Sasfiókák című pályázati felhívás gyermekeknek és fiataloknak szóló magyar–lengyel programok támogatására

Partner hír | 2021.07.19.

Pályázat |

A Wacław Felczak Alapítvány nyílt pályázatot hirdet magyarországi iskolák, települési önkormányzatok, egyházi és civil szervezetek számára, gyermekeknek és fiataloknak szóló magyar–lengyel oktatási–művészeti–vallási és társadalmi projektek szervezésére és lebonyolítására.

A Wacław Felczak Alapítványról (a továbbiakban: Alapítvány) szóló 2017. évi CLXVI. törvény 2. § (2) bekezdése alapján:

1. A pályázat célja

A pályázat célja, hogy a magyar–lengyel ifjúsági alkotó együttlétet a lehető legszélesebb spektrumon támogassa. Magyar és lengyel gyermekek, fiatalok részvétele és/vagy a lengyel vonatkozás megléte feltétlenül szükséges a pályázati támogatás elnyeréséhez. A pályázat célcsoportja a 3 és 30 év közötti gyermekek és fiatalok.

2. A pályázat benyújtására jogosult

Valamennyi magyarországi székhellyel rendelkező általános-, közép- és felsőfokú iskola, települési önkormányzat, civil és egyházi szervezet, plébánia. Egy pályázati kiírás keretében bármely kérelmező legfeljebb egy pályázatot nyújthat be.

Azon potenciális pályázók, amelyek az Alapítvány felé elszámolási hátralékkal rendelkeznek, nem jogosultak pályázatot benyújtani.

3. A támogatható tevékenységek köre

Pályázni lehet alkotótáborok, művészeti projektek, társadalmi kérdésekkel, környezetvédelemmel kapcsolatos rendezvények, zarándoklatok, cserkésztalálkozók, zenei programok, illetve a kulturális örökség ápolását magyar–lengyel fiatalok bevonásával megcélzó kezdeményezések és önkéntesség támogatására. Az elbírálásnál előnyt jelent, ha a projekt magyar és lengyel együttműködésben valósul meg. A lengyel fél magyarországi látogatása esetén a számukra szervezett programok és az ellátás költségeire van lehetőség pályázni, útiköltségükre nem. Az egy rendezvényen résztvevő fiatalok minimális létszáma 10 fő.

4. A támogatás formája, mértéke

A pályázattal igényelhető támogatás 100%-os intenzitású, vissza nem térítendő egyszeri támogatás, 100%-os mértékű támogatási előleg formájában.

Az egy pályázó által igényelhető támogatás mértéke legfeljebb: 1.500.000,- Ft.
Az Alapítvány Kuratóriuma fenntartja magának a jogot arra vonatkozóan, hogy a projektet részfinanszírozással támogassa.

A pályázathoz saját forrás megléte nem szükséges. A sikeres pályázók a pontos támogatási összeggel a megvalósítást követően, a támogatási szerződésben szereplő módon és határidőig kötelesek elszámolni az Alapítvány felé.

5. A támogatható költségek köre

Pályázni a 3. pontban szereplő tevékenységek megvalósítása céljából kizárólag az alábbi költségekre lehet:

  • utazási költség;
  • étkezés, catering;
  • szállásköltség;
  • tolmácsolás;
  • terem/helyiség bérlése;
  • projektkoordináció (maximum az igényelhető keretösszeg 10%-a, sajátos nevelési igényű gyermekek esetében 20%-a);
  • promóció;
  • honorárium (pl. zsűri számára);
  • nyomda, nyomtatványok, anyagköltség;
  • díjak költsége (pl. versenyeknél);
  • kölcsönzés (pl. sportszerek, jelmezek, szerszámok);
  • kulturális programmal összefüggő kiadás (pl.: múzeumi belépőjegy);
  • a projekt megvalósításával kapcsolatos szakértői díjak (pl. fotós).

6. A pályázatok beérkezésének határideje és a benyújtás módja

A pályázatok benyújtási határideje: 2021. július 31. 12:00

A benyújtási határidőt követően a pályázathoz kapcsolódó hiánypótlásra nincs lehetőség.

A pályázatok benyújtására kizárólag online módon, az Alapítvány honlapjának erre szolgáló felületén keresztül van mód.

