkárság látja el a legfontosabb feladatokat: a jogszabályok előkészítését, felsőoktatási ágazati stratégia megalkotását és a rendszerszintű beavatkozások tervezését, végrehajtását. Az állami felsőoktatási intézmények esetében ugyanez az államtitkárság látja el az intézményfenntartói feladatokat is.

A magánintézmények esetén a működtető alapítvány kuratóriuma vagy a cég vezetése, egyházi intézmények esetében a fenntartó egyház vezetői látják el a fenntartói feladatokat, alapvetően a működés törvényességi felügyeletét, a stratégiai irányok kijelölését és a működés finanszírozását.

A minisztérium mellett a hatósági feladatokat az Oktatási Hivatal végzi, itt történik a képzések, a jelentkezések regisztrálása, a Felsőoktatási Információs Rendszer működtetése, az adatok elemzése.

A hivatalok mellett független testületként működik a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság, amely a felsőoktatási intézmények külső minőségellenőrzését végzi, és megfelelés esetén 5 évre szóló akkreditációt ad az intézményeknek. Nem megfelelő minőség esetén intézkedéseket javasol, és közbülső ellenőrzéseket végez. Ugyancsak ez a testület véleményezi (elő-akkreditálja) az új képzési programok létrehozását, indítását. Ezen kívül több más testület lát el még részterületeken felügyeletet, érdekképviseletet, így az Országos Doktori Tanács a doktori iskolák működését, a Felsőoktatási Tervezési Testület a munkaerőpiaci igényeknek való megfelelést, a Duális Képzési Tanács a (felsőoktatás és vállalat közös) duális képzés felügyeletét végzi, míg a Magyar Rektori Konferencia a felsőoktatási intézmények, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a Doktoranduszok Országos Szövetsége a hallgatók érdekeit, szempontjait jelenítik meg és képviselik a fenti hivataloknál és testületekben.

Az egyes felsőoktatási intézmények vezetése és szervezete

A felsőoktatási intézmények általában tagolt, sokszínű szervezetek, amelyek legfőbb képviselője a rektor. Mellette a menedzsment és a gazdálkodás vezetője a kancellár. A nagy egyetemek általában karokra (fakultásokra) tagolódnak, amelyek élén a dékán áll. Kisebb intézményekben nincsenek karok, intézetek vagy tanszékek szerint strukturálódnak. A nagy egyetemek karai is intézetekre, tanszékekre tagolódnak tovább. Általában a tanszékek a legkisebb szervezeti egységek, amelyek egy-egy tudományterület jól körülhatárolható részét képviselik, művelik (pl. szerves kémia tanszék, ókortörténeti tanszék, szervezet- és vezetéselmélet tanszék, áramlástan tanszék stb.). A tanszékek élén a tanszékvezető áll, általában egyetemi tanári (professzori) rangban. A hallgatók a tanulmányi adminisztratív ügyeiket intéző tanulmányi osztály/hivatal (questura) mellett tanulmányaik során leginkább a tanszékek vezetőivel és tagjaival (az oktatókkal) tartanak kapcsolatot.

Az egyetem legfelsőbb döntéshozó testülete a szenátus, amelyben a különböző szervezeti egységek és különböző rendű és rangú oktatói és nem-oktatói csoportok képviselői is jelen vannak. A szenátus választja meg a rektort. Több helyen működik professzori tanács, illetve tekintélyes szakemberekből álló stratégiai tanácsadó testület, egyfajta board (konzisztórium).

A felsőoktatási intézményekben az oktatók – tudományos eredményeik szerint, ami általában életkori szakaszokat is jelent – különböző tudományos beosztásban dolgoznak. A kezdő oktatók általában a tanársegédek. A doktori fokozat megszerzése után lépnek előre és kerülnek adjunktusi besorolásba. Komolyabb teljesítmény (általában néhány jelentős nemzetközi tanulmány és tudományos könyv megírása után) docens lesz belőlük. A legfelső beosztás, ahová már nem mindenki jut el, az egyetemi tanár (vagy hagyományos nevén: professzor). Professzor az lehet, aki jelentős nemzetközileg is jegyzett tudományos teljesítményt ér el, habilitál (azaz tudományos képességvizsgálaton sikerrel átesik), számos tudományos tanulmány, könyv szerzője, és jelentős a tudományos utánpótlás-nevelésben kifejtett tevékenysége. Magyarországon a professzori címet hosszas értékelő procedúrát követően a köztársasági elnök adományozza, és az 70 éves korig viselhető. A különböző beosztásokhoz eltérő jellegű munkakövetelmény kapcsolódik: a tanársegédek, adjunktusok általában többet tanítanak, míg a docensek és főként a professzorok már kevesebbet tanítanak, és több kutatómunkát végeznek.

A nem vagy keveset oktató, elsősorban tudományos kutatómunkát végzőknek hasonlóan tagolt beosztás-rendszerük van, a tudományos segédmunkatárstól kezdve a tudományos munkatárs, tudományos főmunkatárson keresztül, a tudományos tanácsadó és kutatóprofesszor címig bezárólag.

