Szemléletváltás a nyelvoktatásban

2019.11.22.

Hír | Felsőoktatás

Európai Nyelvi Díjat kapott két magyar egyetem nyelvtanulást támogató projektje. A BGE és az Eszterházy Károly Egyetem munkatársai november 21-én vették át a díjat Budapesten.

Az Európai Bizottság kezdeményezésére alapított díj célja, hogy hivatalos elismerésben részesítse az idegen nyelvek tanítása terén megvalósuló, példaértékű és innovatív tevékenységeket. 

Az Eszterházy Károly Egyetem Anglisztika és Amerikanisztika Intézet Nyelvpedagógia Műhelye a Discover Your English Voice – Hallasd a hangod angolul! című projektjével nyerte el az elismerést.

A program jelenleg 12 középiskolában működik, több mint 300 diák, 30 angoltanári pályára készülő egyetemista és 20 mentortanár részvételével. A projekt keretében a leendő nyelvtanárok tanórán kívüli foglalkozásokat tartanak középiskolásoknak négy fő téma mentén: nyelvfejlesztés drámagyakorlatokkal, kreatív írás – zsurnalisztika, prezentációs készségek és kritikai gondolkodás. Ezáltal nemcsak a diákok nyelvi kompetenciái fejlődnek, hanem az élet más területein is használható tudást szerezhetnek; az egyetemi hallgatók pedig nagyszerű lehetőséget kapnak a modern tanítási formák gyakorlására.

Azzal, hogy a nyelvtanulást élményszerűvé teszik a projektben, növelik a diákok és a leendő tanárok motivációját. A nyelvi program egyszerre hat újítóan az angol nyelvtanításra, a tanárképzésre, valamint hozzájárul a középiskolai mentortanárok módszertani fejlesztéséhez is.

A Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karának Német munkaközössége a Projekt alapú nyelvoktatás a BGE KKK német szaknyelvi csoportjában című projektjéért kapta meg a díjat.

A projektben a tanítást szerették volna gyakorlatiasabbá tenni, és praktikus tudást nyújtani a hallgatóknak – digitális eszközök bevonásával és kreatív feladatokkal. Éppen ezért, új tananyagot hoztak létre, áttértek a valós helyzeteket is szimuláló projektalapú nyelvoktatásra, és felállítottak egy kutatócsoportot az eredmények tesztelése céljából. Az új tananyag teljes mértékben a német munkaközösség tagjainak szellemi terméke.

A kidolgozott Üzleti nyelv című kurzuson a szaknyelven kívül projekttervezéssel, időgazdálkodással is foglalkoznak, és a hallgatók olyan készségeit is fejlesztik, mint például az együttműködés vagy a csapatmunka. A feladatok egy része arra irányul, hogy a diákok kilépjenek az iskolai keretből, és felkeressenek különböző cégeket. Ezáltal mind a hallgatói, mind a munkaerőpiaci igényeknek jobban meg tudnak felelni, miközben a nyelvvizsgára is hatékonyan tudják felkészíteni a diákokat.

Az oktatás és képzés minden területéről lehet pályázni Európai Nyelvi Díj elnyerésére. A következő jelentkezési határidő: 2020. február 28. Részletek 

Utolsó módosítás: 2019.11.26.