A kapcsolódó link jelen pályázati felhívás végén található.

A pályázat leadását megelőzően célszerű a vonatkozó felületet átnézni, a végleges pályázatot pedig csak a megfelelő előkészületek után leadni, melyek között különösen az alábbiakra kell figyelemmel lenni:

  • a pályázat leadásához szükség van a pályázó jogi személy pontos adataira (név/cím/azonosító adatok/adószám /bankszámlaszám/stb.);
  • szükséges egy a pályázó által összeállított támogatási kérelem (legfeljebb 5.000 karakter terjedelemben), amely tartalmazza az adott projekt tervezetét, a lényegi elemek leírását, amire a pályázott összeget fordítani kívánja;
  • részletes költségterv arról, hogy a pályázó pontosan mire szeretné fordítani a támogatást és ennek szöveges magyarázata. A támogatható költségekről lásd jelen felhívás 5. pontját;

Az előkészületeket követően, a pályázat végleges leadásakor, kérjük legyen figyelemmel arra, hogy a beküldési folyamat megszakítására nincs mód, ezért a folyamatos internetkapcsolat legyen biztosított (egyébként az adatok elvesznek és a folyamatot elölről kell kezdeni), a csatolandó dokumentumok (8. pont) pedig álljanak rendelkezésre a megfelelő fájlformátumban.

Az Alapítvány nem tudja befogadni azon pályázatokat, amelyek nem felelnek meg a kiírási követelményeknek, nem tartalmazzák valamely kötelezően benyújtandó dokumentumot, vagy a benyújtási határidőt követően kerülnének megküldésre.

A pályázat elbírálásának várható időpontja: 2021. augusztus 31.

7. Megvalósítási időszak

Jelen pályázati kiírás keretében a 2021. december 15-ig megvalósításra kerülő tevékenységek támogathatók.

8. A pályázat részeként kötelezően benyújtandó dokumentumok köre

A) átláthatósági nyilatkozat a pályázó jogi személy hivatalos képviselője által aláírva, lepecsételve (PDF formátumban);

B) ÁFA nyilatkozat, a pályázó jogi személy hivatalos képviselője által aláírva, lepecsételve, (PDF formátumban);

C) összesítő kimutatás a legutóbbi három évben a pályázó jogi személy által megvalósított hasonló projektekről (PDF formátumban);

D) a lengyel partner szándéknyilatkozata a projektben történő részvételről magyar, lengyel vagy angol nyelven (PDF formátumban).

Az A-B. pontban foglalt dokumentumok sablonjai a pályázati kiírás mellékleteit képezik, így benyújtásuk csak ezen formában lehetséges. Sikeres pályázat esetén a szerződéshez csatolni szükséges ezen nyilatkozatok eredeti, aláírt, lepecsételt példányait.

A pályázati dokumentumok kizárólag magyar nyelven nyújthatók be.

9. A pályázatok befogadása és formai vizsgálata

A beérkezést követően megvizsgálásra kerül, hogy:

  • a jelentkező a pályázat benyújtására jogosultak körébe tartozik-e;
  • az igényelt támogatás mértéke összhangban áll-e a projekt megvalósításának várható költségeivel;
  • a pályázati felhívásban megjelölt valamennyi csatolandó dokumentum megfelelően kitöltve került-e benyújtásra.

A 6. és a 8. pontban foglaltak alapján a formai követelményeknek megfelelő pályázatok az Alapítvány által befogadásra kerülnek, a formailag nem megfelelő módon benyújtott pályázatok érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerülnek.

10. A pályázatok tartalmi értékelésének szempontjai

A pályázati eljárás keretében a támogatások odaítéléséről az Alapítvány Kuratóriuma dönt. A pályázatok értékelése a támogatási kérelemben foglalt szakmai tartalom, továbbá a benyújtott költségterv alapján történik.

A Kuratórium fenntartja magának a jogot, hogy megfelelő pályázó hiányában a teljes keretösszeget nem ítéli oda.

A Kuratórium által hozott végleges döntéssel szemben jogorvoslati lehetőségre nincs mód.

11. A pályázati kiírás teljes keretösszege: 40.000.000 Ft

További információ: https://wfa.hu/palyazatok/sasfiokak-2021 

Utolsó módosítás: 2021.08.25.