Felhívás pályázati értékelő szakemberek részére

2021.05.31.

Hír | Szakképzés, Felnőtt tanulás, Köznevelés, Felsőoktatás

A Tempus Közalapítvány pályázatot hirdet a közalapítvány által kezelt pályázatok bírálatában való részvételre köznevelés, felsőoktatás, felnőtt tanulás, szakképzés és ifjúság területek valamelyikén dolgozó, tapasztalt szakemberek részére.

A pályázaton olyan magánszemély vehet részt, aki:

  • legalább B2-es szintű, aktív olvasás- és íráskészséggel rendelkezik angol nyelvből (az egyes feladatokra való felkérések kapcsán előnyt jelent további EU nyelv(ek) legalább B2 szintű ismerete),
  • a pályázat beadásakor a jelentkező elfogadja a szakértőkre vonatkozó jogokat és kötelezettségeket.

Felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy a szakértői feladatokra történő felkérés során adminisztratív okokból előnyben részesülhetnek azok, akik vállalkozási szerződés keretében tudják ellátni a feladatot (egyéni vállalkozó vagy gazdasági társaság). Erről az űrlapon szükséges nyilatkoznia a pályázónak.

Milyen feladatokra keresünk szakértőket?

Felkéréskor az alábbi feladatok merülhetnek fel, a szakértői felkérés a feladatok valamelyikére vagy akár mindegyikére vonatkozhat.

  • Pályázat értékelés: magyar vagy idegen nyelven benyújtott pályázati anyagok előre meghatározott szempontok szerinti objektív értékelése feszített menetrenddel. Jellemzően online értékelési felületen történő munkavégzést jelent. A pályázatot online módon kell olvasni. Szakismeretek mellett online elérhetőség és technikai készségek is szükségesek a feladat elvégzéséhez. Az Erasmus+ program esetében összetett angol nyelvű háttérdokumentáció megismerése is elvárás. A pályázatok értékelése előtt felkészítőn való részvétel előírás lehet!

  • Időközi/részbeszámoló értékelés: pályázók által benyújtott időközi tartalmi beszámoló szakmai értékelése. A pályázati program és a benyújtott pályázat anyagának ismerete a feladat részét képezi.

  • Záróbeszámoló értékelés: a pályázók által benyújtott záróbeszámoló szakmai értékelése, jellemzően projektek esetében.

  • Preventív monitoring: nyertes projektek indulása előtt alapos és átfogó átvilágítása a szakmai terveknek és menetrendnek. A pályázati program, a benyújtott pályázat részletes megismerése előfeltétel. A feladat lényege a szakmai kockázatok azonosítása és egyeztetése az irodával. Részletes és írásos szakmai vélemény alkotása és elkészítése feszített menetrenddel.

  • Monitoring látogatás: személyes részvétel e feladattípus vállalása esetén kötelező. A látogatást megelőzően a pályázati program és a projekt részletes megismerése előfeltétel. Csak szakmai feladatot jelent, pénzügyi ellenőrzés, áttekintés nem része a megbízásnak.


A pályázati felhívás ide kattintva elérhető.

A jelentkezést online űrlapon kell benyújtani, melynek elérhetősége: http://szakertoi.tpf.hu/.

A pályázat benyújtásának határideje: 2021. augusztus 31. 16.00

A pályázattal kapcsolatos további információ elérhető honlapunkon, illetve további szakmai és technikai információ 2021. augusztus 31. 15.30-ig kérhető a szakertok@tpf.hu címen.

***

A Tempus Közalapítvány folyamatosan számos, az oktatás-képzés és az ifjúság területén aktív szakembert foglalkoztat szakértőként. Munkájuk nagymértékben hozzájárult a Tempus elismerten magas szakmai színvonalához. Szakértőink körét idén is ki szeretnénk bővíteni, hiszen ahhoz, hogy ezt a színvonalat tartani tudjuk elengedhetetlen, hogy a különböző szakterületek lehető legszélesebb körét tudjuk lefedni tapasztalt szakemberek segítségével.

De vajon miért is érdemes szakértőként tapasztalatot szerezni a Tempus Közalapítványnál?

Erre a kérdésre leginkább a velünk már évek óta együttműködő szakemberek véleménye adja meg a választ. Visszajelzéseik szerint a Tempus Közalapítvánnyal való együttműködés állandóan izgalmas és új kihívások elé állítja a szakértőket. Minden pályázat egyedi, és a tervezett tevékenységek támogathatóságának megítélése mellett a szakmai tartalom elsőként való megismerése lehetőséget biztosít a legújabb trendek és irányok követésére. Fontosnak érzik azt is, hogy szerteágazó szakmai támogatást és felkészítést kapnak, amely elősegíti, hogy a szubjektív értékelés mellett egy igazságos és objektív sorrend alakuljon ki a pályázatok között.

Utolsó módosítás: 2021.05.31.