Elérhető Erasmus+ egyéni tréning programok

2023.05.22.

Pályázat | Ifjúság, Szakképzés, Felnőtt tanulás, Köznevelés, Felsőoktatás

A tréningek célja a minőségi projektmegvalósítás támogatása. Összegyűjtöttük a következő időszak lehetőségeit.

Az Erasmus+ programban részt vevő országok nemzeti irodái a program céljainak és prioritásainak hatékonyabb megvalósulását szolgáló tréning programokat szerveznek nemzetközi együttműködési tevékenységük (TCA – Training and Cooperation Activity) keretében.

A kiválasztott jelentkezők számára a Tempus Közalapítvány megszervezi a nemzetközi utazást az adott tréning program országába, fizeti az utasbiztosítás díját, valamint szükség esetén fedezi a fogadó Nemzeti Iroda által igényelt részvételi díjat. A szállás-ellátásért a fogadó Nemzeti Iroda a felelős.

 A rendezvények nyelve angol (B2 nyelvtudás szükséges).

Jelenleg az alábbi tréning programokra lehet pályázni:
(2023. május 30-i állapot)

Ifjúsági területen folyamatosan bővül azon nemzetközi események és tréningek sora, amelyek révén szakmai tudásukat, hozzáértésüket fejleszthetik a területen dolgozó szakemberek és a pályázó szervezetek képviselői. 

Az ifjúsági területen elérhető aktuális képzések listája az alábbi oldalon található >>

***

Az ír nemzeti iroda szervezésében a Design Thinking for Cooperation Partnerships című TCA a felnőtt tanulási, szakképzési és köznevelési szektorban érintettek számára nyitott. Az esemény 2023.09.25-27. között kerül megrendezésre, Dublinban.

Jelentkezési határidő: 2023.06.23.

További információ >>

***

A francia nemzeti iroda szervezésében a Thematic seminar on apprenticeship mobility in Europe: building cooperation between European apprentices training providers to foster the placement of apprentices in European mobility schemes című szemináriumra várunk jelentkezőket a felsőoktatási szektorból (Bordeaux, 2023.11.12-15.)

Jelentkezési határidő: 2023.05.31.

További információ >>

***

Az olasz nemzeti iroda szervezésében a Young Sparks Symposium című szeminárium a felsőoktatási szektorban érintetteket várja Perugiában 2023.09.03-07. között.

Jelentkezési határidő: 2023.06.09.

További információ >>

***

A litván nemzeti iroda szervezésében a Thematic seminar "Active Bodies = Active Minds. How to Infuse Erasmus+ Projects with Physical Activity"című szeminárium az összes oktatás-képzési szektor érintettei számára nyitott. Vilnius 2023.09.08-11. között várja az aktív sportolókat.

Jelentkezési határidő: 2023.06.30.

További információ >>

***

A finn nemzeti iroda szervezésében a Teaching sustainability competences for hope, well-being and systemic understanding című szeminárium a köznevelési szektorban érintettek számára nyitott. Az esemény 2023.10.01-04. között kerül megrendezésre, Jyväskylä-ban.

Jelentkezési határidő: 2023.07.09.

További információ >>

***

A ciprusi nemzeti iroda szervezésében az Impact of Erasmus+ placements on Higher Education című szemináriumra várunk jelentkezőket a felsőoktatási szektorból (Paphos, 2023.10.31-11.02.)

Jelentkezési határidő: 2023.07.05.

További információ >>

 ***

További részletek a képzésekről, jelentkezési feltételekről: erasmus_egyeni_trening_programok

Kérdések esetén forduljon bizalommal Füzes Viktória és Nagy Zsófia kollégáinkhoz a pksz@tpf.hu e-mail címen.

Utolsó módosítás: 2023.06.27.