Campus Mundi

Dániel, doktori témájával kapcsolatban már kiutazása előtt gyümölcsöző szakmai konzultációba kezdett belga szakemberekkel, akik később Campus Mundi rövid tanulmányút keretében fogadták őt Belgiumban.

Orvosi szaknyelv és szakfordítás belga kutatókkal

Miért a Campus Mundi ösztöndíjra pályáztál és kitől hallottál róla?

Az én Campus Mundi pályafutásom nagyon egyszerűen indult. Két szempontból is. Egyrészt teljesen véletlenül láttam, hogy egy ismerősöm a Facebook-on jelezte, hogy részt vesz az ELTE BTK Campus Mundi tájékoztatóján. Mikor hallgattam a tájékoztatót, már tudtam, hogy pályázni fogok az ösztöndíjra. Nagyon hamar egyértelművé vált, hogy különösen jól szervezett ösztöndíjról van szó, így semmiképpen sem szerettem volna kihagyni ezt a lehetőséget. A célország kiválasztása is hasonló egyszerűséggel zajlott.

A témámat Magyarországon kevéssé kutatják, ezért is nagyon gyakori, hogy külföldön publikált cikkeket olvasok. Írtam két, a témámat aktívan kutató belga szakembernek, hogy legyenek szívesek elküldeni nekem egy megjelenés alatt álló cikküket. El is küldték, de kíváncsiak voltak rá, miért érdekel. Meséltem nekik a saját témámról, és mivel termékeny virtuális beszélgetés alakult ki közöttünk, megkérdeztem őket, fogadnának-e egy hónapig egy rövid tanulmányút keretében. Amikor ezt a beszámolót írom, talán már nem kell megemlítenem, hogy mi volt a válaszuk. :-)

Hogyan készültél az ösztöndíjas időszakra?

Az ösztöndíjas időszakra előre elkészített, pontos kutatási tervvel készültem, valamint felmértem, hogy kik kutatják a témámat Belgiumban. Több más egyetemen is konzultáltam a tartózkodásom során; ennek köszönhetően több várost is felfedezhettem. Belgiumban az ösztöndíj előtt nagyon keveset voltam, és akkor is csak Brüsszelben, viszont fél évet töltöttem Franciaországban korábban, így az ösztöndíjas időszakokról volt némi előzetes elképzelésem. A tudományos megalapozottságon és a szálláskeresésen túl nemigen készültem máshogy, mert szeretem a meglepetéseket, illetve amikor hirtelen magába szippant egy új kultúra.

Mesélnél a kinti körülményeidről? Milyen volt a szállásod, a campus és a mindennapok?

A kinti körülményeimmel kapcsolatban csak pozitívumokat tudok mondani. Egy kedves hölgy lakásában béreltem egy szobát, meseszép kilátással. A probléma az volt, hogy nagyon nehezen találtam olyan szállásadót (beleértve az egyetemi kollégiumokat is), akik egy hónapra adnak ki szobát, nem pedig egész félévre. Javaslom az új pályázóknak, hogy mindenképpen kezdjenek el időben szállásokat keresni. A menzán egyébként doktoranduszként is hallgatóknak szánt áron ehettem, és hatalmas élmény volt, hogy a kutatásomhoz külön irodát kaptam egy belga doktorandusszal megosztva azt. Az iroda a könyvtárból nyílt, folyamatos emberi és szakmai kommunikációval teltek az ott töltött heteim.

Hogyan sikerült beilleszkedni? Részt vettél egyetemi rendezvényeken, jóban lettél más ösztöndíjasokkal?

Természetesen ebben a környezetben hamar társaságra leltem, nagyszerű emberi és szakmai kapcsolatokat alakítottam ki. Az orvosi szaknyelv és szakfordítás kutatójaként igyekszem folyamatosan bővíteni az egészségügyi ismereteimet, de arra nem gondoltam, hogy az ösztöndíj során egy belga biológus barátom bevisz az egyetem biológiai kutatólaborjába, hogy együtt végezzünk el néhány elemzést. Nagyon érdekes volt, és segítséget nyújtott egy fordítási megbízásom pontos megértésében és teljesítésében is. Ezen felül természetesen más országból érkező ösztöndíjasokkal is hamar összebarátkoztam.

Szakmailag mit adott az ösztöndíjas időszak? Lettek új céljaid? Hogy látod, miben fejlődtél leginkább? Tervezed még, hogy pályázol további külföldi ösztöndíjra?

Az ösztöndíj kiemelkedően hasznos volt, hiszen új kutatási eredményeket értem el. Mindebben hatalmas segítséget nyújtottak a témámat kutató mentortanáraim, akiknek nagyon hálás vagyok. Más egyetemeken más módszerekkel is dolgoznak, ez természetes - de nagyon örülök, hogy új módszertani ismeretekkel tovább árnyalhatom az eredményeim értelmezését. Azt gondolom, hogy a leginkább a kutatási módszertanban fejlődtem. Az ösztöndíj nagyon hasznos volt, ezért mindenképpen szeretnék újra nekivágni a következő félévnek. Olyannyira, hogy már le is adtam a pályázatomat.

A külföldön töltött ösztöndíj hatalmas felfedezés: szakmai, emberi és önismereti téren is. Mindenkinek javasolnám, hogy ismerkedjen meg a témájával aktívan foglalkozó kutatókkal - ez a későbbi pályafutás során is kiemelkedően fontos. Az utazás, új kultúrák és új emberek felfedezése pedig mindenki életét színesebbé teszi.

 

Fotók: Mány Dániel

A Campus Mundi rövid tanulmányút ösztöndíj lezárult, újabb pályázati felhívás nem lesz.
Részképzésre és szakmai gyakorlatra továbbra is lehet jelentkezni, a pályázás folyamatos.

További információk a pályázásról egy kattintásra!

 

További történetekért kövesd Facebook oldalunkat vagy katt ide

 

Utolsó módosítás: 2021.03.10.