Mióta egyre jobban hasonlítanak a mindennapok régi önmagukhoz, egyre több hely és idő jut arra, hogy azon gondolkodjunk, hogy mivel fogjunk tölteni a nyarunkat. Frusztrál a gondolat, hogy mihez kezdj az előtted álló hónapokkal? Segítünk!

A felelősség napos oldala: a nyár tervezése hallgatóként

 

Már csak pár hét, és a hallgatói teendők, a vizsgákkal és a beadandók leadásával véget érnek. Az egyetem befejeztével sok idő szabadulhat fel számotokra, ami azt jelenti, hogy tényleg elkezdődhet a nyár, nem csak meteorológiailag. Hirtelen soknak is tűnhet, hogy eddig minden figyelmeteket, energiátokat lekötötte az alkalmazkodás a megváltozott oktatáshoz, valamint magához a járványhelyzethez. Most pedig többé-kevésbé megszokott formájában elérkezett a nyár, és sürget az idő, hogy eldöntsétek és megszervezzétek, hogyan akarjátok eltölteni a következő pár hónapot.

 

Az, hogy mivel töltöd a nyaradat, többről szól, mint aminek tűnik. Hallgatóként - főleg, ha még szüleitekkel éltek -, ez az az időszak, amikor igazán gyakorolhatjátok a felnőtt lét szabadságát. Fiatal felnőttként, diákként már nem vagytok a családotokhoz kötve nyáron, és az egyetem sem strukturálja az időtöket. A ti kezetekben van a nyaratok megszervezése, és ez a gondolat elsőre nyomasztó is lehet. Hiszen csak ti feleltek azért, hogy hogyan fogjátok érezni magatokat. A felelősség szóhoz egyébként is sok negatívumot társítunk, mint például a döntéseink súlyát, a következményeket. Pedig gyermekként a legtöbben minél hamarabb fel akarunk nőni, felnőttekké akarunk válni. A korai években csodáljuk a felnőtteket, és sóvárgunk az után a szabadság után, amivel életük felett rendelkeznek a gyerekekkel szemben. Senki nem mondja meg nekik, hogy mit vegyenek fel, hogy mikor és mit egyenek, és nem kérik őket számon, ha nem érnek haza este hat előtt. Ám az évek során árnyalódik bennünk a felnőttekről és a felnőttségről alkotott képünk. Már nem csak a hatalmat és az erőt látjuk benne, hanem a felelősség nehéz oldalát is. Döntéseket kell hozni, és gyakran olyan dolgokat elvégezni, amihez nincs kedvünk, ráadásul már minket vonnak kérdőre, ha ezt nem tesszük meg, nem a szüleinket. Pedig a felelősség az az oldala, ami gyermekként olyan vonzóvá tette a felnőtt létet, változatlan. Megkaptuk a hőn áhított szabadságot az életünk felett, csak most már tudjuk, hogy ez felelősséggel is jár.

Próbáljuk meg gyermeki módon megélni a felelősséget: ne döntési kényszerként, hanem döntési szabadságként gondoljunk rá. Miért aktuális ez most? A nyár hallgatóként azt az időszakot jelenti, amikor a legtöbb irányításotok van az időtök felett. Ez nagy felelősség, hiszen most megtehetitek azt is, hogy egész nap sorozatot néztek és csipszet rágcsáltok, de akár több napos túrára is mehettek a barátaitokkal a szabadidőtökben és akár szervezhettek magatoknak pénzkereseti lehetőségeket diákmunkaként. A nehézség az, hogy csak ti tudtok ránézni a lelki műszerfalra, és megmondani, mire van szükségetek aznap, vagy a nyár során, merthogy minden féle program része lehet egy teljesértékű nyárnak.

Az, hogy hogyan szeretnéd tölteni a nyári hónapokat, nagyobb kérdéseket vet fel. Milyen programok töltenek fel téged? Kik azok az emberek, akikkel a szabadidődet is szívesen töltenéd? Mik a vágyaid, álmaid? Ki vagy te, amikor épp nem hallgató vagy?

>>HA KÍVÁNCSI VAGY TOVÁBBI PSZICHOLÓGUS CIKKEKRE, KATTINTS IDE!<<

 

Szerző: Langer Viola

Pszichológus
Lélekkel az Egészségért Alapítvány

lelekkel.hu

Utolsó módosítás: 2020.06.10.