Nemzetközi Erasmus+ online szeminárium

Partner hír | 2021.11.18.

Hír | Felsőoktatás

Az Európai Bizottság Oktatásügyi, Ifjúságpolitikai, Sportügyi és Kulturális Főigazgatósága online szemináriumot szervez az Erasmus+ program felsőoktatási szektorának érintettjei számára 2021. november 23-25. között.

Meghívottak köre

A szemináriumra a felsőoktatási intézmények képviselőit várják, valamint minden érdeklődőt, aki továbbképezné magát és az újdonságokról tudósítana.

Program

A háromnapos esemény három különböző témakört fog tárgyalni egy-egy félnapos délelőtti, illetve délutáni online szekcióban.

November 23-án (kedden) a fő téma az Erasmus+ nemzetközi kreditmobilitás (ICM), ezen belül – az Erasmus+ nemzetközi dimenziója és az új pályázati felhívás, a hallgatói és munkatársi mobilitások, valamint nemzetközi kreditmobilitás jógyakorlatai és bekapcsolódási lehetőségei.

November 24-én (szerdán) a vezértéma az Erasmus Mundus közös mesterképzési programok, valamint a Jean Monet és a kutatóknak szóló Marie Skłodowska-Curie akció lesznek.

November 25-én (csütörtökön) pedig Felsőoktatási fejlesztési projektek (Capacity-building) kerülnek bemutatásra, szintén jó gyakorlatokkal, bekapcsolódási lehetőségekkel, amit a program végén újra a nemzetközi kreditmobilitás jógyakorlatai és bekapcsolódási lehetőségei zárnak.

A részletes program ezen a linken található.

Mivel a tudományos konferencia világszintű, így a délelőtti megbeszéléseket délután megismétlik. Az ázsiai résztvevők ezáltal reggel tudnak csatlakozni, az amerikaiak délután, az európai és afrikai érdeklődők pedig választhatnak az idősávok közül. A reggeli szekciók angol nyelvűek lesznek, francia szinkron tolmáccsal. A délutáni blokkban pedig francia és spanyol fordítás is elérhető lesz.

Regisztráció

Az esemény regisztrációhoz kötött, a meghívók kiküldésére a jövő hét folyamán kerül sor. Érdeklődni és jelentkezni az eac-erasmus-plus-international@ec.europa.euemail címen lehetséges.

Utolsó módosítás: 2021.12.13.