Schmieder Réka, Igazgatási ügyintéző, volt Erasmus+ ösztöndíjas

 

Kettős diploma képzésben vettél részt az Erasmus ösztöndíjnak köszönhetően, mellyel 1 tanévet kint tanultál Németországban. Hogyan találtál rá a lehetőségre?

Az egyik tanárom hívta fel rá a figyelmemet. Az alapképzés után nem akartam továbbtanulni, és amikor a tanárom ezt megtudta, meggyőzött, hogy igenis folytassam az egyetemet és hogy pályázzam meg azt a mesterképzést, aminek a keretein belül részt vehetek a kettős képzésben. Így, mint kulturális mediáció szakos hallgató, megpályáztam a képzést és az Erasmus ösztöndíjat is és egy éven belül már is ki is költöztem Németországba. Miután hazajöttem, befejeztem itthon a mesterképzést, leadtam egy 20 oldalas német nyelvű összefoglalót és a magyar mesterdiplomám mellé egy német, teljes értékű diplomát is kézhez vehettem.

Milyen személyes kompetenciáid fejlődtek a külföldi ösztöndíjnak köszönhetően?

A tíz hónap alatt a német nyelvtudásom anyanyelvi szintre fejlődött, emellett persze az angolom is rengeteget javult. Sokkal bátrabb lettem, megtanultam nagyközönség előtt beszélni, akár 20-30 fő előtt tolmácsolni és előadást tartani. Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy egyedül utazom, de ma ez már nem jelent gondot.

Most a pécsi egyetemen dolgozol, épp egy közös tanulmányutat szervezel Pécs és Görlitz között, emellett továbbra is szívügyednek tekinted az Erasmus népszerűsítését. Utóbbira munka mellett hogy jut időd?

Erasmus toborzásokon veszek részt, továbbítom Facebookon az Erasmus ösztöndíjakkal kapcsolatos híreket, igyekszem meggyőzni a fiatalokat, hogy éljenek az Erasmus ösztöndíj nyújtotta lehetőséggel. Ahányszor valakitől azt hallom, hogy nem szeretne Erasmusra menni, elmondom a saját élményeimet. A tapasztalataimmal egyvalakit már biztosan motiváltam: élményeimet és sikereimet látva az unokatestvérem is elhatározta, hogy pályázni fog az ösztöndíjra.

Mi az, amire a legbüszkébb vagy?

Az egyik német professzorom engem jelölt a főiskola legjobb külföldi hallgatónak járó DAAD díjra, melyet végül elnyertem. Ez nagy megtiszteltetés volt!

Mit kívánsz a 30 éves Erasmusnak?

Még több 100, de inkább 1000 születésnapot kívánok neki és több millió lelkes, kíváncsi, kalandvágyó fiatalt!

Utolsó módosítás: 2017.10.03.