„A közös cél összeköt és magával ragad” – Így ünnepeltük az Európa-napot

2023.05.08.

Hír | Sport, Ifjúság, EU, Szakképzés, Felnőtt tanulás, Köznevelés, Felsőoktatás

Az Európa-napi fesztiválon az ingyenes programok és koncertek mellett 19 kilométeres futóverseny is várta az érdeklődőket, amelyen az Erasmus+ váltó-csapat is részt vett.

Ingyenes családi és gyermekprogramok, koncertek, EU-s információk és 19 kilométeres futóverseny várta a Szabadság térre látogatókat. A rendezvény a már hagyományos, akadálymentes, belvárosi futóversennyel vette kezdetét, amin rengetegen mérettették meg magukat. Idén rajthoz állt az Erasmus+ színeiben nevező csapat is, akik a program szakképzés, felsőoktatás, és a 2022-től hazai koordinálásba került sport szektorait képviselték.

A sport szektor révén megnyílt a kapu a tömegsport és szabadidősport területén működő nonprofit szervezetek előtt, hogy előmozdítsák a sportban, a testmozgásban és az önkéntes tevékenységekben való részvételt Európa-szerte. Az új pályázattípusról az erasmusplusz.hu honlapon olvashat részletesebben!

A kilométerek száma Magyarország uniós csatlakozását szimbolizálva idén már 19-re nőtt. A „19 év – 19 km” elnevezésű futóverseny mentén 19 olyan jelentős európai uniós támogatásból megvalósult fejlesztés képét helyezték el, amelyek szorosan kapcsolódnak az oktatáshoz vagy a képzések valamely formájához.

 

Az Erasmus+ váltó-csapat egyik versenyzője, Bodó Karolina így foglalta össze tapasztalatait a futással kapcsolatban: „Fantasztikus volt a hangulat és rengeteg élménnyel jöttünk haza. Jó volt látni, találkozni és együtt futni a többi Erasmus-os résztvevővel, a közös cél összekötött minket és magával ragadott mindenkit a lelkesedés.”

A fesztivál témái között idén kiemelt hangsúlyt kapott, hogy 2023-at az Európai Unió a Készségek Európai Évévé nyilvánította. Ez az év friss lendületet fog adni az egész életen át tartó tanulásnak, mely az álláskeresők és a vállalkozások szempontjából egyaránt előnyös, egyben elő fogja segíteni a zöld és digitális átállást, az innovációt és a versenyképesség javítását.

A Készségek Európai Évéről részletesebben olvashat cikkünkben: Készségek Európai Éve – 2023-ban a készségeké a főszerep

A Tempus Közalapítvány standjánál számos érdeklődő megfordult, akik többek között az Erasmus+, az Európai Szolidaritási Testület, a DiscoverEU, a CEEPUS, az államközi ösztöndíjak, az Europass és az Eurodesk lehetőségeivel ismerkedhettek meg. A látogatók egy vaktérképes játékot is kipróbálhattak, mely során minden információt megkaptak arról, hogy nem csak a térképen mutathatják meg, hogy hol az adott ország: a TKA által koordinált programoknak köszönhetően el is juthatnak oda!

Utolsó módosítás: 2023.05.25.