Csomagolás

Nem könnyű feladat több hónapra előre csomagolni. Persze ez azon is múlik, hogy hogyan tervezel eljutni az adott országba (repülőn például figyelni kell a súlylimitre).

Ha valaki Európán belül marad, érdemes akár a vonatokról is tájékozódni, mert ezek a lehetőségek sokszor kedvezőbbek, és így több csomagot is magaddal vihetsz. Néhányan szülőkkel együtt, autóval vágnak neki az útnak, de persze ez is csak az öreg kontinens határain belül működhet.

Ha esetleg már most tudod, hogy ösztöndíjas időszakod alatt egyszer szeretnél hazalátogatni, akkor ez az út jó lehetőség lehet arra, hogy kicseréd a téli-nyári ruhatárad. (Ez is általában azokra érvényes, akik európai úticélt választanak maguknak.

A csomagolásnál fontos, hogy nem kell az egész ruhatáradat magaddal vinned. Egy fél évre is elegendő annyi ruha, mintha két hétre mennél. Persze lányok esetében nehezebb lehet, hogy kiválaszd a legfontosabb darabokat, de hidd el, teljesíthető ez az akadály is.

Arra figyelj, hogy elegendő kevesebb, de egymással jól variálható, színekben összeillő, praktikus ruhákat kiválasztani! Nyugodtan őrizd meg a stílusod, maradj divatos, de ügyelj arra is, hogy az ország éghajlatának, időjárásának megfelelő ruhákat vidd magaddal!

Fontos szempontok lehetnek még az egyéb hobbijaid is, hogy mivel szeretnéd tölteni az idődet, amíg külföldön vagy. Szükséged van-e strandruhára (egy fürdőruhát azért mindenkinek érdemes elrakni), szeretnél-e sportolni kinn, vagy szükséged lesz-e egy-egy elegánsabb darabra, melyet akár színházba, koncertre is felvehetsz.

A ruhákon túl a (több) kényelmes cipőről se feledkezz meg, melyekben kirándulni, várost nézni is lehet akár órákon keresztül!

Ha valami mégis itthon marad, nem kell kétségbe esni. Bárhol be lehet szerezni azt, amit esetleg elfelejtettél. Kint is lehet vásárolni bármikor egy-két dolgot.

Egy nagyobb városban, a fogadó egyetemeden vagy a kollégiumodban nagy valószínűséggel több eladás/vétel közösségi oldal, csoport is létezik, amelyek megkönnyíthetik az olyan fontos, de a csomagodba valószínűleg nem beférő dolgok, mint például az ágynemű, íróasztallámpa, vízforraló, párna stb. beszerzését. Évente akár több száz külföldi diák érkezik egy-egy egyetemre, akiknek nagy része csak egy szemeszterre marad, ezért sok holmi feleslegessé válik a félév végére.

Így sokkal olcsóbban juthatsz ezekhez a holmikhoz és mivel neked is csak pár hónapig lesz rájuk szükséged, könnyebben túl is adhatsz rajtuk, mert be kell látni, amikor hazamész a sok szuvenír mellé már aligha fog beférni a kint vásárolt íróasztallámpa. Hasonló módszerrel szintén pénzt spórolhatsz és még környezettudatosan is cselekedhetsz, ha a helyi Recycle Centre-ben szerzed be ezeket a dolgokat, már ha van ilyen a városodban. Ezen kívül nézz körül, hogy adott városban, környéken szerveznek-e bolhapiacokat, ahol olcsóbban be tudod szerezni a legszükségesebb, mindennapi dolgokat.

A ruhaneműkön kívül érdemes a tisztálkodószerekből, kozmetikai és egyéb szépségápolási termékekből is egyet-egyet magaddal vinni, hogy ezeket se az első hónapban kelljen beszerezni, amikor amúgy is több kiadásod lesz, mint a következő időszakokban.

Érdemes összecsomagolni egy kisebb orvosi utazótáskát, amiben a legfontosabb gyógyszereket pakolod, így betegség esetén nem kell rögtön orvoshoz fordulnod.

Arra is érdemes gondolni, hogy ha a kinti időszak alatt szeretnéd megismerni az országot, más városokba utazni, érdemes magaddal vinni egy nagyobb hátizsákot, esetleg repülőgépre is felvihető kézipoggyász méretű kisbőröndöt is a pár napos utazásokra.

Ha pedig túl drágának találod a hostel árakat, nézz utána a Couchsurfing lehetőségeknek is: www.couchsurfing.com/. Ezen kívül az Ariban oldalra is érdemes beregisztrálni, ahol rendkívül olcsón, gyorsan és biztonságosan lehet szállást foglalni.

Ha még van üres kapacitás a bőröndödben, akkor még néhány dekor, személyes apró dolog is jól jöhet, amivel otthonossá teheted kint a szobádat. Néhány családi, baráti képnek is biztosan akad hely a bőröndödben, melyeket jó érzés külföldön kirakni a falra.

Végül, de nem utolsó sorban ne feledkezz meg a laptopodról, néhány füzetről és íróeszközökről, melyek szükségesek lehetnek az egyetemen, hiszen végül is mégis csak tanulás céljából utazol ki!

További tippekért szemezgess #nehagyditthon Facebook akciónk kommentjeiből!

(Szerző: Szerényi Viktória)

Utolsó módosítás: 2019.12.03.