Vácimezős diákok és tanáraik készülnek a párizsi világversenyre

2020.02.25.

Pályázóink hírei | Szakképzés

Az AM KASZK Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium négy tanulója lázasan készül a 2020. február 24-27. között megrendezésre kerülő szarvasmarha bírálati versenyre.

A versenyt, amelyen körülbelül 26 ország mezőgazdasági szakképzésben szereplő diákja méri össze tudását, a neves agrárkiállítás, a SIA (https://en.salon-agriculture.com/) keretében rendezik meg. Magyarországot képviselve a Vácimezős diákok idén indulnak először. 

Az iskola életének már szinte mindennapjait képzik a nemzetközi versenyek és gyakorlatok, hiszen az Erasmus+ program keretében lehetőségük van szakmai tudásukat Portugáliában, Spanyolországban, Dániában, Luxemburgban, Szerbiában és Ausztriában bővíteni, de a Határtalanul program keretében utazhatnak Erdélybe és Kárpátaljára is. Az iskola és a központ vezetősége igyekszik minden lehetőséget megragadni, és támogatni a diákok és kollégák határon túli tapasztalatszerzését, ahogy a mostani verseny is mutatja.

A diákokat Rostás Balázs, az iskola szakmai tanára készíti fel, majd kíséri Párizsba Covic Judit angoltanárral, nemzetközi koordinátorral közösen.

Rostás Balázs: „A Holstein fríz tehenek küllemi bírálatára a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete két küllemi bírálója Berkó József és Sebők Tamás, a limousin tehenek küllemi bírálatára Szűcs Márton, a Limousin Tenyésztők Egyesületének ügyvezetője készíti fel a diákokat. Elméleti és gyakorlati foglalkozásokra heti rendszerességgel az iskolában és a specializált tenyészetekben (Érsekvadkert, Komárom, Nógrád, Sülysáp) került sor.”

A verseny nagyfokú szakmai felkészültséget igényel, a diákok szabadidejük jelentős részét gyakorlással, ismétléssel töltik, ebben a környékbeli szarvasmarha-gazdaságok nagy segítséget nyújtanak, ahogy az iskola tangazdasága is.

Törgyekes Gergely: „A Vácimező diákjaiként kaptunk meghívást Párizsba 2019 év végén, így elkezdtünk készülni Rostás Balázs tanár úr szakmai vezetésével. Nagyon örülünk, hogy a felkészülés alkalmával személyesen is megismerhettük a szakértőket, szakértelmüket, mindemellett sok érdekes állattenyésztéssel kapcsolatos dolgot tanultunk. Most már csak pár nap és indulunk Párizsba, ahol a legjobbat hozzuk ki magunkból, hogy a magyarok büszkék legyenek ránk!”

Az iskola tanárai nagy gondot fordítottak a diákok kiválasztására, ahol fontos szempont volt a gyakorlati tudás mellett az angol nyelv megfelelő szintű ismerete, hiszen a teljes verseny idegen nyelven zajlik majd. A csoport kísérője, Covic Judit már nem az első diákcsoportot készíti fel nemzetközi versenyre, ebben a több éves tanári múlt és az Erasmus+ utak tapasztalatai is segítik.

Covic Judit: "Intézményünk EUROPEA tagsága sokat segít a rendkívül szerteágazó nemzetközi tevékenységeink megvalósításában. Igaz ez az ERASMUS külföldi szakmai gyakorlatokra, a tanári tanulmányutakra, ahogyan a nemzetközi versenyekre is. A SIA Paris meghívást szintén EUROPEA-s kollégáinknak köszönhetjük. A fiúk nagyon lelkesen készülnek, és mindannyian izgalommal várjuk a megmérettetést. Emellett jó alkalom nyílik majd arra, hogy új kapcsolatokat építsünk, megnézzük a világ egyik legnagyobb és legismertebb agárkiállítását és felfedezzük Párizs nevezetességeit.” 

Természetesen, mivel a verseny Párizsban zajlik és a diákok egyike sem járt még itt, az intézmény vezetősége gondot fordított arra, hogy a diákok az utolsó napot még városnézéssel tölthessék, így a programjaik között szerepel a Természettudományi Múzeum, az Eiffel Torony, a Louvre és még sok látnivaló megtekintése.

Tóth Judit Emma, nemzetközi koordinátor, AM KASZK: „Reméljük, a lelkiismeretes felkészülés meghozza majd a gyümölcsét, de azt gondoljuk, önmagában már az hatalmas teljesítmény, hogy a diákok ide eljuthatnak és megmérettethetik magukat. Ez óriási szakmai fejlődés és tapasztalat számukra.”

A csapat tagjai:

Diákok: Törgyekes Gergely, Mihók Attila, Kovácsik Krisztián Ferenc, Bakardzsiev Krisztián Rosan
Felkészítőtanárok: Rostás Balázs, Covic Judit

 

Utolsó módosítás: 2020.02.25.