Campus MundiSzakmai gyakorlat

Pece Veronika vagyok, a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi karának végzős anyagmérnök hallgatója. A január végétől húsvétig terjedő időszakot Svédország legészakibb megyéjének egy kis városkájában, Piteåban volt lehetőségem eltölteni Campus Mundi ösztöndíjasként, ugyanis szakdolgozatom témája az ottani kutatóintézethez kötődik.

"Az én életemben örök nyomot hagyott" - szakmai gyakorlat Svédországban

Tanulmányaim és jövőterveim szempontjából nagyon hasznosnak láttam egy kéthónapos külföldi szakmai gyakorlat teljesítését, és persze a kalandvágyam és a kíváncsiságom is motivált. Sokak szerint nem a legjobb helyszínt és időszakot választottam, ugyanis a kemény svéd télbe csöppentem bele január végén, derékig érő hóval, ami a helyiek szerint is rekordmértékű volt az előző évekhez képest. Mindazonáltal a hideg nem riasztott vissza, és ma már állíthatom, kellő mennyiségű kötött pulóverrel és zoknival minden vészhelyzet áthidalható (legalábbis majdnem minden).

Kiutazásom célja elsősorban szakmai volt, mégpedig hogy olyan ismeretekre tegyek szert, amelyre itthon nincs lehetőségem. Ez az elvárás maximálisan be is teljesült, hiszen napi szinten konzultáltam az ottani kutatókkal, számomra teljesen új és eddig ismeretlen módszereket ismertem meg, és szakmailag kritikusabb, önállóbb, magabiztosabb lettem. Ezen túl belekóstoltam az ’egyedül a nagyvilágban’ érzésbe, megtanultam a pénz felelősségteljes beosztását és persze a tájékozódást, ami nem volt erősségem, de állíthatom, hogy a Google map mindenhová el tud juttatni (majdnem mindenhová).

Habár az északi svédekről hamar megállapítottam, hogy meglehetősen zárkózottak és kissé túlkonszolidáltak, mégis hamar sok barátra tettem szert. Az emberek általában nagyon udvariasak és illemtudóak voltak mindenhol, ugyanakkor nagyon távolságtartóak, de a kezdeti formaiasságot hamar megtörte egy-egy vicc, és a beszélgetések folyamán színes egyéniségeket ismertem meg.

Természetesen rengeteg mókás furcsaságot meg tudnék említeni, például a nemzeti süti napot, ami egy valóban létező ünnep, amikor a húsvéti nagyböjt előtt mindenki habos semla-t eszik. Vagy a helyi nyelvjárás egyik jellegzetességét, mégpedig hogy az egyetértés kifejezéseként szavak helyett egy olyan gesztust tesznek a szájukkal, ami kicsit arra emlékeztet, mikor valaki a spagetti tésztát próbálja beszippantani. De mindezek között a legmeglepőbb mégis a rengeteg hó látványa után az volt, mikor a húsvét beálltával lassan elkezdett olvadni minden, és új tereptárgyak tűntek elő, mint szobrok, garázsból kinn maradt autók és biciklik.

A feszített munkatempó mellett is maradt elég időm megcsodálni Svédország második legnagyobb orgonáját a Studio Acusticum koncerttermében, és bejárni a környék havas tájait. A friss levegő hamar megszüntette a nyomottságot és az allergiát is. Bár az északi fényt nem láttam, de minden este láttam a naplementét olyan színárnyalatban, ahogyan itthon sosem.

A kiutazásom előtt már hallottam Erasmus sikersztorikat, de úgy gondolom, mindenki csak akkor érti meg igazán ennek a jelentőségét, amikor részt vesz benne. Számomra hihetetlen élmény volt ez a két hónap, az én életemben örök nyomot hagyott. Mindenkinek ajánlom, hogy éljen a lehetőséggel és vegyen részt hasonló programban.

Fotók: Pece Veronika

 

További történetekért kövesd Facebook oldalunkat vagy katt ide!

Utolsó módosítás: 2018.06.14.