Campus Mundi

Dániel az ELTE Történelemtudományi Doktori Iskola doktorandusza, Algériába juthatott el a Campus Mundi ösztöndíjjal. A rövid tanulmányút során kutatási témájának olyan új dimenzióját találta meg, amelyre Budapestről nem nyílt volna lehetősége.

Új dimenziók a török-algír kapcsolatok kutatásában

Miért a Campus Mundi ösztöndíjra pályáztál és kitől hallottál róla?

Nem emlékszem már pontosan kitől, de hallottam, hogy a program az országok igen széles körébe nyújt lehetőséget. Márpedig Algériába Magyarországról viszonylag szűkebb a lehetőségek köre. Kiváltképp rövidebb intervallumra. Úgy hiszem kollégáktól hallottam a programról, utána pedig az interneten néztem utána a részleteknek.

Hogyan készültél az ösztöndíjas időszakra?

Miután megbizonyosodtam a feltételekről, felvettem a kapcsolatot a budapesti algír nagykövetséggel és a kinti lehetőségekről rajtuk, illetve algír ismerősökön és az Algíri Egyetemen keresztül érdeklődtem. Voltam korábban Algériában és vannak algír ismerőseim így nem volt különösebb kihívás a kapcsolatteremtés. Jól beszélek arabul, így az út különsebb előkészületeket nem igényelt.

Könnyű volt szállást találnod?

Igen, rendkívül könnyű. Manapság bőven elég internetes szálláskereső oldal létezik, melyek nagyobb része bőven nyújt lehetőségeket Algériában is. Hosszabb utak esetén valószínűleg az Algíri Egyetem is nyújt segítséget.

Pontosan mit csináltál kint?

Egy turkológus kollégámmal együtt az algír-török regionális kapcsolatokat, Algéria regionális szerepét, illetve a török-algír kapcsolatok gyakorlati megnyilvánulásait kutattuk egy rövid tanulmányút keretében. Ennek kapcsán az ország több olyan városát látogattuk meg, ahol van török kultúrális vagy gazdasági jelenlét. Ezek szerepéről folytattunk eszmecseréket, illetve az Algíri Egyetemen készítettünk interjúkat.

Szakmailag mit adott neked a rövid tanulmányút?

Bár az eredmények elmaradtak a várttól, korántsem bizonyult az út eredménytelennek. Az aktív kapcsolatépítés talán kevésbé valósult meg, mégis a kutatási téma olyan dimenziójába engedett az út betekintést, melyre Budapestről nem nyílt volna lehetőség. Kifejezett készségeket nem említenék, amik fejlődtek, de számos olyan tény és aspektus került elém, amik nagyban segítik a további kutatást.

Mit üzennél a többi hallgatónak, miért vágjon bele a külföldi ösztöndíjba?

Számos tudományterületen elengedhetetlen a helyszíni kutatás és a terepbejárás. Nemzetközi kapcsolatok, regionális tanulmányok, történelmi és társadalomtudományi területeken nem elégséges másodlagos forrásokból dolgozni. Ez a program lehetőséget nyújt, hogy viszonylag könnyen teljesíthető körülmények között és szabadon alakítható módon lehessen helyszíni tanulmányokat vagy kutatásokat folytatni. Ehhez pedig bőven elégséges anyagi feltételeket nyújt az ösztöndíj. Ha valakinek van világos elképzelése, hogy mit szeretne és kellő talpraesettsége, akkor ezen az úton bőven jó lehetősége van olyan országokban kutatni, ahová más úton talán lehetősége sem lenne. Ezért mindenképpen érdemes élni mind a rövid kutatóút, mind a hosszabb távu programok nyújtotta lehetőségekkel.

Fotók: Sógor Dániel

A Campus Mundi rövid tanulmányút ösztöndíj lezárult, újabb pályázati felhívás nem lesz.
Részképzésre és szakmai gyakorlatra továbbra is lehet jelentkezni, a pályázás folyamatos.

További információk a pályázásról egy kattintásra!

 

Még több történetért kövesd Facebook oldalunkat vagy katt ide!

Utolsó módosítás: 2021.03.10.