Magas- és útépítő gyakorlat Németországban

| Szakképzés | cégek és oktatás, a munka világa, mobilitás, munkaerőpiac, műszaki ismeretek, nívódíjas projekt, nyelvtudás, szakmai gyakorlat | Fejér |

Egy többéves együttműködésnek köszönhetően, magasépítő, illetve útépítő- és fenntartó technikus tanulók háromhetes szakmai gyakorlaton vehetnek részt Németországban. A három hét intenzív munkával telik, de a diákokkal dolgozó mesterek gondoskodnak róla, hogy mégis a tanulás legyen az első. Pozsár Ágnessel, a projekt koordinátorával arról beszélgettünk, hogyan hat ez a diákok, tanárok és iskolai munkatársak életére, ambícióira.

Hogyan ösztönözték a diákokat, hogy jelentkezzenek a külföldi szakmai gyakorlatra?

Az első évben szinte lepkehálóval kellett fogni őket, a második évre nőtt az érdeklődés, az utóbbi időben pedig már tudják, mit jelent ez a lehetőség és jelentkeznek maguktól. Nagy húzóerőt képvisel ez a projekt: a fiatalok tudják, hogy az iskola szervezésében németországi szakmai gyakorlatot végezhetnek, ez vonzza őket, és jobb tanulmányi eredményeket érnek el, nekünk pedig könnyebb így motiválni a diákjainkat.

Hogyan hatott a tanulók életére a projekt?

A németországi szálláshelyen több külföldi csoport is tartózkodott, így a diákjaink a mestereik mellett velük is találkoztak, ismerkedtek, és gyakran látom a Facebookon, hogy a mai napig van köztük kapcsolat, beszélgetnek, posztolnak egymásnak, ráadásul idegen nyelven! Miután hazajöttünk, azt tapasztaltam, hogy a légkör az osztályban – amelynek fele vett részt a gyakorlaton – sokkal barátságosabbá vált, a gyerekek figyelni kezdtek egymásra, elfogadóbbak lettek, és azok, akik addig az osztály peremén voltak, bekerültek a „csapatba”.

Változnak az elképzeléseik a jövőbeli karrierjükre vonatkozóan?

Sokukban felmerült, hogy szeretnének még külföldre menni tanulni, világot látni, dolgozni. Többségükben a szakmájuknak megfelelően helyezkedtek el vagy tanultak tovább – ennek gyakran épp az ellenkezőjét tapasztaljuk, így ezt is a pályázat hatásának tulajdonítom.

Hogyan vesznek részt a tanárok a projektben?

A csoportjainkat mindig elkíséri egy nyelvszakos tanár, aki a szakkifejezéseket, az élő szaknyelvet tudja átvenni és beépíteni az óráiba; továbbá egy, az adott szakmához tartozó tárgyakat oktató kolléga is a csoporttal tart. Ő a munkafolyamatokat, az eltérő megoldásokat tanulmá­nyozza és emeli be a tananyagba. Nagyon érdekes látni, ahogy a magasépítő technikus diákjaink felfedeznek például olyan eszközöket – és a nevüket is megtanulják németül –, amelyeket itthon nem használunk. Én építészettörténetet is tanítok nekik, és a Németországban fotózott képek az óráimon is előkerülnek, amikor egy­ egy adott témához érünk.

Milyen hatással van a tanárok szakmai ambícióira, fejlődésére a projekt?

Mivel a németországi fogadóintézményünk, a Vitalis GmbH nem végez oktatási tevékenységet, arra nincs lehetőségünk, hogy tanárként megnézzük, hogyan tanítanak mások. Pedagógiai szempontból viszont, azáltal, hogy három héten keresztül folyamatosan körülvesz bennünket tizenöt­tizenhét gyerek, mégis rengeteget tanulunk. Látjuk, hogy nekik is vannak rossz napjaik, ahogy nekünk is, és megtanulunk egymáshoz idomulni. Ez az a tapasztalat, amelyet utána be tudok vinni az óráimra. Nagyobb türelemmel és empátiával tudok feléjük fordulni, mert odakint látom a mindennapjaikat, érzékelem, hogy miben mások a mai gyerekek, még ha nincs is köztünk akkora korkülönbség. Többet tudok meg róluk és így tanulom meg, hogyan lehet őket az órákon jobban megmozgatni.

Hogyan kapcsolódnak be a projektbe azok az iskolai munkatársak, akik nem utaznak a csoporttal?

A tanárok élvezettel hallgatják egymás és a diákok élménybeszámolóit, sokan figyelik a Facebook csoportot, a munkablogot, emaileket írnak és kérdéseket tesznek fel az éppen kint tartózkodóknak. A tanárok közül sokan azonosulnak a projekttel, értik és érzik a lényegét, és nagyon fontos az igazgatónőnk, Tóth Katalin támogatása is, hiszen ő volt az, aki a legelső évben felvetette a pályázaton való részvétel ötletét, valamint azóta is aktív szervezője a kiutazásoknak.

Partnerükkel nem most először indítottak közös projektet – hogyan fejlődik az együttműködés?

A Tempus Közalapítvány pályázatíró szemináriumainak egyikén láttam egyszer egy ábrát a pályázatok kezdetéről. Emlékszem az előadó magyarázatára, hogy a legtöbben belecsöppennek a pályázásba, először lesz egy „valamilyen” pályázatuk; a következő alkalommal már tudatosabban építkeznek, már mernek kérni a partnertől és így tovább. Pontosan ezt tapasztaljuk, ahogy a pályázataink évről­évre megújulnak ugyanazzal a fogadópartnerrel: először ők tettek egy ajánlatot, amit változtatás nélkül elfogadtunk, mostanra viszont már kialakult a kölcsönös kommunikáció a két intézmény között, a kéréseinket minden további nélkül tudjuk egyeztetni. A fogadópartner pontosan tudja, hogy nem külföldi munkásokat helyeznek ki hozzá, hanem diákokat, akik tanulni jönnek, és ezt a mesterek, akikkel a gyerekek dolgoznak, maximálisan szem előtt tartják.

Ha adhatna valamilyen tanácsot azoknak az iskoláknak, tanároknak, akik még hezitálnak, mi volna az?

Azt tanácsolnám, merjenek pályázni és ne a többletmunkát lássák benne, ne azon gondolkodjanak, mennyi időt igényel a projekt megvalósítása, hanem azt tartsák szem előtt, milyen arccal jönnek majd haza a gyerekek, mennyi élményt fognak mesélni a többi diáknak. Meg fogja érni a fáradságot!

Az interjút készítette: Arany Anett

Intézmény: Székesfehérvári Belvárosi I. István Középiskola Jáky József Tagintézménye    

Projekt címe: Korszerű magas- és útépítési feladatok Németországban - Modern building and road construction jobs in Germany

Koordinátor: Tóth Katalin igazgató, Pozsár Ágnes szakmai igazgatóhelyettes

Honlap: https://www.facebook.com/LeonardoJaky2013

A 2015-ös év további díjazottjairól ITT olvashat, a 2014-es és 2016-os év Nívódíjas projektjeit pedig ITT tudja elérni!

A képek kattintással nagyobb méretben is megtekinthetőek.