---

A reziliencia – a megküzdési képesség fejlesztése

A 2015-ben indult, hároméves projektben tanárokat és ifjúsági munkásokat segítenek abban, hogy különböző dráma- és játéktechnikák alkalmazásával javítsák munkájuk hatékonyságát, és vonzóbbá tegyék a tanulási környezetet a diákok számára mind a tantermekben, mind azokon kívül. A partnerség tagjai: University of Gloucestershire (Egyesült Királyság); Rogers Alapítvány (Magyarország); University of Gdańsk (Lengyelország); UWEZO (Németország); Hafelekar (Ausztria). A projekt keretében kifejlesztett tréning és a hozzátartozó segédanyagok a játék és dráma alkalmazásában erősítik a tanárok és ifjúsági vezetők kompetenciáját, segítve ezzel végső soron a gyermekek rezilienciájának erősítését és az iskolában való bennmaradást.

Több kutatás megerősítette, hogy a gyermekek iskolai bevonódása megakadályozhatja az oktatásból való lemorzsolódást. Azok, akik később lemorzsolódnak, már korábban is kevesebb házi feladatot írnak, kevesebb erőfeszítést tesznek az iskolában, kevésbé aktívan vesznek részt az iskola életében, és több magatartási problémát mutatnak. Más tanulmányok is megerősítették, hogy van kapcsolat az alacsony bevonódási szint és a hiányzás, iskolakerülés, felfüggesztés és késés között. A kutatások eredményeit összegezve a gyerekeknek és a fiataloknak számos okuk lehet az alacsony iskolai bevonódásra és az esetleges iskolakerülésre:

• túlságosan magas vagy túlságosan alacsony szellemi kihívás;
• szociális problémák (pl. barátok hiánya);
• szorongás vagy magatartási problémák (pl. teljesítményszorongás, bukástól való félelem);
• a személyes fejlődési célok és az észlelt iskolai lehetőségek közötti kapcsolat hiánya;
• az oktatás értelmességének, hasznosságának a megkérdőjelezése;
• a szülői elkötelezettség hiánya a gyermek oktatásával és tanulásával kapcsolatban;
• kaotikus otthoni környezet;
• otthoni szegénység, a gyermek számára biztonságot nem nyújtó otthoni környezet;
• a tanárok és gyerekek közötti konfliktusok;
• az iskola észlelt filozófiája, elvei, módszerei és a gyerek igényei közötti kapcsolat hiánya;
• más helyek (pl. ifjúsági központok, városközpontok) iskolánál vonzóbb volta;
• a város, az iskola tágabb környezetének ingerszegénysége;
• demográfiai, gazdasági problémák, társadalmi erőszak.

A játék és a dráma olyan érzelmi és szellemi beállítottságot segít kifejleszteni a gyerekekben és fiatalokban, amely aztán bátorítja őket a viszontagságokkal és kihívásokkal való megküzdésben, vagyis rezilienssé teszi őket.

A reziliencia az a képesség, amellyel az egyén alkalmazkodik a nehézségekhez és a stresszhez, megküzd velük, legyőzi őket. A reziliencia az egyén ellenálló képessége a különböző kockázati tényezőkkel és akut vagy krónikus stresszfaktorokkal szemben. Az alacsony rezilienciaszint hátterében sokféle, az egyén fejlődésére ható gyermek- és fiatalkori helyzet és/vagy környezeti tényező állhat. Széles körben gondolják, hogy azok a gyerekek és fiatalok, akiknek alacsony a rezilienciájuk, olyan viselkedésmintázatokat mutathatnak, amelyek hátrányosan befolyásolják a tanulásukat és egész szocializációjukat.

Az alacsony rezilienciájú gyerekek körében sok időt vehet igénybe egy-egy gyerek csoporton belüli magatartásának kezelése, ami sokszor az adott gyerek csoportból való kizárásával végződik. Minél nagyobb egy pedagógus készségkészlete, amit a gyerekek csoportfolyamatokba való bevonására használhat, annál nagyobb az esély, hogy segíteni tudja a gyerekeket és a csoportot magát is, hogy mind a gyerekek egyéni szintjén, mind közösségi szinten erősödjön a csoporthoz tartozás érzése.

A sérülékeny, kevéssé reziliens gyerekeknek biztonságra van szükségük a tanuláshoz megfelelő lelkiállapot eléréséhez. A dráma rendszeres használata – a csoporton belüli különböző kapcsolódásokra érzékeny pedagógiai attitűd mentén – segíti a biztonságos légkör és a tanulás iránti nyitottság kultúrájának kialakulását egy gyerekközösségben.

A tréning

A tréning két napján a projekt néhány drámajátékát vettük sorra és játszottuk végig. Az első napon, kedden, a drámapedagógiában használatos ismerkedési bemelegítő körök után a pozicionális dráma, majd a szerepjáték lehetőségeit elemeztük.

