„Ha menni akar, engedjék el bátran!” - Mobilitás szülői szemmel

2019.09.30.

Magazin | Felsőoktatás

Mi miatt aggódik a fiatal, és mitől fél a szülő egy külföldi ösztöndíjas időszak előtt? Hogyan élik meg a távollétet és a hirtelen kapott szabadságot? Mi segítheti át őket a nehéz pillanatokon? Többek között ezekről mesélt szüleivel együtt Somody Zoltán, aki egy padovai és egy liszaboni Erasmus+ ösztöndíjas szemesztert tudhat maga mögött.

Mi motivált arra, hogy Erasmusra jelentkezz?

Ifj. Somody Zoltán: Mikor egyetemista lettem, már tudtam, hogy mindenképpen részt szeretnék venni nemzetközi mobilitásban. A Károli Gáspár Református Egyetem bölcsészkara – ahová jártam – nem tartozik ugyan a legnagyobbak közé, viszont nemzetközi kapcsolatok terén nagyon erős. A pszichológia szakon olyan külföldi egyetemek közül választhattam, mint a padovai, vagy a salamancai, amelyek a világon az első univerzitások között voltak. A szakmai fejlődésen felül pedig ki ne akarna eltölteni egy támogatott félévet izgalmas olasz vagy spanyol környezetben? Én legalábbis mindenképpen!

Mi miatt aggódtak leginkább a kiutazás előtt?

Somodyné Jámbor Ildikó: A pénztelenségtől. Nem nagyon tudtuk Zolit támogatni, és nagy kihívás volt számára is, hogy hogyan ossza be az ösztöndíját, de jól vizsgázott. A hazautazás a szemeszter végén külön költséggel járt, ám még így is megérte! Attól nem tartottunk, hogy megérteti-e magát, attól inkább, hogy atrocitások érik. Az is nagy kihívás volt, hogy más kulturális környezetben kellett megfelelnie az egyetemi követelményeknek. Szerencsére a gyakorlat azt mutatta, hogy a hazai felsőoktatás elég erős, s aki itthon tud teljesíteni, az külföldön is helyt áll.

Ifj. Somody Zoltán: Azt hiszem, talán az volt a legnagyobb félelem mind bennem, mind a szüleimben, hogy képes leszek-e egy idegen országban több hónapon keresztül egyedül boldogulni. Tudok- e a kinti emberekhez és szokásokhoz alkalmazkodni, és nem kerülök-e az éhhalál szélére másfél hét után. Összességében ezek a gondolatok eléggé rémisztőek tudnak lenni, ha az ember először készül külföldre, huzamosabb időre. A második, portugáliai Erasmusomba már sokkal magabiztosabban, jóval kevesebb ellenérzéssel vágtam bele!

Jogos volt az aggodalom?

Id. Somody Zoltán: Aggódtunk valóban. A második alkalommal azonban már könnyebbség volt, hogy a kezdeti lépéseket segítették a Padovában megismert portugál barátok. Egyikük az első napokban szállást is adott Zolinak. Ha nem szervezi meg jól az odautazást, nehezebb is lehetett volna a beilleszkedés. Elindulás előtt levetítette nekünk Reisz Gábor filmjét, a Van valami furcsa es megmagyarázhatatlant, amelyben a főhős egyszer csak közli szüleivel, hogy elmegy Portugáliába. Mint a filmben, mi is csomagoltunk neki ingeket és kolbászt... Mikor aztán meglátogattuk és elkísértük az egyetemre, büszkeség töltött el bennünket, hogy ilyen tradicionális városban tanul a fiunk. Igazi öröm volt, amikor megmutatta ottani élete helyszíneit.

Ifj. Somody Zoltán: Mivel az Erasmus előtt már két éve a szülővárosomtól, Egertől távol éltem és tanultam Budapesten, volt időm megtanulni az önállóságot, és azt hogy hogyan kell gondoskodni magamról. A külföldi viszontagságokkal, és főleg az anyagiakkal kapcsolatban azért persze bennem is jócskán volt félsz, ami sok esetben be is igazolódott, és előre tervezésre, spórolásra sarkallt odakint. Szerencsémre mindkét úticélom esetében nagyon sok diákoknak szóló kedvezmény, szolgáltatás volt elérhető, az angol nyelvű tájékoztatásról nem is beszélve. Nem állítom, hogy nem voltak nehézségek, de a mobilitás annyi pluszt adott, hogy a gondok eltörpültek a pozitívumok mellett. 

Hogyan tartottátok a kapcsolatot a mobilitások alatt?

