Újdonságok az Erasmus+ programban

2021.03.23.

Hír | Ifjúság, EU, Önkormányzatok, Szakképzés, Felnőtt tanulás, Nonprofit szervezet, Köznevelés, Felsőoktatás

Összefoglaló az új programszakasz nyújtotta lehetőségekről minden szektor számára

Állandóság és változás

Ahogy azt korábbi cikkünkben olvashatták, 2021-től megújul az Erasmus+ program, számos változás várja a pályázókat az új ciklusban. Ugyanakkor van, ami állandó, hiszen az Erasmus+ meghatározó célkitűzései és értékei nem változnak, az újdonságok mind a program hozzáférhetőségét segítik: elérhetővé teszik a hátrányos helyzetűek és a kisebb kapacitással rendelkező szervezetek számára is a program nyújtotta lehetőségeket, valamint az eddiginél nagyobb hangsúlyt kapnak a helyi szintű igényekre reagáló kezdeményezések.

A program az Európai Unió által elfogadott több mint 28 milliárd euró támogatásból működik tovább 2021-2027 között. A következő 7 évben az Erasmus+ program fókusztémája az inklúzió, a digitalizáció, a környezetvédelem és a közügyekben való aktív társadalmi részvétel.

Kiemelkedően fontos, hogy a pályázás ütemezése az első évben kivételesen változik: az első beadási határidőre a tervek szerint májusban kerül sor. Húsvétot követően információs napokon tudhatnak meg minden szükséges információt leendő pályázóink.

A pályázatok benyújtásával kapcsolatos információk a 2021-es frissített pályázati útmutatóban jelentek meg, amely már magyar nyelven is elérhető. Az új programról szóló információs napokra és pályázatíró alkalmakra honlapunkon lehet jelentkezni, de összefoglaló cikkünkből több részletet tudnatnak meg a pályázati tájékoztatókkal kapcsolatban.

Újdonságok az oktatás és képzés területein

Az Erasmus+ prioritásai minden pályázattípusban megjelennek. Az inklúziós támogatás továbbra is opció lesz mind a mobilitási, mind a partnerségi projektek esetében. Zöld utazási módok választása esetén (mint vonat, autóbusz vagy autómegosztás) +15% utazási támogatás jár majd. A pályázatok értékelésénél pedig számítani fog a zöld módszerek beépítése a projektek tervezésébe.

Az Erasmus+ programba minden eddiginél könnyebb lesz bekapcsolódni az oktatás és képzés különböző szintjein működő intézményeknek. A nemzetközi projektekkel még csak ismerkedők választhatják a rövid futamidejű mobilitási projektek pályázattípust; a tapasztaltabb pályázók pedig akkreditációt szerezhetnek, és ezáltal több éven át egyszerűsített módon hívhatnak le forrásokat mobilitási terveik megvalósításához. Tapasztalattól és szervezeti kapacitástól függetlenül minden szervezet számára kínál lehetőségeket az Erasmus+ program, az új programszakaszban még több lehetőség van a fokozatos fejlődésre, egyre összetettebb projektek megvalósítására.

Erasmus-akkreditáció

Az új programciklus legfőbb jellemzője, hogy a korábban alkalmazott projekt szempontú megközelítést minden szektorban felváltja a stratégiai szemlélet és tervezés. A tanulói, illetve tanári mobilitások – az egyéni fejlesztésen túl – az egész intézményt érintő stratégiaalkotás eszközeivé válnak, igazodva az intézményfejlesztési célokhoz. Ezt a szemléletet fogja elősegíteni az Erasmus-akkreditáció a köznevelés, szakképzés, felnőtt tanulás és ifjúság területein. Az akkreditáció abban segíti a pályázókat, hogy egyszerűsített módon pályázhassanak ezekre a tevékenységekre. A felsőoktatás terén továbbra is az Erasmus University Charter elnyerése jelenti az akkreditációt a programba.

