Nemzetköziesítés a szakképzésben konferencia
2023.09.25.
Rendezvény | Szakképzés
A konferencia a Nemzeti Szakképzési Szakértői Munkacsoport, az úgynevezett National VET Team egyik tevékenységeként, a VET Team közreműködésével valósul meg.
Időpont: 2023. október 12.
Helyszín: Park Inn By Radisson Hotel (1138 Budapest, Szekszárdi u. 16-18.)
A konferencia célja, hogy bemutassa a résztvevőknek a szakképzésbe beépíthető és megvalósítható nemzetközi, különösen pedig az Erasmus+ projektek lehetőségeit és előnyeit a szakképzés szereplői számára. A délelőtti plenáris előadások felvázolják a hazai és a nemzetközi jelenlegi helyzetet, a trendeket, az elvárásokat és az újdonságokat; a kerekasztal-beszélgetés során pedig az Erasmus+ projektek (mobilitási és stratégiai partnerségi) megvalósítói különböző nézőpontból osztják meg véleményüket, tapasztalataikat a projektek lehetőségeiről, előnyiről és kihívásairól.
A délután folyamán a résztvevők négy különböző témájú szekció közül választhatnak. A szekciók a szakképzési Erasmus+ projektek gyakorlati megvalósításait járják körbe négy különböző szempontból. A résztvevők interaktív módon kapcsolódnak be a szekciók munkájába, megoszthatják a többi résztvevővel saját jógyakorlataikat. A szekciók vezetői a National VET Team szakértői.
A rendezvényre a szakképzésben dolgozó vezetőket, oktatókat és a duális képzők mentorait várjuk.
A Nemzetköziesítées a szakképzésben című rendezvényre itt lehet jelentkezni.
_
Utolsó módosítás: 2023.10.13.