---

Nagyobb gépek, nagyobb tét

Festés, csiszolás, szabás és CNC: szakmai gyakorlat, hogy később könnyebben menjen a munkahelyi beilleszkedés is. Kapusi Dominik a Miskolci Szakképzési Centrum diákja mesélt portugál munkájáról.

Hova utaztatok, és ott mivel foglalkoztatok?

Asztalosként mentem az osztálytársaimmal Portugáliába. Legfőképpen asztalosipari gépeken dolgoztunk, csiszoltunk, festettünk és besegítettünk az ottani dolgozóknak a munkafolyamatokba.

Mi tetszett a legjobban?

Maga az, hogy külföldön voltunk, egy teljesen más kultúrában és munkakörnyezetben kellett helyt állnunk. Ez legfőképpen nyelvi szempontból volt kihívás nekem, mert én angolul tudtam csak kommunikálni. De a környezet is nagyon más volt, én még ennyi templomot sose láttam egyszerre, mint ott!

Mit tanultál meg a gyakorlatod alatt?

Tudtam sokkal nagyobb kapacitású gépekkel dolgozni, mint otthon, és olyan munkafolyamatokba is belelátni, amit kint máshogy csináltak, mint az iskolában. Végig nagy volt a tét, hogy ne bénázzunk, hiszen rendesen be voltunk vonva, élesben segítettünk be az üzem működésébe. Az persze nem könnyítette meg a munkát, hogy nem beszéltem portugálul, de azért mindig megoldottuk, legfeljebb vonalakat húzogattunk a munkadarabon. Az egyik műhelyben volt egy CNC marógép, annak nagyon örültem, hogy tudtam használni, mert ilyenre addig nem volt lehetőségem, és nagyon nagy élmény volt egy ilyen modern géppel dolgozni! Az egész tapasztalat megerősített abban, hogy az érettségi után a technikumot is megcsináljam.

Ajánlanád másoknak ezt a lehetőséget?

Nagyon is! Ha valaki az iskola után odakerül egy céghez, biztos vagyok benne, hogy könnyebben beilleszkedik a munkába, ha van már tapasztalata, arról nem is beszélve, ha ezt külföldön szerezi meg az ember.

Visszamennél turistaként is?

Persze, Barcelos nagyon klassz hely! Izgalmas volt, mikor egyszer átsétáltunk a határon Spanyolországba is.

Sűrű francia évek

Bordeux-ból, Nantes-on és Strasbourg-on át Dél-Franciországig. Stób Attila a Gáspár András Középiskolában tanult, szárazépítőként Franciaországba utazott szakmai gyakorlatra. Vele beszélgettünk, tapasztalatairól, terveiről.

Hogy indult el az Erasmus gyakorlatod?

Szárazépítőnek tanultam, ami egy belsőépítészeti ágazat. Eredetileg egy másik osztálytársam jött volna, de ő visszamondta, én pedig beugrottam a helyére, mert megtetszett a lehetőség.

Vártak-e meglepetések?

Persze! Leginkább az, hogy eleinte nem értettem semmit. De az is meglepett, hogy sokkal nyitottabbak voltak az emberek, mint gondoltam. De végső soron az mindig megnyugtatott, hogy itt is ugyanolyan emberek élnek, mint otthon, csak éppen franciául beszélnek. Szabadidőm nincs sok, mert az ösztöndíjam is arra szólt, hogy itt kint bekapcsolódjak az oktatásba egy félév erejéig. Ez úgy néz ki, hogy ötig dolgozunk, és utána este nyolctól tízig tanulás, szombaton pedig reggel nyolctól ötig vagyunk bent az iskolában.

Szakmai szempontból is azt kaptad, amit vártál?

Én rögtön a szakmunkás bizonyítványom átvétele után jöttem ki, és az azért hamar nyilvánvaló volt, hogy itt kint ezt a tudást nem olyan formában használják. Gyakorlatilag majdnem a nulláról kellett kezdenem. Franciaországban három részre osztják ezt a területet: gipszkartonozunk, gipsszel dolgozunk (díszítő elemeket, stukkókat készítünk), a harmadik pedig a nemesvakolás.

Első évben Bordeux-ban voltam, ott tanultam meg a gipszdíszítést, utána Nantes-ban főleg gipszkartonos és nemesvakolással kapcsolatos munkáim voltak, a mostani helyemen pedig már mindhárommal foglalkozom. Két területről már van kinti bizonyítványom is, idén még meg szeretném csinálni a hiányzó harmadik ágat is.

