Megjelent a Társadalmi befogadás az Erasmus+ projektek tükrében című disszeminációs füzet

2019.03.27.

Kiadvány | Felnőtt tanulás, Ifjúság, Szakképzés, Köznevelés

Kiadványunk oldalain található inspiráló történetek bizonyítják, hogy az „Egyesülve a sokféleségben” uniós jelmondat nem pusztán üres frázis, ha az Erasmus+ programról van szó.

Sokan gondolják, hogy csak a jómódúak, a kiváltságosok tehetik meg, hogy külföldre utazzanak tapasztalatszerzés céljából. Az Európai Unió Erasmus+ programjának egyik legfontosabb célkitűzése, hogy a nemzetközi projektekben való részvétel lehetőségét a legszélesebb körben biztosítsa.

A hátrányos helyzetű emberek – legyenek akár tanulási nehézségekkel küzdő vagy fogyatékossággal élő fiatalok, tartós szegénységben élő vagy társadalmi akadályokkal küzdő személyek – bekapcsolódása által közelebb kerülhetünk egy méltányos és befogadó Európa megteremtéséhez, és ebben az Erasmus+ programnak is jelentős szerepe van.

Az oktatási, képzési és ifjúsági területen megvalósított projektek résztvevői toleránsabbá és nyitottabbá válnak, valamint a nemzetközi kitekintés hatására megerősödik az európai identitásuk. Ezek a projektek hozzájárulnak a közös európai értékek népszerűsítéséhez, az emberek és kultúrák sokféleségének elfogadásához, valamint a társadalmi egyenlőség megteremtéséhez. Mindemelett nem elhanyagolható, hogy életre szóló, felejthetetlen élményeket biztosítanak azok számára is, akik más körülmények között nem szerezhetnének hasonló tapasztalatokat.

  • És hogy mit tanulhatnak például a diákok egy kerekesszékes portugál vállalkozótól?
  • Hogyan segítheti a munkaerőpiaci érvényesülést egy csónak felújítása?
  • Miképp járulhat hozzá egy társasjáték a deviáns fiatalok boldogulásához?

A disszeminációs füzet letölthető és online elolvasható ide kattintva.

Utolsó módosítás: 2019.03.27.