Alma a fán – Iskolavezetők a méltányos oktatásért

Kötetbemutató és műhelymunka

Időpont: 2015.04.21.

A Tempus Közalapítvány 2010-ben elindított Alma a fán interjúkötet-sorozatának különkiadásaként 2015 áprilisában jelenik meg az Iskolavezetők a méltányos oktatásért című kötet, amely az európai oktatás értékeit hangsúlyozva ezúttal a méltányosság fontosságára hívja fel a figyelmet. A Tempus Közalapítvány oktatási tudásmenedzsment tevékenysége részeként folyamatosan keresi a helyi szinten, gyakorlati terepen megvalósuló innovációkat, jó példákat, valamint lehetőséget és teret ad az oktatás szereplőinek arra, hogy ezeket megismerjék, és közösen gondolkodhassanak saját gyakorlatukról.

A műhelymunka célja a kötet interaktív bemutatása, amely során a részt vevő tanárok, iskolavezetők, tanár- és vezetőképzők

  • betekintést kapnak a méltányosságról szóló nemzetközi diskurzusba, ezen belül is elsősorban az Európai Szakpolitikai Hálózat az Iskolavezetésről (European Policy Network on School Leadership) anyagaiba,
  • megismerkedhetnek a kötet interjúalanyaival, akik mindannyian olyan hazai iskolavezetők, akik élen járnak a méltányosság megvalósításában a saját intézményükben. A beszélgetőtársak megosztják gondolataikat a saját vezetői stratégiájukról, innovációikról, szakmai programjukról, és arról, hogy mindez hogyan segíti a méltányos oktatás megvalósítását,
  • reflektálhatnak a saját gyakorlatukra a témával kapcsolatban.

Helyszín:
Tempus Közalapítvány
1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1.
Térkép

Program

14.00 – 14.10   A vezető mint tanár – a tanár mint vezető – Megnyitó és kötetbemutató – Szegedi Eszter (Tempus Közalapítvány)

14.10 – 14.40   Méltányosság az oktatásban: miről is beszélünk? – Révai Nóra (Tempus Közalapítvány)

14.40 – 15.45   Így vezetünk mi – Kerekasztal-beszélgetés a kötetben megszólaltatott iskolavezetőkkel arról, hogy hogyan jelenik meg a méltányosság a vezetési gyakorlatukban.

Moderátor: Nahalka István (ELTE, Pedagógiai és Pszichológiai Kar)

Beszélgetőtársak: Csovcsics Erika (Budai Városkapu Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskola), Radicsné Szerencsés Terézia (Kiskőrösi EGYMI), Kóbor Zoltán (Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola), Hegyiné Mladoniczki Éva (Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény), Dr. Kállai Mária (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal vezetője)

15.45 – 16.00   Kávészünet

16.00 – 17.00   Közös gondolkodás beszélgetőkörökben az iskolai gyakorlatokról és célokról:

  • Hol tart most az intézményem a méltányosság szempontjából? Mire vagyok büszke?
  • Hova szeretnék eljutni?
  • Mit kellene tennem ezért?

Vezeti: Csernovitz Adél (Tempus Közalapítvány)

A műhelymunkát követő két hétben (április 21—30-ig) online fórumot tartunk a témában. Látogassa meg a http://forums.schoolleadership.eu/hu/hu, és ossza meg gondolatait, tapasztalatait a méltányossággal kapcsolatban.  

A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges.

 

Utolsó módosítás: 2015.04.15.

HIBA

Kérjük, töltse ki a kötelező mezőket.


HIBA

Az e-mail cím formátuma nem megfelelő. Kérjük, hogy a mezőbe csak egy e-mail címet írjon, és regisztrációja elküldése előtt győződjön meg róla, hogy a formátum helyes.


HIBA

Ezzel az e-mail címmel már regisztrált rendezvényünkre. A jelentkezés elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.


Jelentkezését köszönettel megkaptuk, annak elfogadásáról és a további információkról legkésőbb a rendezvényt megelőző héten emailben értesítjük.