Érdemes viszont szem előtt tartani, hogy akkreditációval rendelkező intézmény nem nyújthat be pályázatot rövid futamidejű mobilitási projekt megvalósítására. Konzorciumok esetén pedig egy intézmény legfeljebb két mobilitási projektből kaphat támogatást egy adott szektorban.

A köznevelési, szakképzési és felnőtt tanulási szektorokban 2021 októberében várható a következő benyújtási határidő az akkreditáció megszerzésére. Felsőoktatásban 52 intézmény nyerte már el a részvétel jogát a programban a következő 7 évre, további felsőoktatási intézmények szintén 2021 őszén nyújthatnak be Charter pályázatot.

Ifjúsági területen folyamatosan nyújtható be akkreditációs pályázat, ami azoknak a szervezeteknek szól, amelyek készek magas minőségű mobilitási projekteket megvalósítani hosszú távon. A pályázat beadásához hosszú távú stratégiai terv meghatározására és a tervezett tevékenységek leírására van szükség. Az akkreditációval rendelkező szervezeteknek évi 1 alkalommal lesz lehetőségük források lehívására a tervezett ifjúsági csere, ifjúságsegítők mobilitása, valamint 2022-től ifjúsági részvételi tevékenységek megvalósítására. Az akkreditált szervezetek hagyományos módon nem jogosultak pályázatot benyújtani, ugyanakkor, partnerként részt vehetnek az ilyen típusú projektekben is.

Rövid futamidejű mobilitási projektek

Az új, kevésbé tapasztalt pályázóknak egyfajta belépő szintet jelenthet a programba a köznevelés, szakképzés és felnőtt tanulás területén elérhető rövid futamidejű mobilitási projektek pályázattípus. Ezekben a 6-18 hónapos projektekben az egyes szektorok igényeihez igazodó mobilitási tevékenységek valósíthatók meg. Ezt a pályázattípust elsősorban azoknak a szervezeteknek ajánljuk, akik először kapcsolódnak be az Erasmus+ programba, illetve azoknak, akik csak korlátozott számú kiutazást kívánnak szervezni.

Újdonságok a támogatható mobilitási tevékenységekben

A köznevelési szektorban a tanulók egyénileg és csoportosan is részt vehetnek külföldi mobilitásokban. Természetesen a népszerű oktatói mobilitási tevékenységek is megmaradnak, továbbra is lehetőség lesz tanulmányúton, kurzuson, tréningen részt venni, vagy oktatási tevékenységet végezni.

A szakképzés területén mobilitási tevékenységként elszámolhatóvá válik a szakképzési versenyeken való részvétel, illetve az oktatók kurzusokon való részvétele. Emellett az akkreditált szakképzési intézmények szervezhetnek tanulói és oktatói mobilitásokat a partnerországok területére, és fogadhatják az onnan érkezőket.

A felnőtt tanulási mobilitási projektekben mostantól az alulképzett vagy kevesebb lehetőséggel rendelkező, hátrányos helyzetű felnőtt tanulóknak is lehetőségük nyílik arra, hogy csoportos (2-30 napos), valamint egyéni (10-30 napos) mobilitáson vegyenek részt. A csoportos mobilitásoknak az alábbi témák közül legalább egyre fókuszálniuk kell: kulcskompetencia-fejlesztés, demokrácia és állampolgárság, uniós értékek, környezeti fenntarthatóság, illetve a hátrányos helyzetű tanulók támogatása. A támogatható tevékenységek kiegészülnek gyakornokok vagy olyan szakértők fogadásának lehetőségével, akik a részt vevő szervezet oktatási-képzési módszereit fejleszthetik.

A köznevelés, szakképzés és felnőtt tanulás területén is lehetőség nyílik tanárok, oktatók és trénerek fogadására, valamint előkészítő látogatások szervezésére.

