Elindult az Erasmus+ fotóverseny!

2019.12.19.

Hír | Köznevelés, Felsőoktatás, Szakképzés, Felnőtt tanulás, Ifjúság, EU

2020 január 13-ig lehet beküldeni az Erasmus+ programról készült versenyműveket az Európai Bizottság fotópályázatára.

Egy jó kép felér ezer szóval – nevezze be saját alkotását a fotóversenyre és mesélje el Erasmus+ történetét!

 10 millió résztvevő és legalább ennyi Erasmus+ élmény 

Az Európai Bizottság fotópályázatával azt az elképesztő mérföldövet szeretné megünnepelni, hogy az Erasmus+ programban az indulása óta összesen több mint 10 millióan vettek részt.

Vegyen részt a közös ünneplésben, ossza meg Erasmus+ fotóját és történetét! 

A versenyzők az Erasmus+ élményükről szóló fotóikkal és minimum 50, maximum 500 karakter hosszúságú kísérőszöveggel nevezhetnek. A pályázati ciklus és idő tekintetében nincs megkötés: az Erasmus+ program bármely szakaszában készülhettek a fényképek 1987 és 2019 között. A program minden szektorából, így a köznevelés, felsőoktatás, felnőtt tanulás, szakképzés és ifjúság területéről lehetséges a jelentkezés a volt és jelenlegi pályázók számára is.

 

A díjakon túl, a nyertes pályázatokat az EU hivatalos közösségi média csatornáin és egy Erasmus+ rendezvényen mutatják be Brüsszelben, 2020 januárjában. A verseny 2020. január 13-án, 23:59 órakor ér véget.

Legyen részese a közös ünneplésnek, és segítsen megosztani másokkal is az elmúlt 32 év legjobb Erasmus+ történeteit!

A versenyben való részvételhez és a fotó feltöltéséhez csak egy űrlapot kell kitölteni, kattintson ide a kitöltésért és további információért!

Utolsó módosítás: 2020.01.13.