Campus Mundi

Tiziano másodéves pénzügy mester szakos hallgatóként a svéd Stockholm School of Economics (SSE) egyetemen töltött el egy félévet, mely időszak alatt sokat fejlődött szakmailag és feledhetetlen barátságokra, valamint élményekre tett szert.

Közös konyha barátkozáshoz - izgalmas kurzusok szakdolgozatíráshoz

Miért a Campus Mundi pályázatra pályáztál?

A CEMS program keretében a tantervünk szerint egy félévet a külföldi partneregyetemek valamelyikén töltünk, amelynek keretében én a Stockholm School of Economics (SSE) üzleti főiskolába nyertem felvételt. A barátaim korábbi beszámolója alapján tudtam mennyire drága az élet Svédországban, így elkezdtem utánanézni a finanszírozási lehetőségeknek.

Svédország beletartozik azon országok közé, ahol Erasmus ösztöndíjra pályázhatnak a diákok, azonban, ahogyan azt a mobilitási időszakom is bebizonyította, az Erasmus ösztöndíj összege csak a havi költségek felét finanszírozta volna. Köszönhetően a magasabb havi összegnek, a Campus Mundi ösztöndíj segítségével fedezni tudtam a lakhatási és a féléves étkezési költségeimet. Enélkül a támogatási összeg nélkül a csere félévem nem valósulhatott volna meg.

Hogyan készültél az ösztöndíjas időszakra?

A CEMS programba való felvételhez egy összetett felvételi eljáráson kell keresztül mennie minden jelentkezőnek. A felvételi folyamat során számításba veszik, az eddigi szakmai és közösségi tevékenységeket, diploma átlagot és a szóbeli elbeszélgetés eredményét is. A felvétel során a hallgatóknak egy preferencia sorrendet kell felállítaniuk, hogy mely országba melyik félvben szeretnének kimenni. A felvételim jól sikerült és az általam választott iskolák egyikébe sikerült bekerülnöm, a tavaszi félévre. Ezután már csak a tárgyfelvétel a szállásfoglalás és a papírmunka maradt az egyetemmel. Ezek a folyamatok egyszerűen és zökkenőmentesen zajlottak, köszönhetően az SSE külföldi ügyekkel foglalkozó irodájának.

Mesélnél a kinti körülményeidről?

Az SSE Stockholmban a város központjához közel helyezkedik el, könnyen megközelíthető bármilyen tömegközlekedési eszközzel. A közvetlen szomszédságában található egy nagy park, ahova a melegebb időszakban szívesen járnak a hallgatók ebédelni, vagy egy kicsit relaxálni.

Az SSE a csereféléven lévő hallgatók számára két helyen biztosít kollégiumi szállást. A kollégiumi helyekre még a megelőző szemeszterem közepén kellett jelentkeznem. A két kollégium közül a Saltis kollégium a sokak által preferált, amely az egyetemtől 3 percre helyezkedik el, míg a Lappis kollégium 20 perc tömegközlekedésre található. Én az utóbbi opciót választottam, tekintettel arra, hogy ugyanazért az árért a kollégium saját szaunával, önálló tengerparttal és önálló parkosított résszel is rendelkezik.

A kollégium maga nem az egyetem tulajdonában van, így több stockholmi egyetem diákjai is itt vannak elszállásolva. Közel 4000 hallgató lakik itt minden félévben. Emiatt jó lehetőséget biztosított arra, hogy más hallgatókkal is megismerkedjünk. A nyári időszakban pedig a park és a part menti területek remek lehetőséget biztosítottak a közös tanulásra vagy BBQ-zásra.

Annak ellenére, hogy a kollégiumnál bolt, pizzéria és egy sushi bár is volt, a legtöbb időnket mégis a városban vagy a városon kívül a szabadban töltöttük. Stockholm környéke, nemzeti parkjai, múzeumjai tökéletes lehetőséget kínálnak télen nyáron a kikapcsolódásra. Azonban a fáradalmakat legszívesebben az egyetem saját Rotunda nevezetű szórakozóhelyén közösen pihentük ki.

A félévem minden pillanatára örömmel tekintek vissza!

Sikerült barátokra lelned?

Kicsit tartottam attól, hogy mivel jellemzően az SSE csere féléves hallgatók a Saltis kollégiumot preferálják nehéz lesz velük megismerkednem és kapcsolatban maradni, de idén a cserefélévüket töltő hallgatók közül 15-en is Lappist választották. Sőt ami ettől is meglepőbb volt 5-en egy házba és 3-an egy folyosóra kerültünk. Így a közös konyha nagyon gyorsan összehozott minket.

A konyhát közel 15-en használtuk együtt a folyosó lakóival, így nagyon jó barátságra tettünk szert és rengeteg közös vacsorát is tartottunk ott. Annak ellenére, hogy a többi cserediáktól távolabb laktunk, rengeteget jártunk össze és sok időt töltöttünk együtt. Sokszor jöttek át Saltisból hozzánk szaunázni vagy a melegebb időszakokban sütögetni, illetve mi is szívesen mentünk át hozzájuk. Továbbá a helyi CEMS klub is rengeteg programot szervezett számunkra, amely még közelebb hozott minket.

Valamint az őszi CEMS félévükön kint lévő ismerőseim hozzáadtak az egyetemen lévő magyarok csoportos beszélgetéséhez is, akikkel rengetegszer mentünk el közösen ebédelni és a mai napig tartjuk a kapcsolatot.

Szakmailag mit adott az ösztöndíjas időszak?

Az egyetem kiválasztása során a legfontosabb szempont a pénzügyes tárgyak minősége volt. Az SSE Európában is az egyik legelismertebb pénzügy mesterképzéssel rendelkezik. Ezek alapján nem meglepő, hogy a hallgatók jelentős része már nyári gyakorlata során Londonban a „city”-ben köt ki a legnevesebb befektetési bankoknál.

Számomra óriási lehetőség volt, hogy egy Mergers and Acquisitions (M&A) tárgyat tanulhattam, amelyre itthon ilyen formában nem lett volna lehetőségem. A kurzus továbbá remek alapot biztosít majd a szakdolgozatomhoz, amelyet a bankok fúziós és akvizíciós tevékenységéből fogom írni. A kurzus alatt megtanulhattam hogyan kell több szempontból is értékelni, áttekinteni ezeket a tranzakciókat, valamint a szakdolgozatomról rendszeresen konzultálhattam a kinti oktatómmal, aki rengeteg szakirodalmat és javaslatot biztosított számomra.

 

Fotók: Morvai Tiziano

 

További történetekért kövesd Facebook oldalunkat vagy katt ide!

Utolsó módosítás: 2019.06.20.