Schmidt Éva, Óvónő, Kertvárosi Óvoda Siklósi Úti Tagóvodája (Pécs)
„2010-ben, amikor először hívták fel a figyelmünket az óvodák számára nyitott pályázatokra, még témánk sem volt. Végiggondoltuk, hogy mi az óvodánk erőssége, mire van szükségünk, és nekivágtunk. Azóta már több nemzetközi együttműködésben is részt vettünk, amelyekbe be tudtuk vonni a legkisebbeket és szüleiket is.
Első kezdeményezésünk egy Socrates projekt volt, amelyben négy uniós országgal közösen kidolgoztunk egy zenepedagógiai módszert (Veronika zeneprojekt), amit a mai napig sikerrel alkalmazunk, továbbképzéseket szervezünk belőle. Most egy Erasmus+ projekten dolgozunk (HELP), amelynek középpontjában a környezettudatos gondolkodás és az egészséges életmódra való nevelés mellett kiemelt szerepe van a gyermekek lelki egészségvédelmének, és itt is művészeti eszközöket használunk (zene, mese, tánc, dráma, mozgás, vizualitás) a tevékenységeink megvalósításához.
Mindig sikerként élem meg, ha a mi példánkból kiindulva másik óvoda is gondolkodik rajta, hogy pályázni szeretne, és részt is vesz nemzetközi együttműködésekben. Úgy tapasztalom, az óvodák nehezebben kapcsolódnak be ilyen programokba, de látva a jó példát, talán többen felismerik a lehetőséget.”
Utolsó módosítás: 2017.10.03.