Erasmus+

„Nekem madaram van, nem gyerekem!”- sóhajtott nagyot anyukám néhány hónappal ezelőtt. Hogy miért is gondolja így? Ez egy hosszú történet. Mindig is vonzottak más kultúrák, egyet pedig volt szerencsém különösen közelről megismerni. Középiskolai tanulmányaimat ugyanis a debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium olasz-magyar két tannyelvű tagozatán végeztem, ahol testközelből élhettem át a multikulturalitás minden gyönyörét és nehézségét.

Az itt eltöltött öt év és a megszerzett nyelvtudás bátorított arra, hogy tanulmányaimat hasonló közegben folytassam.

Így kerültem 2012 szeptemberében a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi karának Idegennyelvi kommunikátor szakára, majd a tanév végén Rodoszra, Erasmus szakmai gyakorlat keretében. Ekkor kezdődött a szerelem köztem és a külföldi ösztöndíj lehetőségek között. Életemben először repültem, ráadásul átszállással. A családomat, a barátaimat, a szerelmemet magam mögött hagyva, kerek száz napon át élveztem az egyik legszebb görög sziget vendégszeretetét mint hotel animátor. Habár a munkámnak nem sok köze volt az általam tanult szakmához, a mai napig úgy gondolom, ha akkor nem élek a lehetőséggel, ma nem lennék az, aki. Amellett, hogy felelősségteljes felnőtté kellett válnom, nagyban fejlődött a személyiségem, a világlátásom és nem utolsósorban a nyelvtudásom is, hiszen csak angolul kommunikáltam.

Ez azonban nem új információ sokatok számára. Esetemben inkább az az érdekes, hogy ez a néhány hónap egy lavinát indított el az elém táruló lehetőségek sorában, amiket egytől egyig ki is használtam. A következő tanévben a Campus Hungary program keretében kétszer is sikerült külföldre utaznom: először csoportos tanulmányút keretében a milánói IULM Egyetemre, majd egyéni szakdolgozati kutatás céljából Szicília régióközpontjába, Palermóba. Amellett, hogy ezek az utazások rendkívül élmény dúsak voltak és számtalan új ismerősre tettem szert, történt velem még egy meghatározó dolog, ami újabb és újabb lehetőségek felé sodort.

Olasz nyelvtudásomnak, az egyetemen tanultaknak és külföldi tapasztalatomnak köszönhetően gyakornok lettem a CEIPES Hungary Egyesületnél, ami egy nemzetközi hálózat magyar szervezete. Gyakornokságom kezdete óta eltelt közel két év, én pedig rengeteg szakmai tapasztalatot szereztem. Mivel hamar tanúbizonyságot tettem a külföldön töltött hónapok alatt megszerzett magabiztos nyelvtudásomról, rövid idő alatt nemzetközi projektekben találtam magam.

Ilyen volt az a két éves Leonardo da Vinci Partnership program is, ...

... amelynek keretein belül tanulási nehézségekkel küzdő fiatalok készségértékelő tesztrendszerét dolgoztuk ki tizenegy ország közreműködésével. Habár elsőre kissé bonyolultnak és ijesztőnek találtam a feladatot, ráadásul idegen nyelven, hamar túllendültem a kezdeti nehézségeken, emellé pedig szakmai mentorom, Hajzer Angelika folyamatos támogatása járult. A projekt keretében háromszor utaztam három különböző partnerország által szervezett meetingre, ahol rendszeresen angol nyelven prezentáltam a projektben addig elért eredményeinket. Rendkívül sokat tanulhattam ezen alkalmakon, de a legnagyobb dolog számomra az volt, hogy a tőlem 10-20 évvel idősebb szakemberek első perctől befogadtak a csoportba és nem zöldfülűként kezeltek. A projekt kapcsán időnként hazai szintű rendezvényeket, workshopokat, word cafékat is szerveztünk, emellett részt vettem a végső tesztdokumentum elkészítésében, annak angol nyelvre történő fordításában is, így jelenleg egy európai szintű hivatalos szakmai dokumentum utolsó oldalain szerepelhetek, mint fordító.

Ezen kívül ifjúsági cseréken való részvételi lehetőséggel is éltem, így tavaly októberben öt napot tölthettem Svédországban, egy projektmenedzsment képzésen, mindezt gyakorlatilag ingyen. A kalandoknak itt pedig még nincs vége, idén decemberben egy stratégiai partnerség keretében újra Szicíliába utazok a szervezet képviseletében… Amint látjátok, a történet végtelen, ha ti is úgy akarjátok.

Ha lehet egy tanácsom felétek, az az, hogy merjetek belevágni, bátran feszegessétek saját határaitokat, ismerkedjetek, érdeklődjetek és hagyjátok, hogy dolgok maguktól történjenek.

Egy szóval: Kalandra fel! :)

A történet szerzője: Gyulai Anna

Utolsó módosítás: 2016.01.26.