Ifj. Somody Zoltán: A szüleimmel rendszerint vasárnap délutánonként beszéltem hosszan Skype-on. Ilyenkor azért volt némi honvágyam, és gyakran hiányoztak olyan itthonról triviálisnak tűnő, a családdal összekapcsolható dolgok, mint a vasárnapi húsleves. Szerencsére mindig szakítottunk időt a kommunikációra és nagyon kíváncsiak voltak rá, hogy milyen kalandokban volt részem. Ezt a lisszaboni, második szemeszterem alatt már az az EU-s rendelkezés is megkönnyítette, amelyik eltörölte a roaming díjakat az Unión belül. Így gyakorlatilag a saját otthoni mobilomról tudtam telefonálni a szeretteimmel naponta. Mindkét Erasmusom alatt meglátogatottak a szüleim és a nővérem is egy-egy hétvége erejéig, ilyenkor körbevezettem őket a nekem kedves helyszíneken.

Miben változott Zoli a kiutazás alatt?

Id. Somody Zoltán: Önállóbb és felelősségtudóbb lett, ezen kívül jól megtanult főzni, közlekedni. Látóköre szélesedett, sok kulturális hatás érte, műveltebb is lett, és empatikus más kultúrák iránt.

Ha jól tudom, szakdolgozatodat az Erasmus+ pszichológiai vonatkozásából írtad. Mennyire járultak hozzá az ösztöndíjas időszak alatti tapasztalatok a tanulmányaidhoz?

Ifj. Somody Zoltán: A szakdolgozatomban az Erasmus+ ösztöndíjra utazó magyar hallgatók személyiségjegyeit vizsgáltam: az ún. énhatékonyságuk növekedését, valamint a szervezeti és nemzeti viszonyulásuk változását. Ez utóbbi a társas identitás szociálpszichológiai elméletének tükrében átalakuláson mehet át, elkötelezettebbek lehetnek csoportjaik iránt. A témaválasztáshoz egyértelműen hozzájárultak az én személyes külföldi tapasztalataim is.

A társas identitás elmélet hogyan jelenik meg az Erasmus+ kapcsán?

Ifj. Somody Zoltán: A társas vagy szociális identitás elmélet a szociálpszichológia egyik alapvetése. Ez kimondja, hogy idegen környezetben az alapvető társas csoporttagságaink, mint amilyen például a nemzeti is, felértékelődnek, fontosabbá válnak. Ez a való életben, kevésbé elvontan úgy nyilvánult meg, hogy hirtelen sokkal hangsúlyosabbá vált számomra, hogy magyar vagyok. Többek között sokkal büszkébben gondoltam a magyar kultúrára és igyekeztem terjeszteni is azt. Meséltem az országomról, vagy éppen pörköltet és pálinkát kóstoltattam a külföldi barátaimmal. A nemzetközi miliőben pedig jóleső, szívet melengető érzéseket jutatott eszembe Magyarországgal kapcsolatban a húsleves, vagy az, ha péntek délutánonként együtt hallgattunk Kispált a magyar lakótársakkal.

Te tapasztaltad ezt, miután hazatértél Portugáliából?

Ifj. Somody Zoltán: Igen. Amellett, hogy teljesen átértékelődött bennem az, amit az európai és a magyar kultúráról gondolok, az utóbbi nem vesztette el a jelentőségét, sőt, fontosabbá vált. Hazatérés után egyszerre érzed magad egy nagyobb európai társadalom és egy kisebb magyar közösség tagjának, egyszersmind pedig felelősségednek érzed mindkettőt jobbá tenni, visszaadni valamit a környezetednek.

Mit tanácsolnának annak a szülonek, aki félti elengedni a gyermekét Erasmusra?

Somodyné Jámbor Ildikó: Természetesen minden gyerek és minden személyiség más. Még ugyanabban a családban is lehet két eltérő gyermek. Számít az előélet is, de én azt mondom, ha menni akar, engedjék el bátran, de készítsék fel a várható kihívásokra, és maradjanak vele kapcsolatban. Mi napi szinten kommunikáltunk akár csak egy recept erejéig is, vagy pl. megbeszéltük, hogy mi a teendő akkor, ha ellopják az ember biciklijét. A kinti látogatások pedig nekünk is nagyobb élményt jelentettek, mint ha egy turistacsoporttal keltünk volna útra.

Te elengednéd majd a saját gyermekedet Erasmusra?

Ifj. Somody Zoltán: Mi az hogy! Nagyon is! Szerintem mindenkinek érdemes lenne megtapasztalni fiatalon ezt a soha vissza nem térő lehetőséget. Ha visszagondolok az elmúlt 6 egyetemi évemre, abból egyértelműen a két külföldi félévem volt a legértékesebb!

Deme Felícia
Tempus Közalapítvány, Kommunikációs egység

Összeállította: GYŐRPÁL ZSUZSANNA,
Tempus Közalapítvány, Kommunikációs egység

 

  A Pályázati Pavilon 2019. tavaszi számában további cikkeket olvashat az élményalapú tanulás
módszereiről különböző oktatási szektorokban. 

Utolsó módosítás: 2019.10.02.