felnőtt tanulásfogyatékossággal élőkhátrányos helyzetű fiatalok és felnőttek

Egy felkészült szakember ebben segítheti a fogyatékossággal élőket. A PODIUM című Erasmus+ felnőtt tanulási projekt során létrehozott tananyag pedig a szakembereket teheti felkészültté erre a folyamatra.

Férőhelykiváltás: intézmény helyett otthon, közösségben élni

A Nemzeti Fogyatékosságügyi és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. (korábbi nevén: Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft.) PODIUM című felnőtt tanulási projektje során dolgozta ki partnereivel azt a képzői anyagot, amely segítségével intézményférőhely-kiváltás valósulhat meg. A tananyag ún. DI managerek, azaz férőhely-kiváltási menedzserek képzését teszi lehetővé, hogy ők később a fogyatékossággal élőknek nyújthassanak segítséget az intézményi közegből közösségi otthonokba való átköltözésben, az önálló életre való felkészülésben. A tananyagot az ELTE-n a „Támogatott lakhatás elmélete és gyakorlata” című kurzus keretein belül is oktatják gyógypedagógusoknak és szociálpedagógusoknak. A tananyagot a partnerségben részt vevő országok (Dánia, Románia, Szerbia, Szlovénia és Magyarország) sajátosságaira adaptálták.

A projekt eredményei >>

 

Utolsó módosítás: 2020.10.19.