Rekordszámú Erasmus+ pályázat érkezett a februári határidőre

2023.03.08.

Hír | Ifjúság, Szakképzés, Felnőtt tanulás, Köznevelés, Felsőoktatás

Hatalmas lendülettel indult az Erasmus+ program első féléves pályázási időszaka.


A koronavírus okozta világjárvány kihívások elé állította a nemzetközi ösztöndíjprogramok résztvevőit a közelmúltban, hiszen csökkentek az utazási lehetőségek, megnehezítve ezzel az Erasmus+ mobilitások lebonyolítását is.

Az Erasmus+ program azonban nem állt le:
idén február 23-án zárult a mobilitási pályázattípusok első féléves pályázatbeadási határideje, mely során kimagaslóan sok pályázat érkezett be a Nemzeti Irodához:

  • a felnőtt tanulási szektorban 66 százalékkal,
  • a köznevelés területén 68 százalékkal,
  • a szakképzésben pedig 61 százalékkal több pályázatot nyújtottak be, mint az előző pályázati fordulóban.

Az Európai Szolidaritási Testület lehetőségeire 64 százalékkal, ifjúsági csereprogramra 24 százalékkal, az ifjúságsegítők mobilitása 16, az ifjúsági részvételi tevékenységekre 57 százalékkal többen; a DiscoverEU esélyegyenlőségi pályázattípusra pedig kétszer annyian pályáztak, mint 2022-ben.

A pályázati forduló különlegessége, hogy először pályázhattak a sport szektor képviselői, hiszen 2023-tól az Erasmus+ program megnyitotta kapuit hazai kereteken belül a tömegsport és szabadidősport területén működő nonprofit szervezetek előtt.

Az Erasmus+ program legfontosabb határidői az alábbi linken érhetőek el:
Megérkezett az Erasmus+ 2023-as pályázati felhívása - Hírek - Tempus Közalapítvány (tka.hu)

Utolsó módosítás: 2023.03.13.