Látványos, színes és izgalmas programok az Erasmus Napokon

2018.10.24.

Hír | Felsőoktatás, Felnőtt tanulás, Ifjúság, Szakképzés, Köznevelés, EU

24 városban, 64 esemény várta az érdeklődőket

Világszerte 37 országban rendezték meg október 12-13-án az Erasmus Napokat. Magyarországon 64 különböző eseményt szerveztek iskolák, alapítványok, felsőoktatási intézmények és egyesületek, hogy megmutassák, számukra mit jelent, hogy részt vehetnek az Európai Unió egyik legnépszerűbb programjában.
Az Európai Bizottság és az Európai Parlament elnökének védnöksége alatt megvalósult rendezvények célja az volt, hogy kézzelfogható módon mutassák be a már megvalósult nemzetközi projekteket, valamint azok hatásait és a részvevők személyes élményeit.

Az Aktív Európai Fiatalokért Egyesület például fotókiállítást rendezett Debrecenben az Ady parkban, ahol az érdeklődők a képek révén belekóstolhattak az Erasmus+ életérzésbe, valamint olyan izgalmas dolgokat is kipróbálhattak, mint a Segway vagy a Goldsprint.

Az egri Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda partnerintézményeivel himnuszt írt az Erasmus Napok tiszteletére, amit egy flashmob keretében a Dobó téren adtak elő dán, spanyol, olasz, török és magyar gyerekek. Az eseményről az M1 televízió Híradójában is beszámoltak (4.04 percnál kezdődik az összeállítás).

A tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskola tudományosan közelítette meg az Erasmus Napokat, amelyről videót is készítettek. Interaktív kísérleteket végeztek a víz, a levegő és a tűz témakörében, hogy ezzel is népszerűsítsék az egyik jelenlegi Erasmus+ projektjüket, melynek címe: Cool Science for Young Scientists.

További képes és videós beszámolók találhatók az Erasmus Napok keretében tartott szakmai és szórakoztató programokról az Erasmus+ tanárok facebook oldalán. Küldjön fotót Ön is, ha részt vett valamelyik eseményen!

 

Utolsó módosítás: 2018.10.25.