Óvodapedagógusok a nagyvilágban

2019.03.27.

Projekttükör | Köznevelés

Az Erasmus+ program köznevelési mobilitási pályázattípusában az óvodáknak, bölcsődéknek is kiemelkedő szerep jut. A perkátai Szivárvány Óvoda két sikeres Erasmus+ projektet is megvalósított, melyek hatása nem ért véget a projektek befejeztével. Interjú a projekt

Az óvodapedagógusok, kisgyermeknevelők, dajkák, de akár a vezetőség tagjai is részt vehetnek külföldi nyelvtanfolyamon, módszertani továbbképzésen, szakmai látogatáson vagy hospitáláson a program támogatásával, ezáltal a munkatársak lehetőséget kaphatnak a szakmai, szellemi megújulásra. A perkátai Szivárvány Óvoda Erasmus+ projektcsapatának tagjait kérdeztük meg arról, hogy miért érdemes óvodaként részt venni nemzetközi pályázatokban.

Két Erasmus+ mobilitási projekt sikeres megvalósításán vannak túl. Mi volt az első lépés? Hogyan jött az elhatározás, hogy belevágnak a pályázatírásba?

Nevelőtestületünk egy jól összekovácsolódott, új utakat kereső, aktív csapat, egy támogatóelveket valló óvodavezetővel. A hazai utakat, kihívásokat már ismertük, ezért merült fel bennünk az igény az „európaiasodásra”, az országhatárainkon kívüli kitekintésre. Ennek megvalósítása érdekében szükségesnek láttuk kulcskompetenciáink fejlesztését a minél szélesebb körű nemzetközi tapasztalatszerzés megteremtésével. ...és elkezdtünk nagyokat álmodni...

Az első lépésre egy személyes indíttatás inspirált bennünket, 2014 októberében egy csapatépítő kiránduláson vettünk részt az Egyesült Királyságban. Ezen az utazáson még csak kívülről láttunk külföldi óvodát, bejutnunk nem sikerült. Az interneten barangolva láttuk, hogy vannak olyan pályázatok, melyek az óvodapedagógusoknak is lehetővé teszik azt, hogy betekinthessenek a külföldi óvodák munkájába. Ezután egyszer csak ott ültünk a Tempus Közalapítvány egyik termében, és hallgattuk a tájékoztatást. Így indultunk neki az első, majd a sikeren felbuzdulva a második utazásnak.

Nyelvtanfolyamokon vettek részt, szakmai látogatásokat tettek. Milyen szempontok alapján választották ki a fogadóországokat?

A szükségletek, célok meghatározása után a projekt első lépéseinek egyike a lehetséges partnerek kiválasztása volt. Fontos szempont volt számunkra, hogy először magyar nyelvű óvodákat találjunk, mivel az idegen nyelvi kompetenciánk még fejlesztésre szorult. Szempont volt még, hogy a fogadó intézmény a miénkhez hasonló elvek alapján működjön. Az első pályázat során partnereinket szakmai kiadványokban publikált írásaik alapján választottuk ki. Így jutottunk el két erdélyi és egy szlovákiai magyar óvodába. Ebbe a pályázatba a nyelvtudás fejlesztését is beépítettük . A sikeren felbuzdulva második pályázatunkba már idegen nyelvű óvodákkal való kapcsolatfelvételt is beépíthettünk. 

A megvalósított mobilitások milyen hatással voltak a kiutazó pedagógusokra és az intézmény egészére?

A mobilitások során folyamatosan beszámoltunk szakmai munkánkról és élményeinkről az óvoda blogján és a sajtóban. Személyes visszajelzésekből tudjuk, hogy a közvélemény figyelemmel kísérte szakmai munkánkat szerte az országban, de hírt adtunk magunkról a nagyvilágban is. Perkáta csak egy kis település Fejér megyében, de pályázatainkkal elvihettük jó hírét, bemutathattuk, bemutatkozhattunk más országokban, illetve hazánkban is. Az intézmény „imázsa” felértékelődött. Az óvoda szellemisége még nyitottabbá vált, gazdagodott.

Hogyan tudták beépíteni a gyerekek óvodai életébe a kiutazásokon tanultakat? 
Mi volt a legemlékezetesebb a résztvevők számára, mi a legnagyobb eredmény, amit elértek? 
Mit tanácsolnak azoknak az óvodáknak, akik eddig nem mertek belevágni?

Olvassa tovább az interjút itt >>

További sikeres projektekről is szívesen olvasna? 
Ide kattintva böngészheti szűrhető adatbázisunkat.

Utolsó módosítás: 2019.03.27.