Az ifjúsági szektorban az ifjúságügyi szakpolitikai célok támogatása kerül a középpontba: a tervezett mobilitási projekteknek igazodniuk kell majd az Európai Ifjúsági Stratégiához és az Erasmus minőségbiztosítási szabályaihoz az ifjúság területen.

A korábbi mobilitási projektek mellett új pályázattípus is elérhető lesz: ifjúsági részvételi tevékenységek. Ennek keretében helyi, nemzeti vagy nemzetközi projektek valósíthatók meg ifjúsági szervezetek és fiatalok informális csoportjai részvételével. Célja a fiatalok köz- és politikai életebe való bevonása, érdekképviseletük erősítése, valamint a döntéshozók és fiatalok közti párbeszéd kialakítása, hozzájárulva ezzel az EU Ifjúsági Párbeszéd kezdeményezéséhez.

Az ifjúsági részvételi tevékenységek olyan nemformális tanulási tevékenységeket foglalnak magukba, amelyek elősegítik a fiatalok aktív részvételét. Ezeknek a formája többek között lehet műhelymunka, vitajáték, figyelemfelkeltő kampány, képzés, fiatalok és döntéshozók személyes vagy digitális találkozása, információs nap stb. A projektek magukban foglalhatnak mobilitási tevekénységet is, ám ez nem kötelező.

Az ifjúsági területen megvalósuló mobilitási projekteknek követniük kell az Erasmus minőségbiztosítási szabályait az ifjúsági területen. Ezek tartalmazzák a mobilitási kategória alapvető irányelveit, valamint konkrét gyakorlatokat, melyek a projektek olyan szakaszainak implementálását támogatják, mint a kiválasztás, a résztvevők felkészítése, értékelés, tanulási eredmények feldolgozása, projekteredmények megosztása stb.

Az új Erasmus+ program részévé válik a DiscoverEU kezdeményezés is, amelyre minden 18 éves fiatal jelentkezhet, és amelynek első várható benyújtás ideje 2021 őszére várható. A kezdeményezés idei fókusztémája a Digitális Európa.

Együttműködési célú partnerségek

A köznevelés, szakképzés, felnőtt tanulás és ifjúság területén újdonságnak számít a kisléptékű partnerségek pályázattípus. Ez – a hagyományos partnerségi projektekhez képest – kevesebb nemzetközi tapasztalattal rendelkező pályázók számára is lehetőséget biztosít az Erasmus+ programba való bekapcsolódásra. A már tapasztalt, az Erasmus+ programban jártas intézmények a partnerségi együttműködések pályázattípusban tudnak részt venni, amely hosszabb időtartamú és nagyobb elköteleződést igénylő formátum.

A partnerségi együttműködések 12-36 hónapos időtartammal és minimum 3 szervezet együttműködésével; a kisléptékű partnerségek pedig 6-24 hónapos időtartammal és minimum 2 szervezet együttműködésével valósulhatnak meg. Mindkét projekttípus futamideje meghosszabbítható indokolt esetben legfeljebb 36 hónapra.

A köznevelési partnerségek esetében fontos kiemelni, hogy bár az előző programszakaszban igen népszerű iskolai, óvodai partnerségek pályázattípus nem lesz elérhető az új programban, iskolák és óvodák közötti együttműködésre továbbra is lesz mód, és diákmobilitások is megvalósulhatnak a köznevelési mobilitások pályázattípusban.

Az ifjúsági partnerségek pályázati kategóriánál mind a partnerségi együttműködések, mind a kisléptékű partnerségek esetében fókuszba kerülnek az Európai Ifjúsági Stratégia központi témái: bevonás, kapcsolódás, megerősítés. Kiemelt hangsúlyt kapnak a szektorközi együttműködések.

Az Európai Szolidaritási Testület program is folytatódik 2021-ben, az önkéntességgel foglalkozó program újdonságairól és részleteiről ITT olvasható az összefoglaló.

