Az Erasmus+ megújulást hozhat az oktatásban

2016.09.06.

Hír | Felsőoktatás, Köznevelés, Felnőtt tanulás, Nonprofit szervezet, Önkormányzatok, , Szakképzés

Az Erasmus+ program keretében 2016-ban 340 oktatási és képzési területen megvalósuló projekt nyert támogatást Magyarországon.

Az uniós program koordinálását végző Tempus Közalapítvány adatai szerint az oktatási intézmények több mint 29 millió eurót (8,7 milliárd forintot) fordíthatnak ezeknek az együttműködéseknek a megvalósítására. Ez közel 14.000 fő nemzetközi tapasztalatszerzését teszi lehetővé a köznevelés, a szakképzés, a felsőoktatás és a felnőtt tanulás területén. Jövőre a program költségvetése terén 15%-os növekedés várható, ami a pályázatok számának további emelkedésében is megmutatkozik majd.

Az Erasmus+ a legjelentősebb, nemzetközi együttműködéseket támogató európai uniós program, amely az oktatás minden szintjén kínál nemzetközi együttműködési lehetőségeket. 2016-ban csaknem 8000 magyar diák és hallgató mellett 5300 pedagógus, oktató és oktatási szakértő, valamint 670 intézményi munkatárs és diákokkal utazó kísérő vehet részt a programban.

Legtöbben az Egyesült Királyságba, Németországba, Olaszországba és Spanyolországba utaznak külföldi tanulmányútra, szakmai gyakorlatra, vendégtanításra vagy továbbképzésre, de felsőoktatási hallgatók és oktatók már Európán kívüli országokban is szerezhetnek nemzetközi tapasztalatot az Erasmus+ program támogatásával.

Egyre többen használják ki a stratégiai partnerségekben rejlő lehetőségeket is. A támogatott pályázatok közül 106 olyan együttműködés valósulhat meg, amelyekben több ország óvodái, iskolái vagy felsőoktatási szereplői dolgozhatnak együtt más oktatási intézményekkel, szervezetekkel vagy akár cégekkel. Egy-egy ilyen közös projekt időtartama 2-3 év, a projektek témái pedig a környezettudatos gondolkodástól, a zenepedagógiai gyakorlat megújításán keresztül, a munkaerőpiac által elvárt készségek fejlesztéséig igen változatosak lehetnek.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek a nemzetközi együttműködések nagymértékben fejlesztik a nyelvtudást, hozzájárulnak a résztvevők személyiségfejlődéséhez, és segítik új eszközök, technológiák, módszertanok megismerését a legkülönbözőbb területeken. Ezáltal a résztvevők szakmai fejlődésre és munkaerő-piaci előnyre is szert tehetnek, az iskolák és a velük együttműködő intézmények pedig növelhetik a versenyképességüket és új színt vihetnek az oktatásba.

Az Erasmus+ programot koordináló Tempus Közalapítvány tájékoztatása szerint a következő tanévben 15%-kal magasabb összeg áll rendelkezésre az oktatási és képzési nemzetközi együttműködések támogatására, így várhatóan még több mobilitási és partnerségi projekt nyerhet támogatást Magyarországon.

A kormány döntése értelmében 2016. szeptember 1-től a Tempus Közalapítvány felel a teljes Erasmus+ program hazai megvalósításáért: a továbbiakban az oktatási és képzési pályázatok kezelésén túl az Erasmus+ program ifjúsági és sport területének koordinálását, valamint az Eurodesk hálózat működtetését is a közalapítvány végzi. További információ: www.erasmusplusz.hu

 

Utolsó módosítás: 2016.09.08.