Megnyílt a regisztráció A tanulás jövője MOOC kurzusunkra!

2020.02.04.

Képzés | Ifjúság, Szakképzés, Felnőtt tanulás, Köznevelés, Felsőoktatás

Február 24-től hat héten át tart a Tempus Közalapítvány digitális pedagógia témájú online kurzusa

Miről szól „A tanulás jövője MOOC”?

A mindennapi pedagógiai gyakorlat digitális eszközökkel való támogatásáról és arról, hogy tanárok együttműködnek tanárokkal, tanulnak egymástól és közösen gondolkodnak a saját gyakorlatukról. Azt gondoljuk, hogy a pedagógiát nem a digitális eszközök, hanem a pedagógusok gondolkodása, szemléletformálása változtatja meg, a változás kulcsa maga a pedagógus. Ezért a kurzus arról szól, hogy hogyan és milyen célra tudjuk jól használni a technológiai eszközöket. A kurzus moduljai épp ezért nem egyes digitális eszközökhöz, hanem horizontális, mindenkit érintő témákhoz kapcsolódnak.

Miben más a 2020-as A tanulás jövője kurzus?

Idei kurzusunk témakörei (az előzetes igényfelmérésen megszavazottak alapján) változatlanok, ám az egyes modulokban teljesen új tartalmakkal várjuk a résztvevőket!

Nem ez lesz az egyetlen újdonsága kurzusban, a fórumok helyett a résztémákkal való foglalkozásra ún. (dis)kurzusokat hozunk létre. Ennek pontos részleteiről a kurzusban fogsz tudni tovább olvasni.

Miért különleges a kurzus?

  • Ez egy MOOC (Massive Open Online Courses) azaz olyan tömeges nyílt online kurzus, amelyet bárki ingyen vehet fel és a megadott határidőkön belül rugalmasan végezhet online környezetben személyes kontaktóra nélkül.
  • Tanárok készítik tanároknak.
  • Közösségi tanulás és közös tudásépítés valósul meg a tevékenységek által. (Fórumok, közösen szerkesztett tartalmak, tudásmegosztás, véleményezés)
  • Választható tanulási utakat és tartalmakat kínálunk. (Kezdő / Haladó szint + választható tartalmak)
  • A tanulási keretrendszerbe feltöltött anyagok a kurzust követően is elérhetőek a résztvevők számára. (a kurzus nyílt, a 2020. április 20-ig regisztrált résztvevők számára a későbbiekben is megtekinthető)
  • A tartalmak a résztvevők előzetesen megfogalmazott igényei szerint kerülnek a kurzusba.

 

 

Ha szeretne regisztrálni a kurzusra, kérjük, kattintson ide!

 

A kurzus témakörei:

(Ezek a témákon belül minden héten több online eszközt mutatunk be.)

  1. Együttműködő tanulás
  2. A tanulási folyamat játékosítása
  3. Differenciálás
  4. Önszabályozó tanulás

Gyakran ismételt kérdésekért és az azokra adott válaszokért tekintse meg "Gyakran ismételt kérdések" oldalunkat!

A kurzus elsősorban pedagógusoknak készült, de várunk szeretettel minden érdeklődőt!

A kurzuson való részvétel ingyenes, mindössze regisztráció szükséges.

További információkért és friss hírekért iratkozzon fel hírlevelünkre és kövesse A tanulás jövője Facebook oldalunkat!

A regisztrációs űrlap megnyitásához kattintson ide!

Utolsó módosítás: 2020.02.06.