Sebők János – a Ferling PR munkatársa – egyetemistaként sokat dilemmázott azon, menjen-e vagy maradjon, de az utazás mellett döntött, és már nagyon bánná, ha másképp határozott volna. Talán ismerősek lehetnek azok a kételyek, amelyeket megfogalmazott...
Hogy született meg a gondolat, hogy belevágsz?
Az egyetem kezdetekor egyértelmű cél volt, aztán később egyértelműen elvetett opció lett. Egymás után sorjáztak a félévek, kurzusok, vizsgák, szigorlatok – nem nagyon láttam üres teret, ahová ez befért volna. Emellett attól is tartottam, hogy nyelvileg meg egyéb készségek terén sem vagyok olyan szinten, hogy boldogulni tudjak.
Közben egy jó barátom, aki Németországban tanult Erasmusszal, meghívott magához. Az az egy hét ízelítő volt abból, hogyan nézne ki egy ilyen félév. Voltam egyetemi előadáson, könyvtárban, és ott tapasztaltam először, hogy az angol nyelvtudásommal képes vagyok arra, hogy külföldiekkel kommunikáljak. Ezután jelentkeztem mentornak a pécsi Erasmust kísérő csapatba, de egészen addig nem gondoltam arra, hogy megpályázom az ösztöndíjat, míg szembe nem jött az Erasmus-pótpályázat valamelyik egyetemi üvegajtón. A népszerűbb helyeket addigra már elkapkodták, de én amúgy is a távolság, a kulturális hasonlóságok, a hozzánk hasonló árszínvonal miatt mindenképpen közép-európai országban gondolkodtam. Végül a csehországi Brno városára esett a választás.
Mit szerettél a kint eltöltött félévben leginkább?
A szabadságot. Ott vagy egy félmilliós városban, ahol csak pár százan értik a nyelvedet. Furán hangzik ez az „azt csinálsz, amit akarsz”, meg nem is éltem korlátok nélküli életet, de mégis jóleső érzés volt. És megvolt az a szabadság is, hogy lehetett utazni, kirándulni, na meg bulizni.
Ezek szerint a korai félelmeknek nem volt alapja?
A jelentkezés beadása előtt sok kis félelem adódott össze. Hogy egyszerre kell egy új városban eligazodni, idegen nyelvű közegben boldogulni úgy, hogy én egy számukra is idegen nyelven beszélek majd. Be kell illeszkedni egy társaságba, ami vagy sikerül vagy nem, na meg teljesíteni kell az egyetemen. Csak annyit tudtam, hogy egy fagyos téli reggelen leszállok a vonatról egy idegen városban, és onnantól „oldd meg”. Később kiderült, hogy kint is működik egy, a pécsihez hasonló mentorrendszer, ezért például a csehül is csak motyogva beszélő portás nénivel nem nekem kellett alkudoznom a kollégiumban.
Hogy érzed, miben fejlődtél?
Elsősorban a nyelvi készségeket emelném ki, mert ilyen mennyiségű idegen nyelvű kommunikációra és szövegfeldolgozásra az itthoni egyetemen nem volt sem lehetőség, sem szükség.
Mit tanácsolnál annak, akinek még kétségei vannak, hogy jelentkezzen-e?
Azt, hogy vágjon bele, a félelmeiből pedig vonjon gyököt. A kint töltött félév mindenképpen hasznos tapasztalat lesz, ami hozzátesz a személyiségéhez. És ha az ember egy kicsit bátrabb, és bevállal egy magyartól eltérő kultúrát, akkor nagyon hatékonyan lehet a világlátást is szélesíteni. Még akár az itthoni diplomázás csúszása árán is érdemes kimenni.
Az interjút készítette: Mészáros Gabriella
Utolsó módosítás: 2016.01.04.
