Érkezik az Európai Szakképzési Hét!
2023.10.20.
Hír | EU, Szakképzés
Október 23 és 27 között a szakképzés kerül reflektorfénybe Európa-szerte.
Az Európai Bizottság 2016-ban indította el a kezdeményezést annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a szakképzési szektor kulcsfontosságú szerepet játszik nem csak a személyes és szakmai fejlődésben, de a gazdasági, éghajlati és társadalmi kihívásokra való reagálásban is.
Idén október 23 és 27 között a különböző helyi, regionális és országos szervezetek, illetve szakképzéssel foglalkozó partnerintézmények rendezvényeinek ad teret az Európai Szakképzési Hét.
2023-at az Európai Bizottság a Készségek Európai Évének nyilvánította, melynek részeként– számos nemzetközi esemény mellett – valósul meg idén az Európai Szakképzési Hete is. A nagymúltú eseménysorozatnak így kiemelt jelentősége van. Ám nem csak október 23 és 27 között, de akár előtte és utána is várják a szektorhoz kötődő programok feltöltését a Készségek Európai Évének eseményeinek listájára.
Az események regisztrációja itt lehetséges! A Bizottság kreatív anyagokkal is készült, melyeket minden feltöltő ingyenesen elérhet és használhat a programjai promóciója során. |
Események
A korábbi évekhez hasonlóan, idén is számos program várja az érdeklődőket Európa-szerte. A különböző rendezvények lehetőséget adnak a szakképzési (VET) szektor minden részvevőjének, hogy bemutassa legjobb gyakorlatait és inspirálhasson másokat.
A rendezvények, workshopok, előadások, fesztiválok, figyelemfelhívó kampányok listája megtalálhatók az Európai Bizottság új honlapján. Az eseményeket interaktív térkép segítségével is nyomon követhetik!
Az Európai Bizottság is számos rendezvénnyel készül a programsorozatra, mely idén a spanyol elnökség ideje alatt valósul meg:
Október 23–24. |
A spanyol elnökség konferenciája a szakképesítések elismeréséről Sevillában |
Személyes részvétellel zajló esemény |
Október 24. |
Webinárium – regisztráljon itt |
|
Október 25–26. |
A spanyolországi szakképzési főigazgatók találkozója |
Személyes részvétellel zajló esemény, 35 ország szakképzésért felelős minisztériumainak képviselői számára |
Október 26. |
EQAVET webinárium: Minőségi kultúra kialakítása a szakképzésben - Trendek és fejlemények a szakképzési szolgáltatók minőségbiztosításában |
Webinárium - regisztráció itt |
Október 26. |
OECD webinárium "Education at a glance" címmel a szakképzésről |
Webinárium – regisztráció itt |
Október 27. |
A szakképzési szolgáltatók európai szövetségei által szervezett rendezvény |
Személyes részvétellel zajló esemény – regisztráció itt |
A Készségek Európai Éve
A tematikus év célja, hogy felhívja a figyelmet meglévő készségeink értékességére, az újak megszerzésének fontosságára és arra, hogy mindezek hogyan szolgálják az egyén és az Európai Unió érdekeit. 2023-ban ez kiemelt prioritás, hiszen a munkavállalók a megfelelő készségek birtokában nemcsak szélesebb és minőségibb munkalehetőségekhez juthatnak, de tevékenységükkel növelik a vállalatok versenyképességét, hozzájárulnak a fenntartható gazdasági- és társadalmi növekedéshez, miközben előmozdítják a zöld- és digitális átállást.
További információ:
Utolsó módosítás: 2023.10.27.