Újdonságok a felsőoktatás területén

A felsőoktatási szektorban elérhetővé válnak az intenzív programok (Blended Intensive Programme – BIP), melyek lehetővé teszik a részben fizikai, részben virtuális tevékenységek megvalósítását hallgatók és munkatársak számára. A tervezett tevékenységeknek legalább 3 különböző országbeli felsőoktatási intézményből minimum 15 résztvevővel kell megvalósulniuk, egy fizikai mobilitási komponensből (5-30 nap) és egy virtuális részből állnak. A virtuális rész online kooperatív tanulás és csoportmunka formájában valósulhat meg.

A hallgatói mobilitásban az alábbi újdonságok várhatóak: már a felsőoktatási tanulmányok első évében is lehetséges lesz a kiutazás, a részképzés minimális hossza pedig 2 hónapra csökken. Az ösztöndíjak emelkednek, és a kiegészítő támogatások még szélesebb kör számára lesznek elérhetőek. Az új program kiemelt hangsúlyt fektet a mobilitások digitalizációjának témakörére is, így bevezetjük az online tanulmányi szerződéseket és az Erasmus + App alkalmazás széles körben válik elérhetővé.

A PhD-hallgatók pályázati lehetőségei is bővülnek: az új programciklusban hallgatói és oktatói tevékenységekre is jelentkezhetnek, melyen keresztül lehetőségük nyílik a rövid távú mobilitási pályázatra is, ami eddig csak oktatói státuszban volt elérhető.

A centralizált pályázatok közül 2021-ben az Erasmus Mundus és Jean Monnet tevékenységekre lehet pályázni, míg a Felsőoktatási fejlesztési projektek (Capacity Building in Higher Education) pályázattípus 2022-ben indul újra, várhatóan ekkor nyílik meg újra az Európai Egyetemi Szövetségek létrehozását szolgáló pályázat is. Újdonságként viszont már most megnyílik az Erasmus Mundus Design Measure pályázattípus, ami segíthet az intézményeknek egy későbbi sikeres Erasmus Mundus közös mesterképzési pályázat előkészítésében.

A Tempus Közalapítvány aktualitásai

Az új Erasmus+ indulása kapcsán számos újdonsággal készül a programot koordináló Tempus Közalapítvány is. Kifejezetten az Erasmus+ programnak dedikált honlap készül, amely a pályázáshoz szükséges információkon, pályázattípusokon, híreken, dokumentumokon és űrlapokon lépésről lépésre vezeti végig a pályázókat és érdeklődőket.

Áprilisban információs napok keretében tudhatnak meg mindent a megújult programról: online eseményekkel várjuk az érdeklődőket a különböző pályázattípusoknak és szektoroknak megfelelően. A megváltozott pályázati menetrendhez alkalmazkodva, az általában májusban tartott, Nívódíj átadással egybekötött Erasmus+ konferencia és az egyéb disszeminációs események csak később, várhatóan 2021 őszén kerülnek megrendezésre.

Azért, hogy ne maradjanak le a friss hírekről és információkról, érdemes követni a Tempus Közalapítvány Erasmus+ programhoz kapcsolódó közösségi média oldalait. Itt leendő vagy már tapasztalt pályázóink első kézből tájékozódhatnak az aktualitásokról, inspirálódhatnak sikeres projektekből, jó gyakorlatokat ismerhetnek meg, és egy igazi nemzetközi, fejlődésre nyitott közösség részesei lehetnek.

A Facebook oldalak elérhetőségei:

Mindezek mellett a Tempus Közalapítvány hírlevele is remek információforrás. Ha feliratkoznak, automatikusan értesülhetnek minden hónapban legfontosabb híreinkről az új Erasmus+ programra vonatkozóan (is) – egyenesen az e-mail-fiókjukból. Kerüljenek képbe egy kattintással!

Utolsó módosítás: 2021.04.29.