Ahogy egyre inkább haladunk a karantén végétől az új időszak felé, úgy mozdul el életünkben a fókusz a jelenről a jövőre. Segítünk a terveid megvalósításában!

Újratervezés: célkitűzéseink a karantén után

Az elmúlt három hónapban, főleg a vészhelyzet legelején hosszútávú célok helyett a jelenre koncentráltunk, és olyan kérdések foglalkoztattak minket leginkább, amik az adott pillanat problémáira kerestek megoldást. Az olyan kérdések, mint a bemehetek-e az egyetemre, hogyan jutok haza Magyarországra, egyáltalán hazamenjek-e, hogyan fogok itthonról lediplomázni? A biztonságérzetünk lassú visszatérésével, a hónapok előrehaladtával egyre inkább tudtunk akár csak pár nappal, vagy héttel előregondolkozni.

És most, hogy egyre biztosabbnak tűnik az, hogy magunk mögött hagyhatjuk ezt az időszakot a jelenlegi formájában, talán már még előrébb is gondolkodunk. Felmerülhettek bennünk a három hónapja félretett tervek, vágyak a közeli vagy távoli jövőre nézve. Eszünkbe jutnak azok a terveink, amiket a járványhelyzet előtt szövögettünk a tavaszra, nyárra, vagy akár 2020-ra. Egy új szak elkezdése, költözés, utazások. De lehet, hogy ezeket a célokat már nem tudjuk megvalósítani úgy, ahogy elterveztük, vagy akár teljesen le kell mondanunk róla.

Képzeljük el, hogy autóvezetők vagyunk, akik a kocsiban ülve azt tapasztalják, hogy nem tudnak tovább haladni azon az úton, amerre haladni kéne a GPS szerint. Nézzük meg a céljainkat, melyeket eredetileg kitűztünk a nyárra, vagy 2020-ra. Vannak azok a terveink, amiket nem tudunk megvalósítani, mert az élet lezárta azt az utat, amit kinéztünk magunknak. Ahhoz, hogy újra tudjunk tervezni úgy, hogy továbbra is arra haladjunk, amerre szeretnénk, gondolkodjunk el a következőn. Milyen prioritások vannak jelen különböző céljaink mögött? Prioritás alatt egy értéket, egy elvont, nagyobb szándékot értünk, a célok alatt pedig azokat a konkrét, apró lépések, amik a prioritásoknak megfelelnek. A GPS-be beütjük az úticélt, ez a prioritásunk, ide szeretnénk jutni utunk végén. Az odavezető úton levő állomások pedig azok a konkrét célok, melyek minket elvezetnek a tervünk megvalósításához. Például: a prioritásunk lehet az egészség, így a célunk az, hogy heti háromszor elmenjünk futni.

Vagy lehet a szellemi fejlődés a prioritás, így a cél havi egy könyv elolvasása. Gondoljunk vissza: mik voltak eddig a prioritásaink azok mögött a célok mögött, melyek talán most már nem valósíthatók meg? Például azt terveztük, hogy egy új külföldi országba utazunk a barátainkkal. E mögött lehet a felfedezés az új élmény, feltöltődés a prioritás, vagy akár a kapcsolódás más emberekhez, kultúrához. Esetleg az, hogy részt veszünk egy fesztiválon, képviselheti számunkra a kaland és a kikapcsolódás prioritását. Miért jó ez nekünk? Lehet, hogy most nem minden konkrét célunkat tudjuk megvalósítani az elképzelt módon. Ám tudjuk azonosítani, hogy milyen értékek, prioritások húzódtak meg e célok mögött. Amennyiben ezeket még mindig fontosnak tartjuk, nézzük meg, hogy milyen más módon tudjuk elérni ezeket. Nyomjuk meg az újratervezés gombot! Az úti cél még elérhető, csupán változtatni kell az útirányon. Más úton, de ugyanoda juthatunk el.

>>HA KÍVÁNCSI VAGY TOVÁBBI PSZICHOLÓGUS CIKKEKRE, KATTINTS IDE!<<

 

Szerző: Langer Viola

Pszichológus
Lélekkel az Egészségért Alapítvány

lelekkel.hu

Utolsó módosítás: 2020.06.10.