---

Mire azonban az egyes cikkek elkészültek, a koronavírus alapvetően változtatta meg az egyes programok megvalósítását és tágabb működési kontextusát. Az ösztöndíjprogramokban leálltak a ki- és beutazások, az ösztöndíjasok túlnyomó többsége félbeszakította a mobilitási időszakát és a tervezettnél korábban hazatért. Ahol lehetőség volt rá, a pályázók kezdeményezték a projektek futamidejének a meghosszabbítását és az utazások elhalasztását, a felsőoktatásban a hallgatók jó része távoktatás keretében folytatja tanulmányait annak érdekében, hogy a tervezett krediteket meg tudja szerezni, és ne veszítse el a félévet. A precedens nélküli helyzetet a támogatók – így a Tempus Közalapítvány is – Európa-szerte igyekeznek a lehető legrugalmasabban kezelni, és az ösztöndíjasoknak a járványhelyzet miatt felmerült többletköltségeit egyedi eljárás keretében megtéríteni.

A Pályázati Pavilon szerkesztésekor, április közepén még nem látszik se a járvány kifutása, se a nemzetközi együttműködési programokra gyakorolt hosszabb távú hatása. Abban biztosak lehetünk (a gazdasági, társadalmi élet sok más területéhez hasonlóan), hogy a járvány elmúltával sem az a „normalitás” tér majd vissza, amit 2020 februárjáig itt, Európában megéltünk. Most még nem tudjuk felmérni, hogy a járvány milyen mértékben csökkenti a tanárok, diákok, fiatalok mobilitási kedvét, és miként hat a nemzetközi együttműködésekre. Ma még nem tudható, hogy milyen új kényszerek és korlátozások befolyásolják majd a programot – például a várható gazdasági visszaesés következtében milyen mértékben változik meg az elmúlt évek kedvező pozíciójához képest az ösztöndíjprogramok költségvetési preferálása itthon és az Európai Unióban.

A mostani válság azonban a kényszerek mellett lehetőségeket is teremt. A digitális megoldások fokozott használatát a járvány elmúltával sem lenne szabad elengednünk. Ha a közelmúltig domináns személyes találkozók és hagyományos rendezvények jó részét webináriumok és a virtuális térben szervezett egyeztetések váltják ki, az egyrészt elősegíti a vidéki és a hátrányos helyzetű szereplők fokozott bevonását, hatékonyabb, erősebb interakciót kínáló és olcsóbb megoldásokkal, másrészt a környezetet kevésbé terhelő, fenntarthatóbb irányba visz el bennünket. A digitális pedagógia eszköztáráról a járvány után sem szabad megfeledkeznünk. A nemzetközi együttműködési programok az ezzel kapcsolatos útkeresésben, a közös kihívások együttes értelmezésében, a kreativitásban és innovációban, a jó megoldások megosztásában, az együttes, egymástól történő tanulásban mindig is élen jártak – Európa igazi esélyét ez adja.

De miközben azt reméljük, hogy kevesebb lesz a mindössze néhány órás egyeztetések miatt felvállalt utazások, akár repülőutak száma, és a távoktatás révén olyanok is nagyobb mértékben bekapcsolódhatnak például külföldi egyetemek képzéseibe, akik jelenleg – anyagi, magánéleti vagy egészségügyi okból – nem tudják vállalni a több hónapos külföldi tartózkodást, aligha jelentheti mindez a hagyományos mobilitások végét. A személyesen átélt mobilitási időszak intenzitásában, mélységében, összetettségében nem mérhető a virtuális mobilitáshoz. A mobilitás mint páratlan tanulási forma előnyei változatlanok: olyan készségek fejlődéséhez járul hozzá, amelyek nélkülözhetetlenek az egyén munkaerőpiaci boldogulásához és társadalmi beilleszkedéséhez, felelős állampolgári magatartásához. Az új normalitás a reményeink szerint nem a nemzetközi együttműködések és a nemzetközi mobilitás eddigi formáinak a lecserélését hozza majd el, hanem azok kiegészítését. A hátrányos helyzetűek részvételének biztosítása – mind a fizikai, mind a virtuális mobilitásban – az előttünk álló időszak kulcskérdése, a válságból való kilábalás időszakában még élesebben, mint eddig. Kellően átgondolt és célzott támogatásuk, kiegyenlített esélyteremtés nélkül nemcsak ők, hanem a programjaink és maga az oktatás és képzés sem lehetnek sikeresek.

Tordai Péter,
Tempus Közalapítvány, főigazgató

 A 2020. tavaszi magazint itt találja >> 

Utolsó módosítás: 2020.05.18.