Alumni közösség építéséhez gyűjtöttem más intézmények jó gyakorlatait - Hogyan segíti az Erasmus+ munkatársi mobilitás a

2020.06.29.

Magazin | Felsőoktatás

Az Erasmus Staff Mobility (ESM) már évek óta nyújt szakmai lehetőséget a felsőoktatásban dolgozók részére az Erasmus+ program keretében. Pataky Csilla, az ELTE Alumni Központ osztályvezetője két alkalommal vett részt a programban: 2017-ben a University of London egyetemeinek alumni közösségét tanulmányozta, majd 2019-ben Heidelbergben ismerte meg a helyi alumni működését. A programmal kapcsolatos élményeiről, tapasztalatairól kérdeztük.

Melyek voltak a legfőbb szakmai kihívások az ELTE Alumni esetében?

2016-ban jöttem vissza az alma materemhez munkatársként a versenyszférából. A legsürgősebb feladat a kommunikáció megújítása volt, és a fejlesztési stratégia kidolgozása, amely magába foglalta a közösség számára történő értékteremtést és az elavult, egynyelvű nyilvántartási rendszer megújítását.

Miért érdemes részt venni egyetemi dolgozóként az ESM programban?

A világlátást, tapasztalatszerzést segítő Erasmus remek kezdeményezés, és nagyon jó, hogy a hallgatók, oktatók mellett a dolgozók számára is elérhető ez a lehetőség. Mindkét képzés, amin részt vettem, óriási szakmai segítséget adott a munkámhoz. Fontos szempont az is, hogy a program költségmentes.

Milyen eredményeket, tudást nyújtottak Önnek a képzések?

Remek áttekintést kaptam a már messze előttünk járó és jóval több erőforrással rendelkező egyetemek alumni fejlesztési elképzeléseiről, azok megvalósulásáról, buktatóiról és sikereiről. Eközben magam is tudtam újdonságokat mondani a mi költséghatékony kezdeményezéseinkről, módszereinkről és azok fejleményeiről. Igen hasznos információkhoz jutottam működő alumni közösségi rendszerekről, továbbá a sikeres mozgósítás, elköteleződés, adakozás témaköreiben. Rálátást kaptam arra is, mekkora volumenűvé – szinte kész iparággá – válhatott már az alumni terület olyan országokban, ahol korábban kezdték építeni az egyetemi közösségeket.

Hogyan lehet alkalmazni ezek a tapasztalatokat az ELTE Alumni esetében?

A helyi sajátosságokat mindenképpen figyelembe kell venni, és a kint szerzett tapasztalatokat ezek fényében sok esetben máshogy lehet felhasználni. Remek munícióval érkeztem haza, olyan gondolatokkal, információkkal felvértezve, amelyeket a napi munkában is figyelembe lehet venni, és a jövőbeli tervezéseknél is tartósan lehet kamatoztatni.

tka.hu » Pályázatok » Erasmus+ » Felsőoktatás » Felsőoktatási munkatársak képzési célú mobilitása

Farkas Zsuzsanna
Tempus Közalapítvány, Kommunikációs egység

A cikk a Pályázati Pavilon 2020. tavaszi számában jelent meg.

Utolsó módosítás: 2020.08.05.