A pozicionális drámában a játékvezető (Turóczi Levente) különféle tárgyakat osztott ki a pároknak, majd ezekről a tárgyakról kellett sorban kitalálnunk, hogy vajon kié lehet, lehetett. Az így létrejött karaktereknek külső-belső tulajdonságokat találtunk ki, majd azt is ki kellett agyalnunk, ki legyen a történet főszereplője – merthogy a tárgyakból karakterek, a karakterek között viszonyrendszer alakult ki elég hamar, s kiderült, hogy szinte mind egy nagycsalád tagjai. A kapcsolati háló boncolgatása után megalkottuk a helyszínt, az időjárást, a napszakot, az illatokat, majd ennek megfelelő élőképbe kellett állnunk, ahol minden szereplő az lehetett, aki akart (volt, aki nem akart szerepelni). A főbb szerepek mellett a nap, a szellő, a birkák, a hangya, illetve egy kutya bőrébe bújt szereplő is részt vett az élőképben, amely attól függően változott, hogy mi a történet vége. A pozicionális dráma lehetővé teszi, hogy – ideális esetben – mindenki bevonódjon, majd az alapszituációt improvizatív módon továbbgondolva, megkeresse a maga helyét, és átérezze, hogyan változott meg a viszonya a saját és mások karakteréhez a szituáció változásának hatására. A jelenet végén a játékvezetővel megbeszéltük a résztvevők viszonyát a karakterükhöz és az egész jelenethez. Izgalmas volt látni, hogyan jutottunk el néhány tárgytól – egy rózsaillatú kendő, egy szem dió és egy parafa dugó, egy faládika, egy gyöngyökkel kirakott toll, térképek, látcső és egy rézkupa – egy komplett történetig izgalmas szereplőkkel, viszonyokkal, családi konfliktussal, miközben a család múltjáról is tudni véltünk már egyet s mást. Az egyszerű eszközökkel egy-egy nagyobb csoport minden tagja bevonható a játékba, miközben szabadon asszociálhat, fantáziálhat.

A szünet után, néhány mozgásos játékot követően a szerepjátékot gyakoroltuk. A szerepjáték során két csoportra oszlottunk: a nézők és a játszók csoportjára. A játszóknak először ki kellett találniuk, milyen csoport részesei, majd lassanként kialakult a történet: egy vándorszínész-társulat érkezik Gödöllőre, ahol a polgármester fogadja őket. A társulatnak van egy titka: ittak a halhatatlanság vizéből. Több évszázada úton vannak, s időként meg kell újítaniuk a halhatatlanság varázsát. Ezért őrzik a kelyhet, amely mindig másnál van. Megalkottuk a társulati tagok személyiségét, a közöttük fennálló viszonyrendszert, amelynek alapján kiderült, hogy csak a titkos kehely az, ami összetartja a kis közösséget, alapjában véve már nagyon unják egymást. A polgármester asszony hiába próbálkozik azzal, hogy titokban igyon a kehelyből, a társulat kiveti magából. A jelmezként csak egy-két sállal jellemzett szereplők a helyszínen improvizáltak, a cselekményt időnként megszakította egy-egy beugró szereppel a játékvezető (Oborny Beáta), de volt, hogy azért álltunk meg, hogy továbbgondoljuk a cselekményt és a karakterek közötti kapcsolatokat.

A másnapi tréning elméletibb jellegű volt, de drámajátékokat is tartalmazott. A délelőtt folyamán a szakértői színházról volt szó. A foglalkozásvezető Szekeres Eszter pszichológus egy esetpéldán keresztül mutatta be a szakértői színház módszerét. A módszer lényege, hogy a gyerekek egy projekt keretében olyan feladatot kapnak, amelyben ők lehetnek a szakértők (kutatók, elemzők, menedzserek stb.). A módszer mind a természet-, mind a humán tudományokban nagyszerűen alkalmazható: a gyerekek kutatóként terveznek, elemeznek, hipotéziseket állítanak fel, miközben észrevétlenül tanulnak az adott témakörről, és fejlődik gondolkodási és tanulási képességük.

Kora délután néhány drámajátékot, mozgásszínházi technikát ismertünk meg: séta a térben különböző sebességgel; gesztusutánzás; vakvezetés; „hegyi és völgyi trollok” – konfliktushelyzet torz nyelvű kommunikációval; szerepcsere mozgással. A nap végére megismert drámatechnikai eszközök növelhetik az elfogadás, a befogadás esélyét a gyerekeknél, ezáltal nagyobb önbecsülésük lehet, szívesebben járnak az iskolai közösségbe.

A nap további részében a korai iskolaelhagyásról beszélgettünk, rizikófaktorokról, veszélyeztetett korosztályról, illetve a projekt egy másik kiemelt módszeréről, a szabad játékról és lehetőségeiről.

További részletek, illetve drámapedagógiai workshopok: www.rogersalapitvany.hu

Szerző: Besze Barbara
Fotó: Shutterstock

Forrás: Új köznevelés, 74. évfolyam, 7-8. szám, 42. oldal

Utolsó módosítás: 2018.10.04.