A felsőoktatási intézmények a középkori egyetemi hagyományokig visszamenően különböző címek adományozásával tisztelik meg a legkiválóbb tudományos eredményeket elérőket. A nyugdíjba vonuló egyetemi tanárok legjobbjainak professor emeritus címet, nagyhatású külföldi és hazai személyiségeknek (nemcsak tudományos kutatóknak, hanem művészeknek, politikusoknak is) díszdoktori (doctor honoris causa) címet adományoznak ünnepélyes ceremóniák keretében. A diplomák, doktori fokozatok átadása is különféle külsőséges ceremóniák keretében történik – egyetemenként eltérő módon.

A felsőoktatási intézmény működése

A felsőoktatási intézmények működésük különféle területein autonómiát élveznek. Különösen magas az autonómia a tudományos kutatás terén, hagyományosan az oktatás terén is, az utóbbi időben azonban itt is és a működés, gazdálkodás, pénzügyek intézése terén, ahogy világszerte, így nálunk is csökken az intézményi autonómia (azaz az önrendelkezés). Míg a középkorban egy egyetem „állam volt az államban”, sokszor területi autonómiával is, mára egyre több az olyan szabályozó (jogszabályok, előírások, fenntartói rendelkezések), amely csökkenti az intézmények önállóságát. Magyarországon például a pénzügyek, menedzsment, szervezetalakítás terén a fenntartó által kinevezett és munkáltatott kancellárok vezetik az egyetemeket, ám az oktatásba és a tudományos kutatásba nekik sincs beleszólásuk.

A működés költségeit (amelynek legnagyobb tétele az oktatók és kutatók, valamint a szakalkalmazottak bére) az intézmények többféle bevételi forrásból fedezik. A legjelentősebb forrás az állami bevétel, amelyet az éves költségvetési törvényben az Országgyűlés évről évre meghatároz. Ez azonban csak költségeik mintegy 40-60 %-át fedezi. További bevételek származnak állami céltámogatásokból, tudományos kutatási pályázatokból, vállalati megrendelésekből, tandíjért vagy önköltségért tanuló hallgatók befizetéseiből, pénzért nyújtott szolgáltatásokból (pl. tanfolyamok, tanácsadás, szakértés). Ma a nagyvárosokban működő nagyméretű egyetemek költségvetése meghaladja a városok költségvetését és több tízmilliárd forinttal gazdálkodnak évente. Az ingatlanállomány (a campus épületei) azonban az állami intézmények esetében nem saját tulajdonuk, azt az állami vagyonkezelőtől használatra kapják.

A felsőoktatási képzések szerkezete

A magyar felsőoktatási rendszerben elsősorban 3-4 éves alapképzések (bachelor), arra épülően 1-2 éves mesterképzések (master), arra épülően pedig 2+2 éves doktori képzések (PhD/DLA) érhetőek el. Néhány intézményben érettségire épülő, de felsőoktatási végzettséget nem adó, ún. felsőoktatási szakképzések is működnek. Ezeknek a képzéseknek a rendszerét ciklusos vagy osztott képzésnek nevezik, és egymásra épülnek: érettségi után felsőoktatási szakképzésre vagy alapképzésre lehet jelentkezni. Az alapképzést elvégezve ki lehet lépni a munkaerőpiacra egy alapdiplomával, vagy tovább lehet tanulni a mesterképzéseken, és ott magasabb szintű diplomát szerezni. Egyes munkakörök betöltéséhez ilyen, mester szintű diploma szükséges. Aki kutatói pályára készül, az mester diploma birtokában jelentkezhet doktori képzésre. Mindez azt jelenti, hogy a mesterszintű diploma megszerzése 5 év tanulási időt igényel, egy doktori fokozat pedig legalább 9 évet.

Ettől a fő, egymásra épülő képzési szerkezettől eltérően néhány szakterületen ún. osztatlan, hosszabb idejű mesterképzések működnek, amelyek érettségire épülve egyből mester diplomához vezetnek. Ilyenek az orvosképzések (6 év), az építészképzés (5 év), a jogászképzés (5 év), a tanárképzés (5, ill. 6 év), továbbá egyes agrár és művészeti képzések. Ezekbe egy 3-4 éves alapképzést követően nehéz vagy épp lehetetlen belépni, ha valaki közgazdász alapdiplomával inkább mégis orvosi pályára váltana, elölről kell elvégeznie a 6 éves orvosképzést. Illetve aki feladja az osztatlan mesterképzést menet közben, az nem kap diplomát (pl. 3 év tanulás után).

Az egymásra épülő ciklusos képzési rendszer fő előnye, hogy a rövidebb tanulmányi szakaszok végén diplomát ad, amivel (egyébként jól) el lehet helyezkedni, ha valaki nem akar tovább tanulni, de akár azonnal vagy akár néhány év munkavégzés után is lehet folytatni a tanulást egy magasabb szinten, ha valakinek az életpályatervének megvalósításához az válik szükségessé.

Az egymásra épülésből az is következik, hogy ha valaki felsőoktatási szakképzésbe lép be az érettségi után, és azt elvégzi, majd ugyanazon a szakterületen továbbtanul alapképzésben, akkor legalább fél évet beszámítanak a korábbi tanulmányokból, így már rövidebb idő alatt juthat el az alapdiplomához.