Itthon milyen kalandodat mesélnéd el?

Annyit érdemes tudni rólam, hogy sajnos egy kicsit szétszórt vagyok olykor. Így történt, hogy mikor karácsonykor indultam haza, a repülőtérre vezető buszon fent hagytam a táskám az összes iratommal, pénztárcámmal. Próbáltam utolérni a buszt egy másik megállóhelyen, de addigra már onnan is tovább indult. Közben írtam egy kinti magyarokat tömörítő facebook csoportba, hogy mit tegyek, de itt sem kaptam megnyugtató híreket: állítólag az ilyen táskákat a terrorveszély miatt kinyitás nélkül megsemmisítik. Szerencsére annyi kiderült, hogy a sofőrök tudnak rádiózni egymással, és megvan a táskám. De az a busz, amin fent van, 30 kilométerre van már tőlem.

Sikerült egy másik kedves buszsofőrrel megállapodnom, hogy elvisz odáig, és elég, ha majd csak ott fizetem ki az utat, mert ugye pénz se volt nálam. A gépet persze lekéstem, de végül meglett mindenem, és még hazaértem karácsony előtt.

Senki ne féljen a mélyvíztől!

Első nap: száznyolcvan vendéget reggeliztetni. Kovács Terézia válaszolt kérdéseinkre, aki a Magyar Üzletemberképző Iskola diákjaként volt Németországban

Miért pont Berlin?

2015-ig egy folyami hajón dolgoztam, és abban az évben elkezdtem egy idegenvezetői OKJ képzést. Második évben Galgóczy Éva tanárnő, aki az Erasmus programot is vitte nálunk, 3 olyan diákot talált az iskolában, akik megfelelően tudtunk németül, hogy a kinti környezetben is megálljuk a helyünket.

Hogy fogadtak kint?

Külön szállodába osztottak be minket, én egyedül kerültem a Park Plazaba. Persze az első napon rendesen stresszeltem! Hála az égnek, minden nyelvtudásom visszajött. Reggel háromnegyed hatkor már a helyemen voltam, bemutatkoztam a lengyel szakácsunknak, majd mikor befutott a másik kollégám, akkor derült ki, hogy aznap reggel így hárman leszünk, és 180 főt kell majd reggeliztetnünk. Terítés után gyorsan lefotóztam mindent, és így végül sikerült másnaptól jól előkészíteni, sőt még a mosogatással is végeztem. Arra pedig végig igyekeztem figyelni, hogy mikor befejeződik a munka, az első dolgom az legyen, hogy leírjak a szobámban mindent, amit aznap tanultam, így sokkal jobban rögzültek az új kifejezések, és a tennivalók is.

Ebben az ütemben folyatódott tovább is?

Szerencsére azért nem! Néhány nap volt csak feszített, utána már én is jobban átláttam mindent, és a személyzet létszáma is nőtt. Viszont ennek az erős kezdésnek volt egy nagyon pozitív meglepetése is. Talán a harmadik héten a hotel igazgatója felhívott az irodájába, megkérdezte, hogy vagyok, majd felajánlotta, hogy egy kinti képzéssel együtt szívesen felvennének állandó munkatársnak. Megbeszéltem a szüleimmel, akik nagyon támogattak ebben is. Úgyhogy miután lejárt az Erasmus programban az ösztöndíjam, hazamentem elintézni, ami ehhez kellett. Nemsokára indulhattam vissza, és azóta is ezen a helyen dolgozom. Sőt, közben már érkeztek hozzám Magyarországról Erasmus diákok is, Galgóczy tanárnő vezetésével.

Van, amit azóta se tudtál megszokni?

A kávé, az nagyon meglepett! Én a kis kotyogósomból ittam a jó erős eszpresszót otthon, itt pedig hatalmas tíz literes kávéfőzőben áll a lefőzött német filteres kávé a szállodában, ami nekem inkább kávé ízű víznek tűnt. Ehhez azóta se tudtam igazán hozzászokni.

Mit javasolnál azoknak, akik most gondolkodnak, hogy belevágjanak?

Az első tanácsom, hogy senki ne féljen! Megéri a nyelvtanulásba apait-anyait belefektetni. Az első pár nap nyilván mindig nehezebb, át kell állni, hogy mindig idegen nyelven kell kommunikálni, de itt kint szeretik a magyarokat, és nagyon segítőkészek. Az első pár napban csak mutassák meg, hogy akarják ezt csinálni, onnantól kezdve tárt karokkal fognak várni, és mindenben segíteni fognak!

Utolsó módosítás: 2020.12.10.