Segítsünk másokon, mert a mások is mi vagyunk!

2018.12.06.

Hír | Ifjúság

Solidarity:ON címmel tartottuk meg az Európai Szolidaritási Testület nyitórendezvényét

Az önkéntesség világnapja remek alkalom arra, hogy végiggondoljuk, mi milyen módon segíthetünk másoknak. Ezért tartottuk december 5-én a 2018-ban elindult uniós program, az Európai Szolidaritási Testület nyitóeseményét Budapesten.

A program hazai koordinálását végző Tempus Közalapítvány Solidarity:ON című rendezvényén Verses István Erasmus+ programvezető elmondta, hogy az Európai Szolidaritási Testület méltó utódja lehet az Európai Önkéntes Szolgálatnak, amely ugyancsak a fiatalok külföldi önkéntességét támogatta. Ezek az uniós programok a hazai kihívásokra is reagáló projektek támogatásával a fiatalok szakmai tapasztalatszerzéséhez, nyelvtanulásához és személyiségfejlődéséhez is hozzájárulhatnak.

Az Európai Szolidaritási Testület célja, hogy lehetőséget nyújtson a fiataloknak egy elfogadó társadalom létrehozására, amelyben segítik azokat, akiknek erre van szükségük. A program ehhez olyan lehetőségeket nyújt a fiatalok számára, amelyek növelhetik szociális elhivatottságukat, ezzel együtt pedig olyan hasznos tudást, tapasztalatot és kompetenciákat szerezhetnek, amelyek hozzájárulnak a fejlődésükhöz, valamint a későbbi elhelyezkedésükhöz.

Az önismeret, a változásra való hajlandóság, az empátia és a kitartás mind olyan tulajdonságok, készségek, amelyek elsajátíthatók egy külföldi önkéntes program során, ahol a pozitív élmények mellett a mindennapi kihívások is megtanítják az embert arra, hogy a legfontosabb elindulni, és minden nap tenni azért, hogy sikeresek legyünk. Az így elsajátított készségeknek egy állásinterjún és a későbbi munkavégzés során is hasznát vehetik a külföldi önkéntes programban részt vett fiatalok.

Az Európai Szolidaritási Testület nyitórendezvényén korábbi önkéntesek inspiráló történetei is segítettek közelebb jutni az uniós önkéntes programok szellemiségéhez és gyakorlati hasznához.

Balogh Brigitta például önkéntesként hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozott Hollandiában, jelenleg pedig Angliában tanul, hogy ő lehessen az első roma származású barrister rangú ügyvéd. Mindenkit arra bíztatott, hogy ne adják fel a reményét annak, hogy a világ jó cselekedetek által megváltoztatható.

Tóth Ildikó, a Budapest Bike Maffia önkéntes koordinátora elmondta, hogy a 100%-ban önkéntesekből álló szervezetükben nemrég sikerre vittek egy Erasmus+ projektet, és ennek hatására a csapat új célja, hogy nemzetközi szinten is jó példával tudjanak élni mindazok számára, akiknek fontos a szolidaritás.

Dr. Czafrangó János közgazdász kifejtette, hogy a saját boldogságunkhoz vezető úton a társadalom számára hasznos, másoknak örömet okozó tetteink vihetnek előre bennünket, és ehhez az önkéntesség a legjobb eszköz.

Az Európai Szolidaritási Testület első felhívására uniós szinten több mint 1200 pályázat érkezett, melynek keretében 7000 fiatal szeretne bekapcsolódni a programba. Részletek a pályázati lehetőségekről: www.eplusifjusag.hu/hu/esc



Utolsó módosítás: 2018.12.06.