közneveléshátrányos helyzetű fiatalok és felnőttekpedagógusok fejlesztése

Az Evangélikus Pedagógiai-szakmai Szolgáltató és Továbbképző Intézet koordinálásában megvalósuló 3 éves Erasmus+ projekt a hátrányos helyzetű gyerekek integrációját tűzte ki célul a pedagógusok fejlesztésén keresztül.

Hátrányos helyzetű gyerekek integrációja a pedagógusok fejlesztésén keresztül

Az Evangélikus Pedagógiai-szakmai Szolgáltató és Továbbképző Intézet Erasmus+ projektjének célja az volt, hogy hozzájáruljon a részt vevő bázisiskolák tanárai, illetve a tanulók családjai között kialakuló támogató kapcsolat létrejöttéhez – hiszen a gyerekek fejlesztése a családok, szülők támogatása nélkül nem valósulhat meg. A közreműködő pedagógusokat saját élményű gyakorlatokon vezették végig a projekt során megvalósult képzéseken, ahol a környezetükben lévő társadalmi valóságra, az egyén helyére, lehetőségeire, a hátrányos helyzetre, annak okaira reflektáltak, illetve önismereti feladatokat oldottak meg. A gyakorlatok és az azt követő, trénerek által vezetett reflexiós körök komoly, őszinte, bizalommal teli beszélgetéseket, szakmai támogató hátteret eredményeztek.

Módszertani kézikönyv

A projekt egyik különlegessége, hogy kifejlesztettek egy újszerű tartalmi-módszertani kézikönyvet a köznevelésben dolgozók számára. Az Utak és hidak címet viselő kötet, valamint a projekttel kapcsolatos információk magyar nyelven az Evangélikus Pedagógiai Intézet honlapján, valamint románul és szlovákul a partnerek honlapján érhetők el (www.rmpsz.ro, www.ternipe.sk).

Utolsó módosítás: 2020.10.19.