A tanulás jövője online kurzus a Bolyai Nyári Akadémián

2020.09.21.

Oktatás és képzés az EU-ban | Felnőtt tanulás, Nonprofit szervezet, Köznevelés

A Bolyai Nyári Akadémia keretében 2020. július 1-jén indult, és egy hónapon át tartott A tanulás jövője online kurzus, amelynek megszervezésére a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége kérte fel a Tempus Közalapítványt.

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közel három évtizede szervez pedagógus-továbbképzéseket, nemcsak az iskolai tanév, hanem a nyári vakáció során, évente több száz pedagógus részvételével. A Bolyai Nyári Akadémia online szervezésére azért volt szükség, mert a koronavírus járványhelyzet a jelenléten alapuló előadások, műhelymunkák megszervezését nem teszi lehetővé Romániában.

A Tempus Közalapítvány sok éves felnőttképzési és A tanulás jövője tömeges nyílt kurzusok során szerzett, kifejezetten online képzésszervezési tapasztalata lehetővé teszi, hogy akár sok száz vagy több ezer fős közösségnek kínáljon képzést határon innen és túl. A Tempus Közalapítvány nyitott minden ilyen jellegű megkeresésre, és bízunk benne, hogy minél több szervezettel tudunk együttműködni a közös célok elérése érdekében.

A tanulás jövője egyedülálló kezdeményezés, amelynek célja, hogy a digitális oktatás iránt érdeklődő pedagógusok számára olyan közösséget hozzon létre, ahol a tudásmegosztás természetes, és a résztvevők együttműködésen alapuló innovációja kölcsönösen pozitívan hat a tanulási folyamatra.

A kurzus alapvető célja volt, hogy a 2020. évi Bolyai Nyári Akadémia résztvevőinek online tanulási-közösségi teret biztosítson. Mivel a járványhelyzetben a digitális oktatás rendkívül felértékelődött, a kurzus tematikáját is e témakör kulcskérdései köré építettük. A kurzus résztvevői a számukra létrehozott online tanulási térben mélyedhettek el a tudásmegosztásban és az online tanulásban. A kurzus facilitátorai (tananyagfejlesztői és oktatói) közül többen is a Digitális Módszertár díjazott pedagógusai voltak.
Az online kurzusra 475 fő jelentkezett. A jelentkezők 14%-a óvodapedagógus, 38%-a tanító, 43% tanár, illetve 0,2%-uk gyógypedagógus. (A többi résztvevőnk az „egyéb” kategóriába sorolták be magát.)

A tanulás jövője online kurzus jellemzői

A képzés tananyagai és a feladatai is online, egy zárt keretrendszerben érhetők el. A kurzusok sikeres elvégzéséhez teljesíteni kell bizonyos követelményeket ugyanúgy, mint egy hagyományos képzési forma esetén, például online eszközöket kipróbálni, hozzászólásokat írni a fórumokba. A résztvevők többek között kisfilmeket készítettek, differenciáló eszközöket próbáltak ki és különböző értékelési eszközökkel hoztak létre szummatív, formatív és diagnosztikus értékelő rendszereket.

A kurzusban választható tanulási utakat és tartalmakat kínálunk, végig jelölve az IKT terén kezdő és haladó pedagógusoknak szánt tartalmakat. Egy-egy téma (modul) kezdő vagy haladó szintje 5-10 órányi tevékenységet tartalmaz attól függően, hogy a pedagógus milyen mélységig csatlakozik be a közös tudásépítésbe, illetve hogy mennyi választható tartalmat dolgoz fel.

A tanulás jövője online kurzus moduljai:
1. Együttműködő tanulás, beleértve a tanárok egymással, tanulókkal és szülőkkel történő együttműködését
2. Differenciálás az osztályteremben
3. Online mérés, értékelés

A kurzusban többek között az alábbi tananyagtípusokkal találkoztak a pedagógusok:
- tananyagoldalak és az azokat támogató oktatóvideók;
- fórumok és közösen szerkeszthető felületek, ahol az aktuális témáról lehetett konzultálni és tapasztalatokat megosztani;
- gyakorlati feladatok (kezdő és haladó szinten), melyekben a résztvevők kiválaszthatták, hogy milyen módon készítik el beadott munkájukat;
- webináriumok (élő előadás és beszélgetős alkalmak), ahol az oktatók a témájukhoz kapcsolódó egy-egy résztémát dolgoztak fel élőben, és az ezzel kapcsolatos kérdésekre válaszoltak;
- közösségépítő eszközök: Partnerkereső Padlet falunk és közösségi térképünk.

A kurzust 376 fő fejezte be és volt jogosult részvételi igazolásra, így a teljesítés a nyílt online kurzusokhoz képest rendkívül magas: a résztvevők 80,17 % -a.
A résztvevők leginkább a kurzus magas szakmai színvonalát, a mindennapi munkájukhoz adott jelentős hozzáadott értéket, valamint - a webináriumokon - az élő bejelentkezéseket és a személyes oktatói visszajelzéseket emelték ki. A résztvevői elégedettség szintje a visszajelzések alapján 95% feletti.

Néhány idézet a résztvevők szöveges visszajelzései közül:

• „Szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy egy ilyen színvonalas továbbképzésen vehettem részt. Habár a mostani helyzet miatt csak online találkozhattunk, úgy érzem, ez nem volt akadály, a témák feldolgozása amúgy is online munkát igényelt. A modulok facilitátorai betekintést engedtek a tapasztalataikba, ezáltal sok felület elérhetőbbé vált. Köszönet nekik is a befektetett lelkiismeretes munkáért.”

• „Hála és köszönet mindenkinek, aki lehetővé tette, megszervezte ezt az online kurzust. Nagyon sok ötlettel, internetes oktatási lehetőséggel, felülettel ismerkedhettem meg, a kezdőknek is könnyen érthető, visszanézhető kis videóknak köszönhetően elérhetővé vált sok eddig ismeretlen terep, amit majd a közeljövőben hasznosítani tudok az oktató-nevelő munkám során.

• „Gratulálok a szervezőknek, oktatóknak, nagyon inspiráló mindhárom modul facilitátorának a személyisége, jól összeállított a képzés anyaga, a webináriumok, és rengeteg ötletes, változatos, tanulságos előadást nézhettem meg a BNYA kísérőprogramjaként. És persze kaptam sok megfontolandó tippet, ötletet a kollégáktól a különböző fórumokon.”

Utolsó módosítás: 2020.09.30.