21. századi tudást szerezhettek a tanárok

2019.06.24.

Oktatás és képzés az EU-ban | Köznevelés, Felsőoktatás, Szakképzés, Felnőtt tanulás, Ifjúság

Idén tavasszal zajlott Magyarország első digitális oktatással kapcsolatos tömeges nyílt online kurzusa, A tanulás jövője MOOC, amelyben több mint 1300 résztvevő kóstolt bele a digitális oktatás legújabb innovációiba.

Tanárok, óvónők, felsőoktatási oktatók és oktatással foglakozó szakemberek mélyíthették el tudásukat többek között a játékosítás, a differenciálás és a kollaboratív tanulás témakörében, kiegészítve a tanulási-tanítási folyamatot hatékonyabbá és színesebbé tevő technológiai eszközökkel. A kurzust a Tempus Közalapítvány szervezte és valósította meg.

A tanulás jövője MOOC egy egyedülálló kezdeményezés, amelynek célja, hogy létrehozzunk egy olyan közösséget a digitális oktatás iránt érdeklődő pedagógusoknak, ahol a tudásmegosztás természetes, és a résztvevők innovációja kölcsönösen pozitívan hat a tanulási folyamatra.

A MOOC (Massive Open Online Course), azaz tömeges nyílt online kurzus egyre népszerűbb képzési forma világszerte. A képzésekhez bárki csatlakozhat, a tananyagok és a feladatok online érhetők el. A kurzusok sikeres elvégzéséhez általában teljesíteni kell bizonyos követelményeket ugyanúgy, mint egy hagyományos képzési forma esetén, például vizsgamunkákat kell készíteni, kvízeket kitölteni vagy bizonyos mennyiségű tananyagot bizonyítottan elsajátítani.

Miért különleges A tanulás jövője MOOC?

• Tanárok készítették tanároknak.
• A kurzus témáit az előzetes igényfelmérés alapján került kialakításra.
• A részvétel teljesen ingyenes volt.
• A megadott időkereten belül rugalmasan volt elvégezhető.
• Kezdő és haladó tartalmakat is kínált, hogy mindenki találjon a saját szintjének megfelelő tananyagokat.
• Közösségi tanulás és közös tudásépítés valósul meg a tevékenységek által.
• A tanulási keretrendszerbe feltöltött anyagok a kurzust követően is elérhetőek a regisztráltak számára.

A kurzust egy előzetes igényfelmérő kérdőív előzött meg, amelyet 650 fő töltött ki. Ezzel kívántuk megalapozni, hogy a kurzus aktuális legyen, és a pedagógusok valós igényeit tudja kiszolgálni. A kitöltések száma nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a résztvevő pedagógusok számára releváns, mai problémákra megoldást kínáló tartalmakat hozhassunk létre. A felmérésben résztvevők többek között szavazhattak témákról, konkrét online eszközökről és arról is, hogy milyen típusú tananyagok (pl. videók, szövegek) és tevékenységek (pl. fórumok, társértékelt feladatok) legyenek elérhetőek. 

„Most fejezem be a 37. tanévem, s nagyon komolyan mondom, hogy ilyen tartalmas képzésen, ahol a facilitátorok ilyen felkészültek, ahol azonnal ott a segítség, ahol ennyi ismeretanyag hozzáférhető, még sosem vettem részt.”¹

Az ingyenes, online kurzus online felületére végül több mint 1300 fő lépett be, és tekintette meg az ott található tananyagokat. Ezzel erre az időszakra ez lett Magyarország legnagyobb aktív tanári-oktatói közössége.

A kurzus összegzése és értékelése folyamatosan zajlik, de előzetesen néhány eredményt már örömmel megosztunk. A regisztrációnál megadott információk alapján:
• A résztvevők közel fele még soha nem kapcsolódott be online kurzusba. Ez számunkra is kihívást jelentett, hiszen nekik nemcsak a tartalom, hanem a tanulási forma (MOOC) is újszerű volt.
• ¾-ük volt általános vagy középiskolai tanár, de sok egyéb területről is érkezett résztvevőnk. A tartalmainkat döntően ennek a két csoportnak terveztük, ám a visszajelzések alapján a többi területről érkezett résztvevő is talált hasznos információkat.
• Az oktatásban eddig eltöltött idő is igen változatos képet mutatott a résztvevőkről. Izgalmas volt látni pályakezdők és több mint 30 éve az oktatás területén dolgozó kollégák munkáinak közös felületen való megosztását.

A kurzus 5 héten át tartott, minden héten egy új modul és körülbelül 3 órányi kötelező tevékenység várta a résztvevőket, valamint több választható tartalom. Miután az első héten a résztvevők megismerkedhettek az online felülettel, négy témakörben hoztunk létre tananyagokat:

• Kollaboratív tanulás
• Játékosítás
• Differenciálás – Egyéni tanulói utak
• A tanulók bevonása a tanítási-tanulási folyamatba

„Köszönöm szépen az idei kurzus lehetőségét! Idézném a kollégáimnak tett mai kijelentésemet: ez a kurzus többet adott szakmailag nekem, mint a 14 év összes képzése együttvéve.”¹

A kurzus online felületén közel 100 fórumban több mint 8000 bejegyzés született. Ezeket részben a hallgatók saját létrehozott fórumai, részben a kötelező fórumtevékenységek tették ki.

A kurzusra adott visszajelzések feldolgozása még folyamatban van, de annyit elárulhatunk, hogy a legtöbb résztvevő mind a szakmaiság, mind a szervezés szempontjából a legmagasabb választható kategóriába sorolta a kurzust.

„… Életem első online kurzusa, az elején némi félelemmel, lesz, ami lesz alapon. Elég hamar rájöttem, hogy nagyon jó helyen vagyok, jó, hogy belevágtam. A legnagyobb hozadéka számomra ennek a 6 hétnek, hogy az a bátortalanság, talán görcsösség, ami korábban bennem volt, elkezdett oldódni. És ezt nagy eredménynek tartom. ….”¹

A nagy sikerre való tekintettel jövőre is tervezzük A tanulás jövője MOOC meghirdetését, kövessék híreinket és facebook oldalunkat, hogy biztos ne maradjanak le róla!

 

¹A tanulás jövője MOOC kurzus-ra adott visszajelző fórumból és kérdőívből idézett részletek

Utolsó módosítás: 2019.06.26.