Erasmus Napot szervez a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum az Andrássy úton

Partner hír | 2021.10.13.

Pályázóink hírei | Szakképzés

2021. október 15-én 09.00-16.00 óra között Erasmus Napot szervez a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum az Andrássy úton, „Velünk Bárhova Eljuthatsz” címmel. A rendezvényen az érdeklődő fiatalok 10 állomásos nemzetközi vetélkedőn vehetnek részt, ezen kívül pedig megismerkedhetnek a centrum iskoláiban tanulható szakmákkal.

„A program valójában egy házon belül megszervezett nemzetközi utazás, ahol a fiataloknak szeretnénk megmutatni azokat a lehetőségeket, melyeket az Erasmus+ és az önkéntes programok tartogatnak számukra” – ismerteti Molnár Zoltán, az intézmény főigazgatója.

A résztvevő kiállítók közül az Önkéntes Központ Alapítvány bemutatja a diákoknak, hogy milyen hazai önkéntes programok várnak rájuk, a Hidak Ifjúsági Alapítvány pedig a külföldi, 18 éven felülieknek szóló ifjúsági lehetőségeket népszerűsíti. A Gordius Learning Zrt. közreműködésével a résztvevők megismerhetik az Erasmus alapelveket, játékos feladattal készülhetnek fel külföldi utazásaikra.

A centrum két iskolája is szerepet vállal az eseményen: a Közép-magyarországi ASzC Pesti Barnabás Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola játékos kvízzel készül, melyben a résztvevők megismerkedhetnek különböző országok gasztronómiai különlegességeivel, valamint a Közép-magyarországi ASzC Bercsényi Miklós Élelmiszeripari-Környezetvédelmi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium környezetvédelmet tanuló diákjai az Erasmus program fenntarthatósági prioritását szem előtt tartva mutatják be a fiataloknak, hogy hogyan tehetünk minél többet a földünkért.

A Bonus Nyelviskola idegennyelvi totóval várja az érdeklődőket, melyben a résztvevők felmérhetik nyelvtudásukat és tájékozódhatnak a nyelvtanulás tanórán kívüli lehetőségeiről.

A megújult Europass portált is megtekinthetik a rendezvény látogatói – megtudhatják többek között azt is, mit mondjanak és mit ne mondjanak egy állásinterjún.

Az intézmény elkötelezett híve a nemzetközi együttműködéseknek, rendelkezik a szervezeteket minősítő Erasmus+ akkreditációval a szakképzési szektorban, és a rendezvénnyel szeretné minél szélesebb körben terjeszteni a programok kínálta lehetőségeket.

Az esemény keretében az intézmény általános iskolások részére rajzversenyt hirdetett, ahol a témákat is az Erasmus alapelvek szerint alakították ki, így a felsős diákok az alábbi pályaművekkel nevezhetnek, a legjobbak pedig díjazásban részesülnek.

  • Környezettudatos utazás,
  • Én így képzelem! - Az élet egy másik országban;
  • Digitális világ

Utolsó módosítás: 2021.10.13.