Középpontban a nemzetköziesítés - Kihelyezett kuratóriumi ülést tartott a Tempus Közalapítvány a Szegedi Tudományegyetem

2022.04.25.

Hír | Ifjúság, EU, Önkormányzatok, Szakképzés, Felnőtt tanulás, Civil szervezet, Köznevelés, Felsőoktatás

Az Európai Nyelvi Díjat is átadták a Tempus Közalapítvány kihelyezett kuratóriumi ülésén, 2022. április 21-én, a Szegedi Tudományegyetemen. Az eseményen Dr. Hankó Balázs, felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár is részt vett.

A Tempus Közalapítvány az Innovációs és Technológiai Minisztérium felügyelete alatt működő, közhasznú szervezet, amely az általa kezelt programokon keresztül a legnagyobb mértékű mobilitást bonyolítja le Magyarországon. Célja a közös európai értékek és célok képviselete és közvetítése az oktatás, képzés területén, valamint a magyar oktatás-képzési rendszer megismertetése és érdekeinek képviselete nemzetközi környezetben. A Tempus Közalapítvány idei első kihelyezett ülését április 21-én, a Szegedi Tudományegyetemen tartotta. Az esemény központi témája a nemzetköziesítés volt, amelyben a Külgazdasági és Külügyminisztérium szakmai irányítása alatt működő Stipendium Hungaricum program kulcsszerepet játszik.

A résztvevőket Prof. Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte, aki hangsúlyozta, hogy a szegedi intézmény komoly nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik az oktatás, kutatás terén.

Dr. Hankó Balázs, felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár a megújult felsőoktatás kapcsán elmondta, hogy a nemzetköziesítési folyamatok támogatása az új teljesítmény alapú felsőoktatási finanszírozásban is meghatározó, és ezt segítheti majd a hamarosan rendelkezésre álló digitális, idegen nyelvű oktatást is magában foglaló, több mint 30 milliárd forintos uniós forrás is. Kiemelte, hogy a nemzetközi rangsorokban 11 magyarországi egyetem - köztük a Szegedi Tudományegyetem - szerepel a legjobb 5 százalékban. A QS rangsorban pedig az SZTE már 9 szakterületen áll a legjobbak között. Az SZTE-n zajló fejlesztések közül hangsúlyozta, hogy a Science Parkot, a Fogorvostudományi Kar épületének felújítását, a Magatartástudományi Intézet kialakítását, amelyekre 6,2 milliárd forint támogatást bocsátott rendelkezésre a kormány. Beszélt a Makovecz Ösztöndíjról, amelyben a Tempus Közalapítvány 130 millió forintos keretet biztosított, és amelynek megnyitásával a kárpátaljai felsőoktatásban résztvevő oktatók és hallgatók, valamint a családtagjaik Magyarországra érkezhettek. A pandémia kapcsán elmondta: a 6 magyarországi orvosképző egyetem - köztük az SZTE hallgatói - 2020 ősze óta 111 286 műszakot teljesítettek az Országos Mentőszolgálatnál. Emiatt óriási köszönet illeti a hallgatókat.

Dr. Horváth Viktória, a Külgazdasági és Külügyminisztérium főtanácsadója köszöntőjében elmondta, hogy a képzett munkaerő iránt egyre nagyobb a verseny világviszonylatban is. Az egyes országok egyre többet tesznek annak érdekében, hogy oda vonzzák és ott is tartsák a legtehetségesebb fiatalokat. A Külgazdasági és Külügyminisztérium célja, hogy Magyarország erős pozíciót szerezzen ezen a területen is. A magyar tudás és a magyar felsőoktatás nemzetközi népszerűsítése által erősítse Magyarország, mint nemzetközi oktatási tér koncepció megvalósulását. A Stipendium Hungaricum program kapcsán elmondta: 2013-ban hívta életre a kormány. Akkor 3 országgal indult a program, mára 88 partnerrel rendelkezik és közel 30 országgal előkészítés alatt állnak a megállapodások. Hatására a magyar felsőoktatás világszerte egyre ismertebb és elismertebb az érintettek körében.

 - A Tempus Közalapítvány a legfontosabb szakmai partnereink közé tartozik, és egyetemünk több tekintetben is rendkívül hálás a sok éve tartó hasznos együttműködésért – fogalmazott Dr. Fendler Judit. A Szegedi Tudományegyetem kancellárja hangsúlyozta, hogy a szegedi egyetemnek kiemelten fontos a nemzetköziesítés. Ezt alátámasztva megemlítette, hogy az SZTE-hez kapcsolható a legtöbb tiszteletbeli konzul, akik az intézmény jóhírét viszik szerte a világban. Kiemelte a Konfuciusz Intézetet, az American Corner-t a Frankofón Intézetet, amelyek mind a nemzetköziesítést szolgálják. A EUGLOH kapcsán sikerként említette, hogy az SZTE kezdeményezésére bevonták az Újvidéki Egyetemet az európai egyetemi partnerprogramba. Dr. Fendler Judit kiemelte, hogy a szegedi egyetem a háború kitörése óta támogatja és segíti az ukrajnai menekülteket és az itt tanulni vágyókat.

Dr. Czibere Károly, a Tempus Közalapítvány kuratóriumának elnöke a közalapítvány több mint negyed évszázados működése kapcsán elmondta: fontos, hogy folyamatos, élő és intenzív szakpolitikai párbeszédet folytassunk a szakmai terület érintettjeivel.

A tudástőke felhalmozása és a nemzetköziesítést kiemelt prioritásként szükséges kezelni a következő időszakban is, hiszen annak meghatározó szerepe lesz nem csak gazdasági, hanem az emberek jólétének szempontjából is. A kihelyezett üléseken nagy hangsúlyt kaphat az együtt gondolkodás, az együttműködés.

Dr. Lukács Eszter, a Magyar Rektori Konferencia Nemzetközi Bizottság elnöke, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi rektorhelyettese „A pandémia hatása a nemzetköziesítésre” címmel tartott vitaindító előadást, amelyben rámutatott arra, hogy a globális láthatóság eszköze a nemzetköziesítés, amely stratégiai kérdés minden egyetemen. Elhangzott, hogy míg 2016-ban 5 millió mobil hallgató tanult a világban, 2030-ra számuk előzetes becslések szerint 8 millióra nőhet. A cél közülük a legjobb nemzetközi hallgatók magyar egyetemek rendszerébe történő integrálása és ezáltal is a világ felsőoktatási intézményeinek krémjébe kerülni.

 A kihelyezett kuratóriumi ülésen átadták az Európai Nyelvi Díjat, amely az Európai Bizottság által indított kezdeményezés, melynek célja, hogy hivatalos elismerésben részesítse az idegen nyelvek tanítása terén megvalósuló, példaértékűnek minősülő és innovatív programokat, folyamatokat az oktatás és képzés bármely szintjén. Magyarországon az Európai Nyelvi Díjra 2002. óta pályázhatnak nyelvoktatással foglalkozó intézmények. A díjat idén a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézetének „Demonstrátori Program a Biomedicinális Szaknyelv oktatásban” című programja nyerte el, a programot partnerségben fejlesztik a Semmelweis Egyetem Szaknyelvi Intézetével.

Utolsó módosítás: 2022.04.25.