Fejlesztő őszi keddek a helyi önkormányzatok ifjúságügyben érintett munkatársainak

2021.09.20.

Rendezvény | Önkormányzatok

A Tempus Közalapítvány fejlesztő eseményeket szervez önkormányzatok, települések ifjúsági ügyekért felelős szakembereinek a fiatalok bevonása, aktív társadalmi részvételének erősítése érdekében.

Az Európai Unió Erasmus+ és Európai Szolidaritási Testület programjainak kiemelt prioritása az aktív társadalmi részvétel erősítése. Az alábbi lehetőségek tudást és pályázati forrást nyújtanak az önkormányzatoknak arra, hogy saját ifjúságügyi törekvéseiket erősítsék, ennek érdekében gazdagítsák eszköztárukat, ismereteiket és nemzetközi kapcsolataikat. Ezt támogatva a nemzeti iroda a Europe Goes Local és a Democracy Reloading stratégiai együttműködéseken keresztül a következő hazai eseményeket szervezi az érdeklődő önkormányzati ifjúsági referensek, ifjúsági ügyekért felelős tisztségviselők, valamint települési ifjúságsegítők számára.

Önkormányzatok ifjúsági stratégiafejlesztése

Bevezető tudásátadó esemény önkormányzatok számára ifjúsági stratégia kidolgozásához és a fiatalok aktív bevonásának elősegítéséhez. Az esemény keretein belül a kapcsolódó nemzetközi fejlesztő folyamatok, együttműködések bemutatása, szükségletfelmérés, tapasztalatcsere várható.

Időpont: 2021.szeptember 28. (kedd) 10:00 – 15:30

Helyszín: online webinárium

Regisztráció az eseményre

 

A helyi szintű ifjúsági részvétel módszerei

Műhelymunka az ifjúsági részvétel támogatásának lehetséges formáiról önkormányzatok, ifjúsági szervezetek számára.

Időpont: 2021.október 19. (kedd)

Helyszín: Tempus Közalapítvány (1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1.)

Regisztráció az eseményre

 

Eszközök a helyi szintű ifjúsági részvétel és ifjúsági munka fejlesztésére

Az eseménysorozat három tudásátadó, felkészítő műhelymunkából áll. Hozzásegíti az önkormányzati munkatársat, ifjúságsegítőt a fiatalokkal való közös munka, foglalkozások felépítéséhez, munkájuk szervezeten belül történő elismeréséhez, támogatásához.

A három modulból álló fejlesztő esemény az alábbi témákat dolgozza fel:

o   Szakmai önfejlesztés ifjúsági szervezeti/önkormányzati munkatársak számára

  • Időpont: 2021. november 9. (kedd)
  • Helyszín: online webinárium

o   Fejlesztési lehetőségek ifjúsági szervezetek/önkormányzatok számára

  • Időpont: 2021. november 16. (kedd)
  • Helyszín: online webinárium

o  Helyi struktúrák fejlesztése, szervezet- és stratégiafejlesztés

  • Időpont: 2021. november 30. (kedd)
  • Helyszín: Tempus Közalapítvány

Regisztráció az eseményre

Együtt a fiatalokkal! Támogató program önkormányzatoknak az ifjúságügy fejlesztésére

Az eseményekkel párhuzamosan indul egy konzultációs támogató program, melynek célja, hogy segítse:

Ennek érdekében településre szabott konzultációs támogató folyamatot indítunk, mely során adott önkormányzat munkatársai - és igény szerint partnerei – egy, a fenti területeken tapasztalt külső szakértővel maximum 9 kontaktórában konzultálhatnak.

A támogató folyamatba bevont szakértők a Nemzeti Ifjúsági Tanács szakemberei és a Democracy Reloading Module A képzésben részt vett multiplikátorok lesznek. A program minden, a hazai eseményekbe bekapcsolódó vagy attól függetlenül a lehetőség iránt érdeklődő önkormányzat számára nyitott.

Utolsó módosítás: 2021.09.28.